Húsz éve történt: a karizmatikus nap

Az alternatív szervezetek főhadiszállása akkor a szombathelyi Életünk székházában működött. A szerkesztőség tagjai már korábban felkarolták az ellenzékieket, pontosabban gondolataikat. A szerkesztőségben, két pohár feszültségoldó vörösbor között, állandóan lógott valaki a telefonon, jöttek a hírek. Már csak pár nap volt hátra az ünnepig, és még rengeteg teendő akadt. Kellett egy jó szónok, aztán elszánt rendező csapat, plakátolók, a provokációkat elhárító, önkéntes segítők. Valamennyi szervezet képviseltette magát. Elterjedt a hír, miszerint a rendőrség feloszlatja a Köztársaság (Fő) térre szervezett független megemlékezést. A Fidesz képviselője megpróbált információhoz jutni, de csak annyit tudott meg egy rendőrtiszttől, hogy nem kell ugrálni, akkor nem lesz baj .

De ki legyen a szónok? Aztán a törzscsapat, amely májusban majd megalakítja a helyi Ellenzéki Kerekasztalt, megtalálta emberét dr. Gyurácz Ferenc irodalmár személyében. Nem akarta senki sem vállalni, az igazság ez. Én meg nem szoktam jelentkezni, az Ambrus Lajos javasolt. Szóba kerültek nagy nevek, pártosak és pártsemlegesek is. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) szintén állandó résztvevője volt a szervező csapatnak. Nem lehetett kizárni az erőszakos fellépést, ezt többen is megemlítették, de szerencsére elmaradt. Az SZDSZ részéről egyetértettünk Gyurácz Ferenc személyével.

Aztán felgyorsultak az események. A szervezők felkérték Gyurácz Ferencet, és kijelölték a kezdési időt, a szónoklat helyszínét: délelőtt 10 óra, Köztársaság tér, a Forgó melletti rész. Az alternatív szervezetek tagjai vállalták a rendezést, plakátoltak és körbetelefonálták a várost. Aztán eljött 1989. március 15., az első független ünnep Rákosiék színre lépése óta. Gyurácz Ferenc: Dr. Csapó Tamás volt az egész levezetője. Tíz óra előtt kinéztem a szerkesztőségből a térre, üres volt. Mint egy hétköznap délelőtt... Mire leértem a térre, látom, hogy a kapualjak emberektől zsúfoltak. Szinte lesben álltak az emberek, hogy a másik előjön-e. Durst Dezső, az Éhen Gyula Kör (ÉHK) aktivistája: Egy perc alatt lett tele a tér... Egyszerűen hihetetlen volt, mintha patakok ezrei ömlöttek volna nagy hirtelen egy tóba... Ezt nem lehet soha elfelejteni. Barna Tamás ÉHK-aktivista: A hatalom emberei a tér sarkán álltak, de nem szóltak bele... Felemelő volt, hogy az emberek szabadon akartak lélegezni. Simon József ÉHK-aktivista: Életemben először láttam azt a csodát, hogy üres a tér, majd öt perc alatt összegyűlik a város... És valaki mond fejből egy olyan beszédet, amelynek mindegyik mondatával egyet lehet érteni.

A beszéd: sokak szerint ez volt a rendszerváltás helyi nyitánya. Gyurácz Ferenc a napos, kellemes időben könynyű öltözéket vett, s bár volt mikrofon, hangját enélkül is hallották az ünneplők. Akik 8-10 ezren lehettek. Részlet: Hölgyeim és uraim! Amióta a négy független szervezet megbízásából elvállaltam az ünnepi beszéd tartását, az a kérdés foglalkoztat, hogy meg tudok-e felelni ennek a feladatnak. De most, ebben a pillanatban kételyeim megszűntek. Mert ha negyvenévi elnyomatás, megfélemlítés után az első szabad március 15-én a hivatalostól eltérő, független megemlékezésen ekkora tömeg megjelent, ez már önmagában megadja az ünnep méltóságát; a szónok ezt már nem tudja elrontani... Dr. Kabay Gábor SZDSZ-aktivista: Karizmatikus nap volt... A szónok szereplése átütő siker lett. Nem hallottam még annyira jól felépített, kötetlen beszédet, mint amit Gyurácz Ferenc előadott... Nemcsak emocionálisan fogta meg az embert, hanem azt is mindenki értette, amit mondani akart... Ennek a beszédnek nagyon kemény elindító hatása lett aztán a későbbi folytatásra. A téren a tömeg kezdetben feszült csendben hallgatta a szónokot. Az első taps akkor csattant fel, amikor Gyurácz Ferenc a fennálló struktúrára utalt. Mint a jelenlévők töbsége bizonyára tudja, a Vas megyei hivatalos szervek minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy ezt az ünnepet velünk együtt közösen ünnepeljük. Mi, a mai ünnepség szervezői tudjuk, hogy ez nagyon fontos lett volna - nekik. A Szombathelyen működő, független csoportosulások azonban, az Éhen Gyula Kör, a Fidesz, az MDF és az SZDSZ helyi csoportjai a független megemlékezés mellett döntöttek (taps, ováció). Vannak, akik attól félnek, hogy a függetlenek a konfrontációt, a merev szembenállást keresik a hatalommal. Mi azonban tudjuk, hogy ez a félelem alaptalan. Nem mi keressük a szembenállást, éppen ellenkezőleg. Velünk állt szemben negyven éven át az a hatalom, amely a mai közös ünneplést a saját sikerének szerette volna feltüntetni... Ahogy a pesti utcán a népi radikális Petőfi Sándortól a mérsékelt Nyári Pálig, Klauzál Gáborig együtt vonultak a zsarnokság ellenében, úgy kell a mai napon a független szervezeteknek is együtt vonulniuk a közös célért, a szabad, független és demokratikus Magyarországért! (vastaps, éljenzés).

Kovács Jenő ÉHK-aktivista: Kezdetben félve emeltem fel azt a táblát, amelyre az egyesületünk neve volt írva. A Dragomán Pali jött mellettem, aki sírt a boldogságtól. Mert ő Erdélyben sohasem ünnepelhette meg ezt a napot. Gyurácz Ferenc: Nekem megszabni bárki által bármit is, hogy mit mondjak, azt akkor sem lehetett, és azóta sem lehet...

Gyurácz Ferenc így fejezte be híres szónoklatát: Kedves barátaim! Az ország és a nemzet ma legalább olyan nehéz helyzetben van, mint volt 141 évvel ezelőtt. Történelmünk tanulságai azonban azt mutatják, hogy éppen e helyzetekben, a legmélyebb válságok idején támad fel a nép szunnyadó életereje. Széthúzásra hajlamos nemzetünk már sokszor összefogott a bajok orvoslására. Hinnünk kell, hogy ma sem lesz ez másképp, és rövidesen meg tudjuk valósítani az országot megújító, valóban demokratikus reformokat. Gyurácz Ferenc: Tőlem azóta is mindenki azt várja, hogy az akkori március 15-ei hatást érje el a szónoklatom, amit soha nem fog. Mert azt a hatást nemcsak én idéztem elő, hanem a hely, a tömeg, a hangulat, a jó idő, vagyis a körülmények szerencsés összjátéka is. A szónoklat végén az ünneplők átvonultak az MMIK elé, és koszorúztak. Valami ekkor megenyhült, felszakadt és reménytelivé lett: a szabadság szele járta át a várost. (Forrásul szolgált a Városformálók című dokumentumfilm, a Vörös alkony című riportkötet és Nemes József archív videofelvétele.)