Rongyok a zongorában

Metamorfózis címmel hirdettek meg beszélgetést a Művé-szetek Házában Alpaslan Ertüngealppal, a Savaria Szimfonikus Zenekar karmesterével - vagy ahogy ő nevezi magát: művészeti vezetőjével. Az isztambuli születésű, de mára török-magyar állampolgárt Kaszap Sára kérdezte. A műsorvezető szerencséjére nem is kérdezni kellett, inkább csak megszakítani Alp (így nevezik zenész kollégái) visszaemlékezésének folyamát. 



Szerda este Alpaslan Ertüngealp volt Kaszap Sára beszélgetőpartnere a Művészetek Házában. A Savaria Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője az életéről, a zenéről és lelki-művészeti átalakulásairól (Metamorfózis) beszélt 
Fotó: Horváth Csaba

A török, de görög ősökkel is rendelkező fiatalember először keresztnevének eredetét fejtette ki a közönség számára. Alp valami olyasmit jelent törökül, hogy vitéz, Aslan pedig oroszlán. Polgári családból származik, édesapja orvos volt, édesanyja tehetségesen zongorázott. Egyik nagyszülői ágon az iszlámot, a másikon a görögkeleti vallást próbálták megszerettetni a kis Alppal. Ez ugyan nem sikerült, mégis mély benyomást hagytak benne a sötét templomok, a sok szakállas férfi, és a papok éneke. Egyik templomban sem volt orgona, zongora, így kissé unatkozott is a kisfiú. Később nagyapja egy zongorát ígért cserébe, ha megtanulja az arab ábécét, és végigolvassa a Koránt. Az üzlet összejött, és Alpaslan - bár egy szót sem tud arabul - végigrágta magát a szent köny-vön, és meg is kapta a zongorát, amely máig is megvan. A török anyanyelv mellé a németet, angolt is megtanulta iskoláiban. Egyszer csak elérkezett a pályaválasztáshoz - tudtuk meg a beszélgetésből.

Bár ügyesen zongorázott, apja nem engedte zenei pályára, csak azután, hogy meghallgatta egy igazi berlini szakértő véleményét fia zenei képességeiről. A szakértő meggyőző volt, az apa rábólintott a zenei pályára, már csak megfelelő iskolát kellett keresni.

A megfelelő iskola a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia volt. Alpaslan Ertüngealp 1987-ben kezdte meg itt tanulmányait zongora szakon. Miközben sorolta tanárait, jó érzékkel vágott közbe Kaszap Sára: az igazi professzor mindmáig hiányzik?

Igen - a válasz. Annak ellenére, hogy a karmester kimondja: a művészetet tanítani lehet, de tanulni nem. Első hallásra ellentmondás, de amint kifejti, érthetővé válik: meg lehet mutatni fogásokat, módszereket, de az igazi kifejezőerőt, a művésszel együtt született tehetséget - nem lehet utólag beleplántálni senkibe.

A beszélgetést zenei betétek szakították meg ezen az estén. Alpaslan Ertüngealp zongorázott, és a szimfonikus zenekar igazgatója, Mérei Tamás játszott csellón. A színvonalas produkció önmaga is nagy élmény volt, de külön öröm volt látni, hogy a zenekar mai vezetői jártasak a zenélésben is, s főleg, hogy megtalálják a közös hangot a művészetben.

Hogy miért volt Metamorfózis a beszélgetés címe, csak ez után derült ki. Alpaslan elvégezte a zeneakadémiát, de utána két évig nem nyúlt hangszerhez, nem is hallgatott zenét. Hogy mit csináltam? Szerelmes voltam - válaszolta az ezt a korszakot firtató műsorvezetői kérdésre.

Valójában a tanácstalanság hónapjai voltak ezek. Később kiderült, közben apró, 54- 120 milliméteres maketteket készített. Római katonák, halászemberek, épületek kicsinyített, de a megszólalásig hi- teles másai kerültek ki keze alól. Gyerekkorában már foglalkozott makettkészítéssel, s ekkor újra előjött ez a szerelem. Alkotásaival versenyeket is nyert, sőt tervezi, hogy egy szombathelyi kiállításon be is mutatja legsikeresebb darabjait. De zene nem volt ebben a két évben. Zongoráját teletömte rongyokkal, és csak két év múlva nyitotta ki újra: úgy ütötte a billentyűket, hogy egy hang sem hallatszott - de megpróbálta fel-idézni belső hallása segítségével a hangokat. Amikor egy ötszólamú fúga is megszólalt, úgy érezte, vissza kell térnie a zenéhez. Beiratkozott a karmester szakra.

Innét már egyenes volt az út: harmadik díj a karmesterversenyen, meghívás Szombathelyre...