Márk Kínában: A vécélehúzó helyett egyszer a vészféket húzta meg

Elsőre fölvették a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem keleti nyelvek és kultúrák szakára, ezen belül is a kínai szakirányra, annak pedig a tolmács és fordító tagozatára, ahol húszan vágtak neki a nagy ismeretlennek (utóbb nyolcan maradtak). Az első hónapban komolyan fontolgattam, hogy otthagyom. Zenei érzékem nem lévén, nem éreztem, hogyan kell helyesen kiejteni a kínai szótagokat, szavakat. Biztattak a fiatal tanárok, s végre-valahára négy hangsúlyt sikerült is megtanulnom; igaz, annyi van összesen... De borzalmasan nehezen ment, sokkal jobban kellett küzdenem, mint a csoporttársaimnak. S egyszer csak rájöttem az ízére. A hangsúlydolog azért még mumus volt egy ideig. Az írást kezdtem megszeretni, bár az meg bizonyos szempontból mazochizmus... A tanárok sokat meséltek a mai Kínáról, minden nagyon érdekesnek hangzott. Az első félév végén, illetve a másodikban éreztem: a helyemen vagyok, eleveníti föl Márk a kezdeteket szombathelyi otthonában.

A kínai állam minden évben hirdet ösztöndíjat, Magyarországról tizenöten mehetnek ki tizenegy hónapra. Márknak már megvolt az alapfokú kínai nyelvvizsgája; sikeresen pályázott. Egy kisváros, a nyolc-kilenc millió lakosú Nanjing (ejtsd: Nanking) - Pekingtől ezerötszáz kilométerre van délre, Sanghajtól kétszázötvenre nyugatra - egyetemén találta magát. Állónap szakadt az eső (a monszun miatt). Arrafelé állandóan 98 százalékos a páratartalom, nyaranta nem ritka a 40-45 fok, télen pedig a mínusz 20. A szobákban nincs fűtés; ma is érvényben van Mao Ce- tungnak az az ukáza, hogy a Jangce folyótól délre már nincs szükség fűtésre. Márk kollégiuma (amely valójában szálloda volt, egy részét vendégek lakták) nyolc kilométerre délre feküdt a folyótól... A leghidegebb időszakban persze hazarepültek az európai - köztük a magyar - diákok. Honvágy gyötört az elején. Aztán megszoktam. De amikor karácsonyra hazajöttem, és végre kádban fürödhettem, fél év után angolvécét használhattam, majdnem elsírtam magam örömömben. És hogy lehet inni a csapból...

Ennyire azért ne rohanjunk előre.

Márk az időeltolódást (ez hat, télen hét óra) jó hónap alatt szokta meg, természetessé kezdett válni az is, hogy folyamatosan dézsából ömlik az eső. A szállásuk közvetlen közelében levő egyetemen (húsz emelet, csupaüveg építmény, modern infrastruktúra) kínai nénik, bácsik - így nevezi őket Márk - tanították az európaiakat. A húszfős csoportban nyolc náció képviseltette magát. (Egyébként meglehetősen ügyeltek a külföldi és a kínai hallgatók szétválasztására.) Kínaiul folyt az okítás. A magyarokról, illetve az európaiakról úgy tartották, hogy kiváló az íráskészségük, a kiejtésüknél viszont akadnak problémák. Ezen elég hamar sikerült túllendülni. Kellett tanulni, de nem voltak nagyon kemények az órák, inkább érdekesek. Előre föl kellett készülni a tanórákra, amiken a tökéletesítés folyt. Többnyire délelőtt voltak az órák, s egyszer-kétszer délután is; aztán már a miénk volt a nap. Három-három vizsga volt a két félév végén: beszélt és írott nyelvből, hallás (magnóhallgatás) utáni szövegértésből és sajtónyelvből. Utóbbiból bennünket, magyarokat nagyon megdicsértek.

Az első időszakban rendszerint a legrosszabb ételeket rendelték az étlapról (ez bizony meg-megviselte őket), később - az év vége felé, amikorra már kínai barátokra is szert tettek - jobb falatokat tudtak választani. A pekingi kacsa finom étel, bár kint is drágának számít. A nankingi kacsa ecetes, sörben sült; kacsafejet evett szinte mindenki a metrómegállókban. Attól azért elment a kedvünk. Kutyahúst egyszer ettem, pontosabban egyszer voltam hajlandó enni; olyan, mint a birka. Téli étel, fölviszi az ember testhőmérsékletét.

Péntek volt a bulinap. Rossz időben az alagsori, viszonylag meleg mosókonyhában, jó időben a kollégium előtti Happy Lady-nek becézett bolt előtt gyűltek össze a diákok. A kínai sör elég jó, bár csak kétfokos, a koreai bambuszpálinka is csak tizenöt. Néha, az importboltból befutott egy-egy üveg whisky. Megkóstoltuk a rizspálinkát is, de azt senki sem szerette.

Azt tapasztalta, hogy a kínaiak először meglehetősen zárkózottak, bár az, hogy elfogadhatóan beszéli a nyelvüket, megnyitotta őket. Szeretnék az angoltudásukat gyarapítani, de kínaiba torkollik a társalgás; annyira nem tudnak angolul.

Jutott idő utazásokra is. Kantunba, Dél-Kínát átszelve, harminc-harminckét órás a vonatút; öt kínaival együtt csücsült egy fülkében. A tizedik óra után derült ki, hogy Márk beszéli a nyelvüket; a végállomásig be sem állt a szájuk (alvásról szó sem lehetett). Amikor először vonatozott Pekingbe, a tizennégy órás utat végigpókerezte egy reklámszakember hölggyel, aki szintén huszonhárom éves, s utóbb Márk egyik legjobb kínai barátja lett. Ha Magyarországon négyen utaznak egy buszon, azok a lehető legtávolabb helyezkednek el egymástól. Ott elöl, egymás mellett ülnek, s végigbeszélik a sok-sok órás utat, s ez nagyon jó. Más kérdés, hogy amikor pihenni szeretnél... A városban élők számára nem olyan nagy dolog külföldit látni, bezzeg falvakban! Csak nézik, nézik az embert, kijönnek az utcára, követnek. Egy idő után óvodákban tanítottunk angolt városba érkező falusi munkások nehézsorsú gyerekeinek. (Már a kétéveseknek angolórájuk van.) Hogy őszinte legyek, sok mindent nem tudtam velük kezdeni. Meghúzták a hajamat, orromat; életükben először láttak külföldit, s nagyon viccesnek találtak.

Nekem a legjobban talán az tetszett, hogy Kínában a külsőségek közel sem olyan fontosak, mint itthon, úgyhogy előítéleteink hamisnak bizonyultak. Senki nem figyelt arra, hogy például milyen ruhában szórakozunk. Egy idő után bizony elhasználódtak a ruháink (sem a mosógép, sem a mosószer nem volt olyan korszerű, bármennyire igyekeztek is a mosónénik), 189 centis lévén nem tudtam magamnak semmit se vásárolni, de még a nálam alacsonyabb diáktársaim is csak nehezen szereztek be holmikat. 46-os papucs pedig se égen, se földön nem volt. Elegáns ösztöndíjat kaptunk - nem kellett fizetnünk a szállásért, a taníttatásunkért, a könyvekért -, a helyi minimálbér (ez fejlettebb városokban magasabb) kétszerese volt a költőpénzünk. A magyar állam is segített; fizetett egy oda-vissza utat.

Nekem a legjobban talán az tetszett, hogy Kínában a külsőségek közel sem olyan fontosak, mint itthon, úgyhogy előítéleteink hamisnak bizonyultak. Senki nem figyelt arra, hogy például milyen ruhában szórakozunk. Egy idő után bizony elhasználódtak a ruháink (sem a mosógép, sem a mosószer nem volt olyan korszerű, bármennyire igyekeztek is a mosónénik), 189 centis lévén nem tudtam magamnak semmit se vásárolni, de még a nálam alacsonyabb diáktársaim is csak nehezen szereztek be holmikat. 46-os papucs pedig se égen, se földön nem volt. Elegáns ösztöndíjat kaptunk - nem kellett fizetnünk a szállásért, a taníttatásunkért, a könyvekért -, a helyi minimálbér (ez fejlettebb városokban magasabb) kétszerese volt a költőpénzünk. A magyar állam is segített; fizetett egy oda-vissza utat.

Ötször jártam a huszonhárommilliós Sanghajban. (A hófehér expresszeken is pottyantósak a vécék. Egyszer véletlenül a lehúzó helyett a vészféket rántottam meg. 219 kilométeres sebességről 19-re lassultunk le; két-három órás késéseket okoztam ezzel több szerelvénynek is. De aztán nem lett belőle bajom.) Sanghajban iszonyatosan sok az ember, ami már nyomasztó. Látványos világváros, de nem az az igazán autentikus kínai, mint Peking, ahova háromszor sikerült eljutnom. Egyszer, amikor a bátyám és a barátnője meglátogatott, öt - jól sikerült - napot töltöttünk el együtt. Amúgy a nankingiak nem igazán szeretik Pekinget. Nanking déli főváros, Peking északi. Nankingban is volt olyan épület, mint a Tiltott Város Pekingben, csakhogy azt szétrombolták a nyugati csapatok. Úgy tartják: a nankingiak harcolnak, a pekingiek pénzen kivásárolják magukat.

Márkot a hogyan tovább?-ról kérdezem. Nem tudom. Alapszakon most végzem az utolsó félévet. Sok mindent kaptam, sok mindenben megváltozott a hozzáállásom. Nyelvi kurzusokon kínait tanítok. Tolmácsként szeretnék elhelyezkedni, de ahhoz még tanulnom kellene. Éppen ezért jó lenne, ha még vissza tudnék menni Kínába.

Ötször jártam a huszonhárommilliós Sanghajban. (A hófehér expresszeken is pottyantósak a vécék. Egyszer véletlenül a lehúzó helyett a vészféket rántottam meg. 219 kilométeres sebességről 19-re lassultunk le; két-három órás késéseket okoztam ezzel több szerelvénynek is. De aztán nem lett belőle bajom.) Sanghajban iszonyatosan sok az ember, ami már nyomasztó. Látványos világváros, de nem az az igazán autentikus kínai, mint Peking, ahova háromszor sikerült eljutnom. Egyszer, amikor a bátyám és a barátnője meglátogatott, öt - jól sikerült - napot töltöttünk el együtt. Amúgy a nankingiak nem igazán szeretik Pekinget. Nanking déli főváros, Peking északi. Nankingban is volt olyan épület, mint a Tiltott Város Pekingben, csakhogy azt szétrombolták a nyugati csapatok. Úgy tartják: a nankingiak harcolnak, a pekingiek pénzen kivásárolják magukat.

Márkot a hogyan tovább?-ról kérdezem. Nem tudom. Alapszakon most végzem az utolsó félévet. Sok mindent kaptam, sok mindenben megváltozott a hozzáállásom. Nyelvi kurzusokon kínait tanítok. Tolmácsként szeretnék elhelyezkedni, de ahhoz még tanulnom kellene. Éppen ezért jó lenne, ha még vissza tudnék menni Kínába.

Ötször jártam a huszonhárommilliós Sanghajban. (A hófehér expresszeken is pottyantósak a vécék. Egyszer véletlenül a lehúzó helyett a vészféket rántottam meg. 219 kilométeres sebességről 19-re lassultunk le; két-három órás késéseket okoztam ezzel több szerelvénynek is. De aztán nem lett belőle bajom.) Sanghajban iszonyatosan sok az ember, ami már nyomasztó. Látványos világváros, de nem az az igazán autentikus kínai, mint Peking, ahova háromszor sikerült eljutnom. Egyszer, amikor a bátyám és a barátnője meglátogatott, öt - jól sikerült - napot töltöttünk el együtt. Amúgy a nankingiak nem igazán szeretik Pekinget. Nanking déli főváros, Peking északi. Nankingban is volt olyan épület, mint a Tiltott Város Pekingben, csakhogy azt szétrombolták a nyugati csapatok. Úgy tartják: a nankingiak harcolnak, a pekingiek pénzen kivásárolják magukat.

Márkot a hogyan tovább?-ról kérdezem. Nem tudom. Alapszakon most végzem az utolsó félévet. Sok mindent kaptam, sok mindenben megváltozott a hozzáállásom. Nyelvi kurzusokon kínait tanítok. Tolmácsként szeretnék elhelyezkedni, de ahhoz még tanulnom kellene. Éppen ezért jó lenne, ha még vissza tudnék menni Kínába.

Márkot a hogyan tovább?-ról kérdezem. Nem tudom. Alapszakon most végzem az utolsó félévet. Sok mindent kaptam, sok mindenben megváltozott a hozzáállásom. Nyelvi kurzusokon kínait tanítok. Tolmácsként szeretnék elhelyezkedni, de ahhoz még tanulnom kellene. Éppen ezért jó lenne, ha még vissza tudnék menni Kínába.

Márkot a hogyan tovább?-ról kérdezem. Nem tudom. Alapszakon most végzem az utolsó félévet. Sok mindent kaptam, sok mindenben megváltozott a hozzáállásom. Nyelvi kurzusokon kínait tanítok. Tolmácsként szeretnék elhelyezkedni, de ahhoz még tanulnom kellene. Éppen ezért jó lenne, ha még vissza tudnék menni Kínába.