Harminc éves az MMIK, több népművelője ikon-figurává lett a kultúrában

Az MMIK épülete most harmincéves. Jelentős múltja, nehéz jelene van, jövőjével kapcsolatosan sok a kérdőjel. A jubileum alkalmából a régi nagyok közül kérdeztünk néhányat, a klasszikus népművelés és kultúraközvetítés teremtő erejű személyiségeit: mit jelentett számukra az MMIK?

H. Nagy Katalin:

- Egy fantasztikus szakmai lehetőséget jelentett nekem az MMIK - a közművelődésben és önmagam kiteljesítésében is. A most 15 éves hivatásos bábszínház létrehozásának nem előszobája volt a népművelői múltam, hanem komoly megalapozója. Az MMIK adta a lehetőséget, hogy legyen. Lehetővé tette, hogy teremthettünk valamit, ami addig nem volt. Megvalósíthattam, amit fiatal koromban, már 18 évesen szerettem volna. Az MMIK-ban mindig színházközelben lehettem. Nagy élmény volt az az alkotóközösség, amiben dolgozhattunk. Együtt voltunk fiatalok, együtt kezdtünk a Kisfaludy utcában, az MMIK elődjében, a dr. Münnich Ferenc Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Egymást húztuk, erősítettük. Számtalan ötletünk, határtalan energiánk volt. Egy ütős csapat került át az MMIK-ba, ahol nap mint nap telt ház volt. Ebből táplálkozunk máig. 1986 körül kezdtem el gondolkodni, hogy mit lehetne a gyerekszínház érdekében tenni. Volt egy céltámogatás, annak segítségével alakítottuk a bábszínházat, ami 1995-ben önálló lett. Amennyire segítette ezt az MMIK, annyira nehéz volt kialakítani a működési formákat. 15 éve tart ez a kényszerhelyzet. A bábszínház ezalatt országos szakmai rangot vívott ki magának, az MMIK-n belül pedig kicsit megtűrt szinten van.

Horváth János Gedi:

- Az életemnek az a része kötődik az MMIK-hoz, amikor a legaktívabban tudtam teremteni a munkában. 29 éves koromtól majdnem a nyugdíjazásomig dolgoztam ott. Az utóbbi éveket már úgy, hogy 2001-től önálló lett az Ungaresca. Az MMIK olyan otthont adott az együttesnek, a néptáncnak, ami addig hiányzott. Előtte az MSH volt a fenntartó, de nem voltak megfelelő termei, a város különböző helyein próbáltunk. Most úgy látom az MMIK-t, hogy azon a módszertani munkán, amit eddig folytatott, túllépett az idő. A fenntartók folyamatosan szűkítették, leépítették anyagilag is, létszám szerint is. Komoly felújítás kéne, mert 30 év alatt nem nyúltak hozzá az épülethez, el van rohadva. Nem látom azt a koncepciót sem, mivel viszik tovább a régi dolgokat, és mi lenne az új irány. Anno tobzódtunk a munkában. Az MMIK szép lassan leépült, szomorúan néztem ezt végig kívülről a 2000-es években.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Egy fantasztikus szakmai lehetőséget jelentett nekem az MMIK - a közművelődésben és önmagam kiteljesítésében is. A most 15 éves hivatásos bábszínház létrehozásának nem előszobája volt a népművelői múltam, hanem komoly megalapozója. Az MMIK adta a lehetőséget, hogy legyen. Lehetővé tette, hogy teremthettünk valamit, ami addig nem volt. Megvalósíthattam, amit fiatal koromban, már 18 évesen szerettem volna. Az MMIK-ban mindig színházközelben lehettem. Nagy élmény volt az az alkotóközösség, amiben dolgozhattunk. Együtt voltunk fiatalok, együtt kezdtünk a Kisfaludy utcában, az MMIK elődjében, a dr. Münnich Ferenc Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Egymást húztuk, erősítettük. Számtalan ötletünk, határtalan energiánk volt. Egy ütős csapat került át az MMIK-ba, ahol nap mint nap telt ház volt. Ebből táplálkozunk máig. 1986 körül kezdtem el gondolkodni, hogy mit lehetne a gyerekszínház érdekében tenni. Volt egy céltámogatás, annak segítségével alakítottuk a bábszínházat, ami 1995-ben önálló lett. Amennyire segítette ezt az MMIK, annyira nehéz volt kialakítani a működési formákat. 15 éve tart ez a kényszerhelyzet. A bábszínház ezalatt országos szakmai rangot vívott ki magának, az MMIK-n belül pedig kicsit megtűrt szinten van.

Horváth János Gedi:

- Az életemnek az a része kötődik az MMIK-hoz, amikor a legaktívabban tudtam teremteni a munkában. 29 éves koromtól majdnem a nyugdíjazásomig dolgoztam ott. Az utóbbi éveket már úgy, hogy 2001-től önálló lett az Ungaresca. Az MMIK olyan otthont adott az együttesnek, a néptáncnak, ami addig hiányzott. Előtte az MSH volt a fenntartó, de nem voltak megfelelő termei, a város különböző helyein próbáltunk. Most úgy látom az MMIK-t, hogy azon a módszertani munkán, amit eddig folytatott, túllépett az idő. A fenntartók folyamatosan szűkítették, leépítették anyagilag is, létszám szerint is. Komoly felújítás kéne, mert 30 év alatt nem nyúltak hozzá az épülethez, el van rohadva. Nem látom azt a koncepciót sem, mivel viszik tovább a régi dolgokat, és mi lenne az új irány. Anno tobzódtunk a munkában. Az MMIK szép lassan leépült, szomorúan néztem ezt végig kívülről a 2000-es években.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Egy fantasztikus szakmai lehetőséget jelentett nekem az MMIK - a közművelődésben és önmagam kiteljesítésében is. A most 15 éves hivatásos bábszínház létrehozásának nem előszobája volt a népművelői múltam, hanem komoly megalapozója. Az MMIK adta a lehetőséget, hogy legyen. Lehetővé tette, hogy teremthettünk valamit, ami addig nem volt. Megvalósíthattam, amit fiatal koromban, már 18 évesen szerettem volna. Az MMIK-ban mindig színházközelben lehettem. Nagy élmény volt az az alkotóközösség, amiben dolgozhattunk. Együtt voltunk fiatalok, együtt kezdtünk a Kisfaludy utcában, az MMIK elődjében, a dr. Münnich Ferenc Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Egymást húztuk, erősítettük. Számtalan ötletünk, határtalan energiánk volt. Egy ütős csapat került át az MMIK-ba, ahol nap mint nap telt ház volt. Ebből táplálkozunk máig. 1986 körül kezdtem el gondolkodni, hogy mit lehetne a gyerekszínház érdekében tenni. Volt egy céltámogatás, annak segítségével alakítottuk a bábszínházat, ami 1995-ben önálló lett. Amennyire segítette ezt az MMIK, annyira nehéz volt kialakítani a működési formákat. 15 éve tart ez a kényszerhelyzet. A bábszínház ezalatt országos szakmai rangot vívott ki magának, az MMIK-n belül pedig kicsit megtűrt szinten van.

Horváth János Gedi:

- Az életemnek az a része kötődik az MMIK-hoz, amikor a legaktívabban tudtam teremteni a munkában. 29 éves koromtól majdnem a nyugdíjazásomig dolgoztam ott. Az utóbbi éveket már úgy, hogy 2001-től önálló lett az Ungaresca. Az MMIK olyan otthont adott az együttesnek, a néptáncnak, ami addig hiányzott. Előtte az MSH volt a fenntartó, de nem voltak megfelelő termei, a város különböző helyein próbáltunk. Most úgy látom az MMIK-t, hogy azon a módszertani munkán, amit eddig folytatott, túllépett az idő. A fenntartók folyamatosan szűkítették, leépítették anyagilag is, létszám szerint is. Komoly felújítás kéne, mert 30 év alatt nem nyúltak hozzá az épülethez, el van rohadva. Nem látom azt a koncepciót sem, mivel viszik tovább a régi dolgokat, és mi lenne az új irány. Anno tobzódtunk a munkában. Az MMIK szép lassan leépült, szomorúan néztem ezt végig kívülről a 2000-es években.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Horváth János Gedi:

- Az életemnek az a része kötődik az MMIK-hoz, amikor a legaktívabban tudtam teremteni a munkában. 29 éves koromtól majdnem a nyugdíjazásomig dolgoztam ott. Az utóbbi éveket már úgy, hogy 2001-től önálló lett az Ungaresca. Az MMIK olyan otthont adott az együttesnek, a néptáncnak, ami addig hiányzott. Előtte az MSH volt a fenntartó, de nem voltak megfelelő termei, a város különböző helyein próbáltunk. Most úgy látom az MMIK-t, hogy azon a módszertani munkán, amit eddig folytatott, túllépett az idő. A fenntartók folyamatosan szűkítették, leépítették anyagilag is, létszám szerint is. Komoly felújítás kéne, mert 30 év alatt nem nyúltak hozzá az épülethez, el van rohadva. Nem látom azt a koncepciót sem, mivel viszik tovább a régi dolgokat, és mi lenne az új irány. Anno tobzódtunk a munkában. Az MMIK szép lassan leépült, szomorúan néztem ezt végig kívülről a 2000-es években.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Horváth János Gedi:

- Az életemnek az a része kötődik az MMIK-hoz, amikor a legaktívabban tudtam teremteni a munkában. 29 éves koromtól majdnem a nyugdíjazásomig dolgoztam ott. Az utóbbi éveket már úgy, hogy 2001-től önálló lett az Ungaresca. Az MMIK olyan otthont adott az együttesnek, a néptáncnak, ami addig hiányzott. Előtte az MSH volt a fenntartó, de nem voltak megfelelő termei, a város különböző helyein próbáltunk. Most úgy látom az MMIK-t, hogy azon a módszertani munkán, amit eddig folytatott, túllépett az idő. A fenntartók folyamatosan szűkítették, leépítették anyagilag is, létszám szerint is. Komoly felújítás kéne, mert 30 év alatt nem nyúltak hozzá az épülethez, el van rohadva. Nem látom azt a koncepciót sem, mivel viszik tovább a régi dolgokat, és mi lenne az új irány. Anno tobzódtunk a munkában. Az MMIK szép lassan leépült, szomorúan néztem ezt végig kívülről a 2000-es években.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Az életemnek az a része kötődik az MMIK-hoz, amikor a legaktívabban tudtam teremteni a munkában. 29 éves koromtól majdnem a nyugdíjazásomig dolgoztam ott. Az utóbbi éveket már úgy, hogy 2001-től önálló lett az Ungaresca. Az MMIK olyan otthont adott az együttesnek, a néptáncnak, ami addig hiányzott. Előtte az MSH volt a fenntartó, de nem voltak megfelelő termei, a város különböző helyein próbáltunk. Most úgy látom az MMIK-t, hogy azon a módszertani munkán, amit eddig folytatott, túllépett az idő. A fenntartók folyamatosan szűkítették, leépítették anyagilag is, létszám szerint is. Komoly felújítás kéne, mert 30 év alatt nem nyúltak hozzá az épülethez, el van rohadva. Nem látom azt a koncepciót sem, mivel viszik tovább a régi dolgokat, és mi lenne az új irány. Anno tobzódtunk a munkában. Az MMIK szép lassan leépült, szomorúan néztem ezt végig kívülről a 2000-es években.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Az életemnek az a része kötődik az MMIK-hoz, amikor a legaktívabban tudtam teremteni a munkában. 29 éves koromtól majdnem a nyugdíjazásomig dolgoztam ott. Az utóbbi éveket már úgy, hogy 2001-től önálló lett az Ungaresca. Az MMIK olyan otthont adott az együttesnek, a néptáncnak, ami addig hiányzott. Előtte az MSH volt a fenntartó, de nem voltak megfelelő termei, a város különböző helyein próbáltunk. Most úgy látom az MMIK-t, hogy azon a módszertani munkán, amit eddig folytatott, túllépett az idő. A fenntartók folyamatosan szűkítették, leépítették anyagilag is, létszám szerint is. Komoly felújítás kéne, mert 30 év alatt nem nyúltak hozzá az épülethez, el van rohadva. Nem látom azt a koncepciót sem, mivel viszik tovább a régi dolgokat, és mi lenne az új irány. Anno tobzódtunk a munkában. Az MMIK szép lassan leépült, szomorúan néztem ezt végig kívülről a 2000-es években.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Bajó Éva:

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Még a Kisfaludy utcában kezdtem. Zenei szakelőadó voltam, zongorakísérő az Ungaresca néptáncegyüttesnél. Ifjúságnevelő szakreferens lettem, olyan programokat csináltunk, mint például a Diákcentrum vagy a Suli-buli. Népszerűek voltak a rendhagyó irodalomórák. A 80-as évek jelentős munkáihoz tartoztak a táncoktatói és közművelődési táborok, a családi vasárnapok. A 90-es évektől a mozgásművészethez kerültem. Szatucsek Klárival volt szerződésünk: az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztálynak volt nálunk tánclehetősége. Meghonosítottuk az akrobatikus rock and rollt, versenytánc klubot szerveztünk, illetve versenyeket, továbbképzéseket. Aztán a jazz tánc lett népszerű, illetve a táncvilágnapi gálák. A gyerekeim itt kezdtek el táncolni az Ungaresca utánpótlás csoportjaiban. Később amatőr művészeti csoportokkal kezdtem foglalkozni. Felmenő rendszerű országos versmondó versenyeket rendeztünk, a gyermekszínjátszó találkozók megyei, illetve regionális fordulóit, a velemi folklór napokat. Nekem az MMIK a felnőtt létemet jelenti, a szakmai életemet. Népművelőként mindig valamelyik művészeti ághoz kötődtem. Szakmai és emberi kapcsolataim is idefűznek. Velem együtt a gyerekeim is ingergazdag környezetet kaptak a munkám által.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Antal László:

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Az MMIK az életemet jelentette, a fiatalságomat, a családi életemet. Tánc- és zenei előadó voltam. Példaértékű embereket ismerhettem meg falun, sok-sok énekes, táncos barátságát nyertem el, egy hatalmas tudás megszerzésének lehetőségét. Tudtunk régióban gondolkodni már akkor. Amit merítettem, azt tudtam továbbadni pedagógusként. A néptáncmozgalom megszervezte a területi szervezeteit, progamjait. Minden megye ideadta a pénzét, hogy ebből csináljatok továbbképzéseket, antológiákat . A legjobbak innen mentek tovább Budapestre. Volt a minőség kiválasztásának egy természetes rendje. Tegyük hozzá: Gedi, Kati nélkül nem ment volna. Amit csináltunk, megszállottsággal tettük.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Orbán Róbert:

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Majdnem két évtizedet töltöttem ott. Turisztikával, honismerettel foglalkoztam. Azt csinálhattam, amit szeretek. Megszerveztem a Szombathelyi Sétákat. Gyalogtúrákat vezettem, volt, hogy egy héten 4-5 alkalommal. Az MMIK több természetjáró szervezet központja. Mondhatjuk, hogy ott csírázott ki a Szent Márton út gondolata. Az előzményeiről már a 90-es évek közepén beszélgettünk Kaszap Sárával és Rasperger Józseffel. A Bloomsday is az MMIK-ból indult Kaszap Sára kezdeményezésére. Az intézmény lehetőséget adott nekünk, hogy eredményeset, hasznosat csinálhassunk. Jó kollégák voltak. 2008-ban jöttem el. Most is a Szent Márton út ügyeivel foglalkozom, de pillanatnyilag saját szakállamra.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

Rasperger József:

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.

- Többet jelentett az MMIK, mint munkahelyet. A hivatásomat, az életem javát. Mindig megcsinálhattam, amit akartam. 1989-ben adtam a galériának a Médium nevet, ami egyrészt méretet jelent, másrészt közvetítő egységet. A helyi képzőművészeti értékek felmutatása mellett máshonnan hívtam alkotókat. Sok ma már ismert művész első önálló kiállítását rendezhettem itt. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor a főállás hobbi és szerelem. Drukkolok az intézménynek, hogy ha takarékon is, de tudja csinálni, ami a dolga. A mai viszonyok közt a fennmaradás is nagy dolog.