Hétvége

2010.04.05. 07:00

Ha megfeszül - Már a májusi bemutatóra készülnek a Weöres Sándor Színházban

Most minek is élünk akkor? , kérdezi Herda Pityu jelenkori vidéki közmunkás - úgy is, mint a Hamlet sírásóinak kései utóda - ároktisztítás közben. Hogy könnyebben teljen az idő. Ha telik egyáltalán.

Ölbei Lívia

Az egy hónapos novemberi szakasz - ...egy hosszú őszi nap... - tavaly összpróbával ért véget, ami nagyjából-egészéből azt jelenti, hogy a múlt héten megkezdett hosszú tavaszi nap a finommunkák ideje.

Az egyetlen valóság

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Az egy hónapos novemberi szakasz - ...egy hosszú őszi nap... - tavaly összpróbával ért véget, ami nagyjából-egészéből azt jelenti, hogy a múlt héten megkezdett hosszú tavaszi nap a finommunkák ideje.

Az egyetlen valóság

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Az egyetlen valóság

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Az egyetlen valóság

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Az egyetlen valóság

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Az egyetlen valóság

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Olyan, mintha tegnap találkoztunk volna ebben a körben utoljára. Vagy nem is: mintha egy évszázad telt volna el azóta. Mindkét benyomás egyformán érvényes - de az egészen biztos, hogy próbán lenni, próbát nézni jó. Hogy amikor az ember bedugja a fejét az MMIK második emeleti próbatermét két térfélre osztó harmonikaajtón, akkor egy másik valóságba lép át. Sőt, hamarosan az az érzése támad, hogy ez az egyetlen valóság, amelyben létezni egyáltalán érdemes és lehetséges.

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Arról nem beszélve, hogy a próbafolyamat általában - a maga végtelenített ismétléseivel - megintcsak a Háy-dráma világához hasonlóan működik.

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Egy nő a múltból

Szakítsuk meg a kört - vagy inkább: lépjünk be a körbe - mondjuk március 30-án délelőtt 11 órakor, amikor az árokásók megint elölről belefognak az első jelenetbe. Bemasírozik a térbe a három közmunkás: a praktikus ifj. Banda Lajos - Orosz Róbert -, a mélázó ifj. Krekács Béla - Horváth Ákos -, a keserű ifj. Herda Pityu - Szabados Mihály -, hogy elfoglalják helyüket az árok partján. (De jó, hogy van partja.) Mindig ebben a sorrendben. Mindig ugyanúgy.

Pontban tizenkettőkor szövegösszemondással folytatódik a munka: következik a második jelenet. Harminc évet megyünk vissza az időben: idősebb Banda - Orosz Róbert -, idősebb Krekács - Horváth Ákos - és idősebb Herda - Szabados Mihály - a kocsmapultot támasztják. Érkezik a nő a múltból: a rendőr felesége, a Herner Ferike muterja - Bálint Éva - bevásárlószatyrából a szemük láttára szétgurul minden. Herda segítene, de a kollektív szabály - hogy nem-szólunk-hozzá-mert-rendőr-feleség - erősebb. A roncsolt szavakból filozófia kerekedik, de a világot nem képes befogni. Akkor se, ha megfeszülnek.

Hova gurul?

A rendőrfeleség bevásárlószatyrából kiguruló hagyma a Peer Gyntöt idézi - talán azért, mert a Krétakör Peer Gynt-előadásában Zsótér Sándor néhány éve tényleg megmutatta a hagymát, hálóban: a főhős anyját játszó Csákányi Eszter bele is harapott. A kérdés itt is, ott is ugyanaz: Ha lehántom a hagyma rétegeit, mi marad utána? Hol az (élet) értelme, a magja? Az már csak technikai probléma, hogy vajon élesben - ha majd lejt a színpad - a hagyma hova-merre gurulhat.

És ha már rétegek: öröm látni - és nehéz megragadni -, ahogy rétegződik, telítődik a Herner Ferike-előadás. Persze pont azért telítődhet, mert van közepe, értelme, magja: a rendezés a mindennapok törmelékéből, szóra se érdemes apró történéseiből, szöszmötöléseiből összecsomózódó metafizikai szálat erősíti föl a drámában. Úgy nevetünk, hogy közben sírnunk kéne. (Lásd! A hagyma hatása.)

Egymás tekintete

Kelemen Zoli arra kéri idősebb Bandáékat, hogy egymás tekintetét is keressék, amikor a nő fölbukkan. Fontos, hogy ki hogyan reagál a szép és titokzatos - és parfümtől illatozó - rendőrnére. Az nem kérdés, hogy mindhármuknak tetszik (most ne mondjuk meg, hogy a legszívesebben mit csinálnának vele). Tizenkét óra negyvenöt perckor viszont a rendező azt mondja, hogy alakul .

Kezdd el az ásópozíciót, Misi, és maradj benne , kéri Kelemen Zoli - és ez már április másodika, 11 óra 35 perc; 7. jelenet. Kezdődik a második felvonás: a tavaszi nap. Megint Banda szólal meg először: Tavaszi fáradtság. Nektek is szokott lenni, nem? (Mintha azt mondaná, amit a dráma nyitó mondatában. Hogy kurva kemény ez a kő). Ez itt a totális vegetáció: kő (kemény), víz (árkot kell tisztítani), tűz (odaveszett a Papi Jóska gyereke). Levegőt!

A szünet után Endrődy Krisztián - a Herner Ferike faterja - felölti a valódi rendőrruhát. A rendőr lakásában vagyunk, az ezredfordulós (és főleg a színpadi) jelenhez képest úgy harminc évvel korábban. Megjött az áthelyezés. Majd meglátod, mennyire jó lesz ott. És elkövetkezik a pillanat, aminek a megszületését képtelenség műszerrel kimutatni. Az általános és derűs (munka)kedv, a próba - meg a kopott próbaterem - egyszer csak valami másba fordul át. Nem Krisztián ordít, hanem a rendőr, nem Bálint Éva menekül, hanem a felesége, nem Borbiró Andris áll közéjük, hanem Herner Ferike. Ütések koppannak, rajtunk.

A rendőrék fogasa

A rendőrék fogasa stilizált feszület. A tervező Cernay István - ahogy kell - elkészítette a díszlet pontos mását: arányos kicsinyítésben. Ahogy József Attila írja a Szabad ötletek jegyzékében: Öcsödön rossz volt. Kellett volna két kis ló, kis nő, kis eke, kis ház (...), minden arányosan hozzám (...) Vajon arányos-e hozzám most minden, ami van (...)

Vajon arányos-e hozzánk most minden, ami van?

Egy n

Ezek is érdekelhetik