Novotny Zoltán: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz!

A héten háromszor is ünnepelték. A Magyar Rádió Márványtermében köszöntötték kollégái, majd a Magyar Sportújságírók Szervezetének (melynek tizenhét évig az elnöke is volt) tagjai szerveztek számára meglepetéspartit, utóbb egy budai vendéglőben vidéki és fővárosi kollégái fejezték ki tiszteletüket, szeretetüket. Ekkor adták át neki az Osztálynapló című kötetet, amiben hetvenen vallanak róla. Illetve hetven plusz egy fő köszönti; a hetvenegyedik személy Ittzés János (ő a könyv előszavát írta), aki már kőszegi lelkészként is jó barátságot ápolt vele.

Novotny Zoltánnal - a budai vendéglőben - az ünnepi ebéd közben beszélgettünk.

"A vasi főváros számomra mindenekelőtt a labdarúgást jelenti. Bármilyen hihetetlen, de a nagybátyám, Novotny néven ott - katonaként - kergette a bőrt a negyvenes évek elején. Máig nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban eltört-e a lába, vagy csak nem akart katonaszökevény lenni, és a "lábtöréssel" úszta meg a frontra menetelt... Bogátival, Dombaival, Kulcsárral játszott együtt; ismerve a többieket, nyilván csak tartalék lehetett. Szombathely nekem azt a régi csapatot is jelenti, amikor még Büki volt a kapus, és Nyírő még jobbhátvédként ötven méterről gólt rúgott az MTK-nak. Amikor én magam is közvetíteni kezdtem, sokszor megfordultam a városban. A későbbi időszakból nagyon sok szeretettel emlékezem arra a fedezetsorra, amelyet a Halmosi, a fiatalabb Kulcsár és Farkas alkotott; mindhárman nagyon jól lőttek távolról. Tehát nem volt életbiztosítás odalátogatnia egy vendégcsapatnak...

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

A héten háromszor is ünnepelték. A Magyar Rádió Márványtermében köszöntötték kollégái, majd a Magyar Sportújságírók Szervezetének (melynek tizenhét évig az elnöke is volt) tagjai szerveztek számára meglepetéspartit, utóbb egy budai vendéglőben vidéki és fővárosi kollégái fejezték ki tiszteletüket, szeretetüket. Ekkor adták át neki az Osztálynapló című kötetet, amiben hetvenen vallanak róla. Illetve hetven plusz egy fő köszönti; a hetvenegyedik személy Ittzés János (ő a könyv előszavát írta), aki már kőszegi lelkészként is jó barátságot ápolt vele.

Novotny Zoltánnal - a budai vendéglőben - az ünnepi ebéd közben beszélgettünk.

"A vasi főváros számomra mindenekelőtt a labdarúgást jelenti. Bármilyen hihetetlen, de a nagybátyám, Novotny néven ott - katonaként - kergette a bőrt a negyvenes évek elején. Máig nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban eltört-e a lába, vagy csak nem akart katonaszökevény lenni, és a "lábtöréssel" úszta meg a frontra menetelt... Bogátival, Dombaival, Kulcsárral játszott együtt; ismerve a többieket, nyilván csak tartalék lehetett. Szombathely nekem azt a régi csapatot is jelenti, amikor még Büki volt a kapus, és Nyírő még jobbhátvédként ötven méterről gólt rúgott az MTK-nak. Amikor én magam is közvetíteni kezdtem, sokszor megfordultam a városban. A későbbi időszakból nagyon sok szeretettel emlékezem arra a fedezetsorra, amelyet a Halmosi, a fiatalabb Kulcsár és Farkas alkotott; mindhárman nagyon jól lőttek távolról. Tehát nem volt életbiztosítás odalátogatnia egy vendégcsapatnak...

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

Novotny Zoltánnal - a budai vendéglőben - az ünnepi ebéd közben beszélgettünk.

"A vasi főváros számomra mindenekelőtt a labdarúgást jelenti. Bármilyen hihetetlen, de a nagybátyám, Novotny néven ott - katonaként - kergette a bőrt a negyvenes évek elején. Máig nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban eltört-e a lába, vagy csak nem akart katonaszökevény lenni, és a "lábtöréssel" úszta meg a frontra menetelt... Bogátival, Dombaival, Kulcsárral játszott együtt; ismerve a többieket, nyilván csak tartalék lehetett. Szombathely nekem azt a régi csapatot is jelenti, amikor még Büki volt a kapus, és Nyírő még jobbhátvédként ötven méterről gólt rúgott az MTK-nak. Amikor én magam is közvetíteni kezdtem, sokszor megfordultam a városban. A későbbi időszakból nagyon sok szeretettel emlékezem arra a fedezetsorra, amelyet a Halmosi, a fiatalabb Kulcsár és Farkas alkotott; mindhárman nagyon jól lőttek távolról. Tehát nem volt életbiztosítás odalátogatnia egy vendégcsapatnak...

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

Novotny Zoltánnal - a budai vendéglőben - az ünnepi ebéd közben beszélgettünk.

"A vasi főváros számomra mindenekelőtt a labdarúgást jelenti. Bármilyen hihetetlen, de a nagybátyám, Novotny néven ott - katonaként - kergette a bőrt a negyvenes évek elején. Máig nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban eltört-e a lába, vagy csak nem akart katonaszökevény lenni, és a "lábtöréssel" úszta meg a frontra menetelt... Bogátival, Dombaival, Kulcsárral játszott együtt; ismerve a többieket, nyilván csak tartalék lehetett. Szombathely nekem azt a régi csapatot is jelenti, amikor még Büki volt a kapus, és Nyírő még jobbhátvédként ötven méterről gólt rúgott az MTK-nak. Amikor én magam is közvetíteni kezdtem, sokszor megfordultam a városban. A későbbi időszakból nagyon sok szeretettel emlékezem arra a fedezetsorra, amelyet a Halmosi, a fiatalabb Kulcsár és Farkas alkotott; mindhárman nagyon jól lőttek távolról. Tehát nem volt életbiztosítás odalátogatnia egy vendégcsapatnak...

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

"A vasi főváros számomra mindenekelőtt a labdarúgást jelenti. Bármilyen hihetetlen, de a nagybátyám, Novotny néven ott - katonaként - kergette a bőrt a negyvenes évek elején. Máig nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban eltört-e a lába, vagy csak nem akart katonaszökevény lenni, és a "lábtöréssel" úszta meg a frontra menetelt... Bogátival, Dombaival, Kulcsárral játszott együtt; ismerve a többieket, nyilván csak tartalék lehetett. Szombathely nekem azt a régi csapatot is jelenti, amikor még Büki volt a kapus, és Nyírő még jobbhátvédként ötven méterről gólt rúgott az MTK-nak. Amikor én magam is közvetíteni kezdtem, sokszor megfordultam a városban. A későbbi időszakból nagyon sok szeretettel emlékezem arra a fedezetsorra, amelyet a Halmosi, a fiatalabb Kulcsár és Farkas alkotott; mindhárman nagyon jól lőttek távolról. Tehát nem volt életbiztosítás odalátogatnia egy vendégcsapatnak...

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

"A vasi főváros számomra mindenekelőtt a labdarúgást jelenti. Bármilyen hihetetlen, de a nagybátyám, Novotny néven ott - katonaként - kergette a bőrt a negyvenes évek elején. Máig nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban eltört-e a lába, vagy csak nem akart katonaszökevény lenni, és a "lábtöréssel" úszta meg a frontra menetelt... Bogátival, Dombaival, Kulcsárral játszott együtt; ismerve a többieket, nyilván csak tartalék lehetett. Szombathely nekem azt a régi csapatot is jelenti, amikor még Büki volt a kapus, és Nyírő még jobbhátvédként ötven méterről gólt rúgott az MTK-nak. Amikor én magam is közvetíteni kezdtem, sokszor megfordultam a városban. A későbbi időszakból nagyon sok szeretettel emlékezem arra a fedezetsorra, amelyet a Halmosi, a fiatalabb Kulcsár és Farkas alkotott; mindhárman nagyon jól lőttek távolról. Tehát nem volt életbiztosítás odalátogatnia egy vendégcsapatnak...

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

A vasi megyeszékhely nekem a súlyemelést is jelenti, Tóth Gézát, akivel még gimnazista koromban ismerkedtem meg, hiszen ő mint testnevelési főiskolás a mi iskolánkba, az Apáczai Csere János Gimnáziumba járt gyakorló tanításokra. Tőle hallottam az akkori Tóth-Détár-Gere hármasról. Utóbb ebbe a vetélkedésbe kapcsolódott be Veres Győző és más is. Tóth Gézával azóta is baráti kapcsolatban vagyok.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt visszahallani: én csak a tüntetést meg a zajt közvetítettem.

Birkózó világkupákat is rendez Szombathely; úgyhogy a város ezt is jelenti nekem. Az igazi csatákat, amiket ott láthattam. Természetesen ne hagyjuk ki az igen-igen fontos kulturális, művelődéstörténeti emlékeket. A székesegyháztól kezdve Szily püspök tevékenységén keresztül az Isis szentélyig. És még mi minden!

Szombathelyhez fűződik riporteri pályám egyik bakija is. Televíziós közvetítés volt egy családi, sportos vetélkedőről. A verseny előtt észrevettem, hogy részt vesz benne Szarka Zoltán és családja is. Oda is mentem a derék kapushoz és mondtam neki, hogy a verseny után jöjjön oda a mikrofonhoz (én nem voltam mobil), csinálunk interjút. Vége a családi vetélkedőnek, Szarka csak nem jön. Egyszer csak elmegy előttem; elkapom, odarántom, kezdem mondani: aki most itt áll mellettem, azt nem kell különösebben bemutatni, Szombathely büszkesége, híressége. Ugyan látom, hogy integet a mellettem álló. De aztán kivágom: itt az olimpiai bajnok Szarka Zoltán! Erre a következőt hallom: én csak a tűzoltó vagyok, a Zoli ezután jön! Szóval összetévesztettem Szarka Zolit a tűzoltóval...

Újságírói hitvallásáról is kérdezem Novotny Zoltánt. Többféle módon lehet megfogalmazni. Az általános újságírói ars poeticám az lehetne a nyolcadik parancsolat: Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!. Amit lutheri fordítással úgy lehet mondani: ne hazudj, ne csúsztass, tényeken alapuló munkát végezz! A másik az én hitvallásom, bár nem én találtam ki, de átvettem, elsajátítottam: én az a néző vagyok, aki beszélhetek az eseményről. Tehát nem akarok fölébe nőni, felülkerekedni az eseményeken. Esetleg többet tudok, többet olvastam róluk, többet néztem utánuk, esetleg jobban felkészültem, de akkor is csak egy vagyok a sok közül. Vagy az első, aki valóban először beszélhet róla.

Az ünnepelt mellett költötte el az ebédet Szepesi György (88 éves), egy ország Gyuri bácsija. Megkértük (kicsit félrevonultunk), hogy jellemezze Novotny Zoltánt. Jó barát. Még soha, senkivel egyetlenegy hangos szót nem váltott. A folyosón mindig halk szavú, a mikrofon előtt pedig zseniális. Olyan, akinek a hangja magával ragadó, lenyűgöző. Külsőleg semmit nem öregedett az elmúlt harminc évben, a hangja még tisztább, még csengőbb. Olyan, mint egy operaénekesé. Azt hiszem, a Magyar Rádió minden idők legszebb hangú sportriportere. Még Pluhár Pistát is idesorolom (ő volt egyebek között az 1936-os berlini olimpia rádiós hírnöke), aki pedig gyönyörűen énekelt magyar nótákat.

Gyuri bácsit is megkértük, hogy fogalmazza meg a saját hitvallását. Imádni kell a sportot és a sportolókat. Angyalföldön nőttem föl, az újpesti gimnáziumba jártam, ahol mindent csináltunk: úsztunk, eveztünk, tornáztunk, kosaraztunk, futballoztunk. Magával hozta az ember ezt a sportszeretetet, a grundörökséget...

Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportosztályának jelenlegi vezetője, azaz Novotny Zoltán főnöke, így beszélt az ünnepeltről: Zoli 1989-ben (tizenhét éves voltam) azt mondta nekem a rádió sportszerkesztőségében, jó, hogy itt vagyok, nézzek körül. Járjak iskolába, tanuljak meg egy nyelvet, de nem akar áltatni: aki így raccsol, mint én, abból soha nem lesz belső munkatárs. Úgyhogy mondhatom, talán élete egyetlen tévedése ez volt; aztán ő vett fel... S hogy mint kolléga mit jelent számomra? Pontosságot, türelmet, alázatot. Csupa-csupa nagybetűvel, a mai napig. Példakép. És mindezek együtt.

A héten megjelent Osztálynapló című születésnapi kötetben (fönt van az interneten is) számos csuda dolog olvasható Novotny Zoltánról. Csupán jelzésképpen idézünk. Schmitt Pál, a MOB elnöke, aki immár az Országgyűlés elnöke is (aki egyébiránt személyesen is köszöntötte a hetvenkedő riportert az ünnepi ebéd előtt): A tájékozottság és tárgyilagosság, a kulturált, szabatos fogalmazás, a tiszta, közérthető beszéd, az éter hullámain át is bizalmat árasztó orgánum tette ismertté Novotny Zoltánt a rádióhallgatók milliós táborában.

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok a műfaj Mister Tusának nevezi: Beleteszed magad abba, amit csinálsz, mindig higgadtan és mindig a fair play szellemében . Bárdos András: Mert mit mond a Novotny? Azt mondja, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért. Azt, amiben a legjobb. És legyen a legjobb az első, a második legjobb a második, a leggyengébb meg legyen az utolsó. Hiszen így épül fel minden egészséges közeg, csoport, munkahely, társadalom. Mint a vonat kereke a sínen. Ott reveláns. Centikkel odébb, a talpfán már katasztrófa. Így építette fel a Rádió sportosztályát. Ch. Gáll András: Zoli intézmény, legenda, vonatkoztatási pont a harmadik évezred elejére hihetetlenül felhígult, elértéktelenedett, már-már szitokszóvá devalválódott honi médiában.

Szombathely jelenti számomra Bodor Ferenc sportújságírót, hiszen nagyon sok szakmai rendezvényen találkoztunk. Ő igen agilis szervezőként többször is elvitte Szombathelyre a magyar sportújságírás krémjét. És persze Németh Pali bácsi; mondom én bácsi, holott csak három év volt közöttünk a korkülönbség. A kalapácsvetés is egy külön iskola volt, aztán a dobók...

A pályám elején a Szombathelyen megrendezett súlyemelő Európa-bajnokságot közvetítettem. Soha nem felejtem el: Agócs János valami hihetetlen hosszú ideig állt a súllyal a feje fölött, és nem kapta meg a le jelet. Akkor ezt még kézmozdulattal és szóval közölték. Végül befutott a gyúró, kiütötte a kezéből a súlyzót, nehogy tragédia történjen. Utána a bírók elvették ezt a gyakorlatot, a közönség pedig fél óráig tüntetett, nem lehetett folytatni a versenyt. Nekem pont ebben a fél órában a tüntetést kellett közvetítenem. Végül megadták a gyakorlatot 2:1 arányban. A vezetőbíró változatlanul kitartott a nem mellett. Másnap a szombathelyi strandon feküdtem, hallom, hogy mellettem napozók beszélgetnek: Hallod, tegnap mi volt?, kérdezte az egyik. A másik: Aha! És a rádióriporter miket mondott! Aztán jó volt viss