Mert a terroristák nem logikusan gondolkodnak...

 Itt jártam általános iskolába, 1978-ban Tatára iratkoztam be egy középiskolai katonai kollégiumba, amely akkor indult. Én mindig katona akartam lenni, édesapám is határőr volt. A középiskola elvégzése után Szentendrére kerültem, mélységi felderítő, vagyis ejtőernyős kiképzést kaptam. Nem veszélytelen szakma, bevetéskor őket le is veszik az étkezési jegyzékről - mondja nevetve. 1986-ban átkerültem a katonai elhárításhoz, itt voltam 1999-ig.

Mit csinálnak a katonai elhárítók?

Kémet fognak és terrorveszélyt hárítanak el, biztonsági védelmet szolgáltatnak. Nagyon élveztem. Békében is vannak ilyen feladatok, gondoljunk csak a közelmúltbeli orosz-amerikai csetepatéra. 1999-ben elvezényeltek az akkori Miniszterelnöki Hivatalhoz. Ma Közigazgatási és Igazgatási Minisztérium a neve. Itt működik a Nemzeti Biztonsági Felügyelet, amelynek katonaként én vagyok az elnökhelyettese. Ez valójában egy információbiztonsággal foglalkozó hatóság. Háromszor jártam ENSZ-misszióban, az első öbölháború idején az irak-iráni határon voltam megfigyelőként, 1996-97-ben az irak-kuvaiti határon, majd néhány évvel később szintén itt voltam a misszió katonai rendőrfőnöke. Legutóbb teljesen civil projektben dolgoztam: egy európai uniós pályázaton a Nemzeti Biztonsági Felügyelet nyerte el azt a feladatot, hogy Bosznia-Hercegovinában kiépítse annak körülményeit, hogy az EU minősített információit olyan szabályok és eljárások szerint kezeljék, ahogy azt uniós országokban is. Ennek a 1,5 millió euró összköltségvetésű projektnek a szarajevói irányítását végeztem, s legnagyobb megelégedésünkre a sikeres projekt később független értékelés alapján is kiváló minősítést kapott.

Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy pályafutásom legnagyobb elismeréseként március 15-én átvehettem a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

Most milyen az élet Szarajevóban?

Más, mint ahogy azt a média bemutatja. Tele vannak a vendéglők teraszai, ami egyrészt amiatt van, hogy hivatalosan is negyven százalék körüli a munkanélküliség, másrészt egy kávét még mindenki meg tud venni magának, vagyis az árak elviselhetőek. A politika nagyon széthúzó, ezért igen nehezen haladnak előre. Sok fegyver van még kinn civileknél, de csak olyankor áll fenn veszély, ha például olyan futballmeccsen alakul ki konfliktus, amelyen különböző föderációk csapatai mérik össze erejüket. Ami az embereket igen frusztrálja, az az, hogy nagyon tisztán emlékszik mindenki arra, hogy a többiek mit csináltak a délszláv háborúban. A háború már 1996-ban véget ért, de nagy az emberekben a belső feszültség még ma is. Az unió komolyan veszi az országot, mert fontos számára, hogy tartós legyen a béke. Ha ugyanis esetleg ismét elszabadulna a pokol, a migrációs áradat minket érne el először. A turizmus óriási potenciálja az országnak, a helyi lakosság hozzáállása nagyon pozitív. Nem a pénzes turistát nézik az idegenben, hanem a vendéget látják meg benne.

Azért gondolom, a sivatagi bevetések is izgalmasak voltak. Hogy bírja ki azokat a körülményeket egyáltalán fehér ember?

Amikor véget ért az irak-iráni háború, felállították az ENSZ katonai misszióját. Irak ekkor rohanta le Kuvaitot. Átrajzolódtak a frontvonalak, a katonai missziót evakuálták. Nyolc hónapot töltöttem ott megfigyelőként, mint fegyvertelen ENSZ-katona. A sivatagban gyakran hatvan fok feletti a hőmérséklet, de szerencsére ez száraz meleg, nem olyan, mint például Vietnámban. Öt-hat liter folyadékot kell inni naponta, hogy ki ne száradjon az ember, de semmiképp sem hideget, és a nagy részét lehetőleg reggel és este, napközben keveset. Ilyen helyen általában egy egyszerű kaszárnyában szállásolják el a katonát, ahol csak akkor van légkondicionálás, ha van áram is. Ha nincs, akkor csak a szellőztetés marad. Túl kell élni.

Milyenek a magyar katonák a nemzetközi mezőnyben?

A magyar katonák nagyon jók, ennek az az oka, hogy erős bizonyítási vágy van bennük. Mindenáron meg akarjuk mutatni, hogy az itthon kapott képzést a gyakorlatban is hasznosítani tudjuk. Megtanulni lehet ugyanis Magyarországon, hogy miképp kell felszámolni egy aknamezőt, de bebizonyítani, hogy erre éles helyzetben is valóban alkalmas a katona, csak olyan országban tudja, ahol tényleg van aknamező. Emberveszteségünk volt már több misszióban is, de mivel csak ritkán vesznek részt magyar katonák a klasszikus harcoló alakulatokban, a veszteségeink is mérsékeltek. De egy ember elvesztése is komoly veszteség, ezt hozzá kell tegyem. Ezt befolyásolja a felkészítés és a védelmi felszerelés is.

A magyar katona megkapja ilyen helyen azt a védelmi felszerelést, amit egy amerikai vagy angol?

Azt hiszem az a diplomatikus válasz, ha azt mondom, hogy fokozatosan javult a helyzet. Ebben nincs biztos megoldás. Ugyanis, ha idehaza megtervezünk valamit, kint a helyszínen kiderülhet, hogy vannak még érzékeny pontok, ahol növelni kell a biztonságot. Száz százalékos biztonság nincs. A gerillaharcosok, terroristák nem logikusan gondolkodnak, ráadásul nagyon sokszor nem látszik az ellenfél. Egyébként engem már nem az izgat, hogy kipróbáljam magam ilyen körülmények között. Sokkal inkább az, hogy elérjük, hogy a békebeli feladatok végrehajtásában is teljes értékű munkát tudjunk végezni.

OLDALTÖRÉS: Kémet fog a kapuügyelet

Kémet fog a kapuügyelet (Kósa Tamás jegyzete)

 Amikor még volt sorkatonaság, bevonultatták a szegény „kopaszt” valamelyik garnizonba, kiképezték erre-arra, géppisztolyt adtak a kezébe, kiállították éjszakai őrségbe egy raktár mellé az erdőszélre, és azt mondták neki, hogy bármelyik pillanatban támadás érheti az objektumot, s neki, a bakának kell ott, akkor megvédenie a hazát az ellenséges attakkal szemben. Kioktatták a „kopaszt” arra is, hogy laktanyán kívül ne fecsegjen semmi feleslegeset, levélben sem írhat le semmi olyant, ami az ellenség kezébe kerülve bajt idézhet elő. Az átlagpolgárnak mindig volt hát fogalma a katonai titkokról. A fentieket nem volt túl nehéz betartani. Nekünk annak idején, a bugaci puszta közepén egészen más szúrt szemet. Minden honvédet beosztottak kapuügyeletesnek, s ezen a fontos poszton egyebek között egy könyvbe fel kellett jegyezni a laktanya előtt elhaladó külföldi gépjárművek rendszámait. Valakik nyilván úgy gondolták, a kémek belesnek – horribile dictu – be is fényképeznek a kerítésen, és kifigyelik a Varsói Szerződés egységeinek titkait. Ezért vezették ezt a nagy könyvet. Mi untuk az írogatást, s eszünkbe jutott, mi lenne, ha „futni hagynánk” az idegen járművek egy részét. Igenám, de a közelben volt egy másik laktanya, ott is volt kapuügyelet, s nyilván ők is beírták a megfelelő rendszámokat egy nagy könyvbe. S ha egyszer valaki összehasonlítja ezt a két könyvet... Letettünk a tervünkről, nehogy már a kémekkel való összejátszás szörnyű gyanúja ránk terelődhessen... Nagy játszmák zajlanak körülöttünk, s a kisember gyakran nem tudja, minek a része is valójában.