Zagytározóban élünk (jegyzet)

Abba most ne bonyolódjunk bele, hogy a Fidesz által támogatott polgármester veresége jót tesz-e a beígért diplomáciai és kormánytámogatásnak, de az biztos, hogy Kolontár drámája erősen kérdésessé teszi azt az érvrendszert, amit fel tud Magyarország ebben az ügyben mutatni. Hiszen minden mondatra, ami elhangzik majd, ott a kérdés: és Kolontár? Tisztában vagyok azzal, hogy két környezetszennyezés nem mérhető össze egymással, hiszen végül is nincsen nagyon rossz és kevésbé rossz környezetszennyezés, csak kizárólag rossz van, de az biztos, hogy Heiligenkreuzban bármi épül is végül, és bármilyen mértékű környezeti terhelést jelent is a működése, az habostorta lesz a MAL Zrt. vörösiszapjához képest. Egyáltalán Magyarország és az egész egykori keleti blokk könnyen megkaphatja - kapja is -, hogy kár ugrálni, nézzetek már körül a saját portátokon. S valóban, tagadjuk, vagy sem, de kis túlzással az egész Kárpát-medence egy nagy zagytározó. Teli veszélyes hulladékkal, tessék-lássék eltemetett szeméttel, olajtól, kerozintól ázott földdel, folyókba engedett szennyvízzel, és ez csak az állam, illetve a nagy cégek sara, s akkor nem is beszéltem még a kisemberek kis piszkosságairól. Az almásfüzitői zagytározó például közvetlenül a Duna mellett van, sőt a gátja jó néhány helyen azonos a Duna árvízvédelmi töltésével. Ha gond van, a zagytározó tartalma azonnal a folyóba ömlik, s attól kezdve csak köszönhetünk a románoknak a tiszai ciános szennyezés miatt. A vörösiszap mellé egyébként egy környezetvédelmi (!) cég egy meglehetősen vitatott, illetve nem kellően dokumentált technikával még más, a vörösiszapnál sokkal veszélyesebb anyagokat is elhelyez folyamatosan..

Van-e jogunk ezek után egy olyan szemétégető ellen tiltakozni, amelyhez hasonló Bécs belvárosában is működik, s amely rondának ronda lesz minden bizonnyal a fürdő medencéjéből nézve, de aligha követel kilenc halálos áldozatot, s nem kell miatta házak tucatjait eldózerolni, földek hektárjait kicserélni, és patakokat, folyókat gipszbe ágyazni, hogyha jelenük nincs is, legalább jövőjük legyen. Mielőtt a Pronas és a gotthárdiak kövei a fejemre hullanak, sietve kijelenteném, hogy persze, hogy jogunk van tiltakozni. Csak éppen nehéz lesz arra a kérdésre válaszolni, hogy miért jobb tározókban felhalmozni a veszélyes hulladékot, s miért nem érdemesebb inkább megsemmisíteni? Persze itt van a fránya szélirány, meg a jogos felvetés, hogy miért a magyar határ mellett, nemzeti parkoktól övezve kell működnie a szemétégetőnek? A konkrét okot a sógorok soha nem fogják elárulni, pontosabban bevallani, az azonban egészen bizonyos, hogyha Ausztria környezeti terhelését összehasonlítjuk Magyarországéval, abból jól nem jöhetünk ki. S ha már így is súlyos meglehetősen a helyzetünk, annyi empátia lehetne a szomszédban, hogy ő maga ne súlyosbítsa tovább.

Persze, ahogy a kolontári példából látható, a környezetszennyezés nem empátia, hanem pénz kérdése. Ha Magyarországon legalább a rendszerváltás óta, hasonlóan más európai országokhoz, komoly adó terhelné a veszélyes hulladék céljául szolgáló földfelszín használatot, akkor valószínűleg nincs Kolontár, nincs vörösiszap, nehézfém, nincs pusztulás. Most van. Csak éppen erről a bizonyos adónemről továbbra sem hallani.