Közösségből katedrális

Ferentzi Sándor magyarszecsődi református lelkész négy nyelven beszél, bejárta a fél világot. Tanult Prágában, Berlinben, hívták angliai gyülekezetbe. Prédikált Amerikában, Svájcban, Afrikában, Németországban, Angliában. Részt vett családterápiás nemzetközi konferenciákon, közte Afrikában. Egyik motorja volt az emlékezetes magyarszecsődi falunapi fesztiváloknak, ugyanitt meghonosította a nyelvtanítást és tanulást. Nemrég azon alkalomból köszöntötték, hogy immáron negyven éve áll a helyi gyülekezet élén. Ilyen múlttal, tanultsággal, háttérrel simán befuthatott volna nemzetközi karriert is. Vajon miért maradt a kis vasi faluban? – tolul fel minduntalan a kérdés, miközben feleségével nemrégiben elkészült otthonában fogad. A nagyszoba asztalán kis adventi koszorú, ragyogó gyertyafény játszik. Az ünnepi istentisztelet után vagyunk immár, de az élmény még erős. Az egyenes tartású, nyílt tekintetű férfi hangja kissé elfátyolosodik, amikor felidézi gyülekezete őt köszöntő ünnepét. Egy fotón látható, hogy a templomablakon beeső napsugár fényében fürdette, amikor a szószékről lelépett és hívei közre fogták. Erőt sugároz a jelenet. 

– Körmenden születtem, ott nőttem fel, öten voltunk testvérek. Aztán ide kerültem, elkezdtem az életet. Az istentiszteleteken páran voltunk csak. Kós Janka nénire emlékszem, aki azt mondta: Tiszteletes úr, ha mi már nem leszünk, egyház sem lesz... Ez szíven ütött. Sajnos, az egyházközség létszáma valóban a felére csökkent, de ma sokkal többen járnak már templomba. Szóval akkor elkezdtünk építkezni, sok mindet megpróbáltunk és mindig voltak olyan emberek, akik segítettek. Azon időkben is, amikor nem volt népszerű az egyház – emlékezik a lelkész. Ferentzi Sándorra nagy feladat várt. Nem csak lelki, fizikai értelemben is. Ugyanis halaszthatatlanná vált a templom felújítása. Édesapja, ügyvédi diplomával, a Körmendi Építőipari Ktsz-nél volt adminisztrátor, mellette Sándor kitanult egy sor szakmát. Amikor húga férjhez ment, az új lakás egyik szobáját és a konyhát teljes egészében egyedül megépítette. Mindennek nagy hasznát vette a templom esetében is.

Ünnepi istentiszteleten köszöntötték a hívek Ferentzi Sándor jubiláló lelkészt (Fotó: Szendi Péter)

– Nagy lendülettel láttunk munkához. Emlékszem , a tető újrarakása 30 ezer forintba került akkor, amikor a havi fizetésem 500 forint volt. A költség fele jött össze és akkor azt mondtam: csináljuk meg magunk! Két teológus barátom segített, a cserepeket egy hetvenéves férfi adogatta, az ismerős építész pedig szakmailag ellenőrzött. Két hét alatt végeztünk, 30 évig nem is ázott be... Ennek híre ment, erősödött a gyülekezet. Ekkor kaptam egy ösztöndíjat, kimehettem Prágába, újszövetségi görögöt tanulni. Bejártam a prágai egyetemre és felvettem az angolt. Mindeközben pedig tanultam csehül. Három nyelv, párhuzamban, érdekes kihívás volt. Prága után Berlin, megtanultam a németet is, majd befutott egy angliai meghívás. Nem csak prédikálni, hanem gyülekezetet vezetni hívtak – mondja. A kérdés ekkor az volt: maradjon, vagy hazajöjjön? És Sándor döntött. 

- Négy leánytestvér, mozgássérült szülők – nem is gondoltam arra, hogy tőlük messzire menjek. És a gyülekezet: hogyan is hagyhattam volna el őket? A döntés helyességére nagyszerű választ kaptam. Körmenden elbontottuk egy kétszáz éves házat, a téglát ide hoztuk, építkezni. Rengeteg anyag gyűlt fel, mi lesz vele? Aztán egyetlen kérő szó nélkül megjelentek az emberek és két héten át, minden áldott nap vagy tucatnyian megpucoltak és összeraktak 70 ezer téglát! Ez mindent elmondott számomra a gyülekezetről – fejti ki a lelkész. Mennyire igényli a ma embere a közösséget? – vetem közbe.

- Azt hiszem, mindenki vágyik rá. A jó közösségre. A hit minket abban segít, hogy mi legyünk az elsők, akik tesznek a közösség kialakításáért. Bebizonyosodott ez akkor is, amikor a templomunk padozatát cseréltük. Forró nyáron, idős és fiatal, kézi erővel rakott le több ezer követ, a közösségből született meg igazán ez a katedrális. Ferentzi Sándor feleségével egy fiút és három lányt nevel, a család szorosan összetart. Egyik leánytestvére, Judit, ismert szemorvos Szombathelyen. Akárcsak ő, a többi testvér is tartja a kapcsolatot. No és a külföldi barátok, ők is gyakori vendégek.

– Az amerikai reformátusokkal nagyon szimpatizálok. A mai Amerikát a református etika hozta létre, szinte a semmiből. Prédikáltam ott, és láttam: rettentő fontos a közélet, a humanizmus. Természetes volt, hogy a polgármesterrel közösen csirkét sütöttünk a hajléktalanoknak a gyülekezeti teremben. Ott is van sok nyomorult ember.. Úgy vélem, ma reformtusnak lenni azt is jelenti, hogy megpróbáljunk válaszokat adni a mai világ kérdéseire. Sajnos, ez az idő szétszedte az emberi közösségeket. Ha pedig nem vagy közösségben, sérülékennyé válasz – mondja. De mit üzen a mai karácsony a lelkésznek? 

– A karácsony lehetőség arra, hogy többet és jobban láss. Ha így van, a tudásod is több, ha meg több a tudásod, akkor a szeretetre is nagyobb az esélyed. Ha keveset tudsz a másikról, nem tudod szeretni, ha többet, akkor képes vagy megbocsátani. És itt van a sötétség és a világosság kapcsolata. Itt van Kundera, aki a lét elviselhetetlen könnyűségéről ír. A magyar ember azt mondja, hogy nézek, a görög azt, látok. Ha jól látok, akkor hiszek. A hit az egész lényemmel való látás. Exupéry mondja és írja, hogy a szívével lát az ember. A dolgok mögé lát, hogy elképzelje a másik életét, hogy beleélje magát, mert így jobban viszonyul hozzá. Ha megérted és szereted a másik embert, az a karácsony. Hogy nincs egyedül az ember.