Hétvége

2015.01.02. 10:00

Semmelweis emlékév

Semmelweis Ignác 1865-ben a döblingi elmegyógyintézetben halt meg, ott, ahol öt évvel korábban Széchenyi. A kiváló orvos emlékéve az idei. Lehetne a 100 éve elhunyt Széll Kálmáné is.

Némethy Mária

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkársága Semmelweis Ignác (1818-1865) halálának 150. évfordulójára, az UNESCO által meghirdetett emlékévhez kapcsolódóan, nemzetközi programsorozattal készül.

A Semmelweis-emlékévvel a kulturális diplomácia célja az, hogy a nagykövetségek, külképviseletek és a Balassi intézeti háló bevonásával Semmelweis munkásságán keresztül a magyar tudományos életnek, az orvosi képzésnek, a magyar innovációnak és kreativitásnak megfelelő jelenlétet biztosítson a világban.

Semmelweis Ignác orvos, „az anyák megmentője"

Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője", a világon elsőként alkalmazta és ok-okozati kapcsolattal igazolta, hogy az addig kiemelkedően magas halálozási arányszámmal járó gyermekágyi láz, illetve az azt okozó fertőzés a szülő nőkkel kapcsolatba kerülő személyek gondos kézfertőtlenítésével teljes egészében megelőzhető. Az általa javasolt prevenció forradalminak számított, 30 évvel megelőzte korát, ezért módszerét nehezen fogadta el az akkori orvostudomány.

2013-ban az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította Semmelweis Ignác gyermekágyi lázzal kapcsolatos felfedezéseinek 1847 és 1861 között nyomtatott formában megjelent egyes dokumentumait, majd a Magyar UNESCO Bizottság javaslatára, az UNESCO Általános Konferenciája Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulóját is felvette a megünneplésre méltó évfordulók közé.

Idén lesz 100 éve, hogy hazánk egy másik kiválósága, a Vas megyéhez kötődő Széll Kálmán politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1915. augusztus 16-án Rátóton elhunyt.

Széll Kálmán kitűnő pénzügyi szakember volt

Kiváló pénzügyi szakemberként Széll Kálmán nagy eredménye volt a magyar költségvetés nemzetközi hitelfelvevő pozíciójának megteremtése. 1878-tól mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát.

Sokat volt Deák Ferenc körében, akinek kedvencévé vált. Deák Ferenc 1868-tól 1875-ig a nyarat mindig nála töltötte Rátóton. Deák gyámleányát, Vörösmarty Mihály leányát, Vörösmarty Ilonát 1867-ben vette feleségül. Egyes vélemények szerint tehetségén kívül Deákkal való családi kapcsolata is segítette Széll Kálmán gyors előrehaladását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!