hétvége

2018.06.16. 10:00

Ünnepi Könyvhét – Dark fantasy a szépirodalom felé

Még mindig tart az Ünnepi Könyvhét: szerda délután Kiss Márton Vér a vasra című dark fantasy regényét mutatták be.

Lutor Katalin

A Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti terme csak telt és telt, a bemutatott könyv szerzője ugyanis a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium tanára – diákjai is elkísérték a fontos eseményre. Az író-tanár elsőként rendhagyó tanórát tartott – a fantasy történetéről, típusairól, irányzatairól.

Magyarországot az 1980-as években érte el ez a műfaj, külföldön már sokkal korábban születtek alkotások. Első szárny­próbálgatásai egészen a romantikáig visszanyúlnak, de az igazán sziruposan kidolgozott, fülledt marquezi mágikus realizmus is idesorolható. Mindemellett pedig meg kell említeni a szerepjátékos köröket, melyek szintén hozzátettek a műfaj elterjedéséhez.

Amikor a hétköznapi olvasó fantasyra gondol, azonnal a füstös borítók sötét alakjai juthatnak eszébe – és ezzel nem is téved nagyot. Azonban az a vonal – a dark fantasy irányzata –, amelyben Marci is alkot, sokkal intenzívebben merít a hétköznapok valóságából. Külön megjegyzi, számára fontos, hogy a karakterek szájába adott szavak bárhol elhangozhassanak, minden pátosz és sallang nélkül. Akárcsak a lecsupaszított mindennapokon. Hiszen nem attól dark fantasy valami, hogy vannak benne vámpírok.

Ez a szövegvilág a tartalmat is hozza magával: elsődlegesen hétköznapi problémákat dolgoznak fel az írók. S talán ez lehet az út a szépirodalom felé. Hiszen gondoljunk csak a kortárs irodalmi alkotásokra. A kortárs szerzőkre. Nem az iskolai tantermek falán lógó arcképek ők – hanem hús-vér emberek, akik közöttünk mozognak, nem tévedhetetlen, piedesztálra emelt próféták. Ez közelebb hozza az olvasót az alkotáshoz és az alkotóhoz is. Márton diákjai pedig biztosan egészen máshogy néznek a tanárukra is és a regényre is.

A Vér a vasra című regény talán egyszer trilógia is lesz, mondta Marci. Amíg a világban elégedetlenség van, addig jó menekülés a fantasy. Ebben is bárki megtalálhatja önmagát – kidolgozott karakterábrázolásokból épül fel a történet, melyben fontos lépcső a jellemfejlődés. Természetesen az író is beleírja önmagát – nem egy karakterbe, mindenkibe egy leheletnyit.

Kiss Márton előadást is tartott a fantasyról Fotó: Lutor Katalin

Az illusztráció igazán különleges – nem követi a gótikus, sötét vonalat. Nagy Gergely grafikus munkái ezek. Ő is a realitásra törekedett a szavakba öntött karakterek ábrázolásakor, és kiemelte, számára fontos, hogy rajzai által az élet kegyetlenségeire is reflektáljon. A Vér a vasra regényhez embereket rajzolt, képein a regény cselekményének néhány kiragadott pillanata is látható, ám csak és kizárólag a könyvbemutatón. A kiadott könyvben ugyanis nincsenek illusztrációk.

Úgy döntöttek, nem szeretnék befolyásolni az olvasót ezzel – mindenkinek szüksége lesz a fantáziájára a látvány egyéni megalkotásához.

Izgalmas, hogy vajon mikortól tarthatjuk szépirodalomnak ezt a műfajt. Sok egyetemen tananyag akár a Gyűrűk Ura, a Trónok harca is.

Viszont ezek az alkotások az epikus mivoltuk miatt kerülhetnek bele a kategóriába. Nehéz megtalálni, talán nincs is éles határ a kettő között. Van, akinek a szívéhez inkább Marquez tapad különleges mágiájával, s van, akihez a füstös gótika úgy, mint Vér a vasra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!