hétvége

2019.01.27. 07:00

Celldömölk képeskönyve – Ezt is elviszem magammal

Ezt is elvihetjük magunkkal: a tenyérbe simuló, elegáns kis képeskönyvet, amely Benkő Sándor fotóin mutatja meg Kemenesalja szívét, a 2019-ben 40 éve város Celldömölköt.

Ölbei Lívia

Természetesen a 40. születésnap alkalmából megrendezett városi ünnepségen is elhangzott – versben és dalban, pontosabban kórusműben – Berzsenyi Dániel Búcsúzás Kemenesaljától című verse a celldömölki művelődési központban: „(...) Megállok még egyszer, s reád visszanézek. / Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek! / Vegyétek bús könnyemet!” Aztán az ünnepség egy pontján Sipos László (Sipi), a celli Soltis Lajos Színház tagja – nem mellesleg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színészhallgatója – lépett színpadra, hogy fölsorolja, mi mindent (és ki mindenkit) visz magával a városból: „Ezt is elviszem magammal”, celli változat, a posztmodern nevében. A közönség nagyon tapsolt.

Napvitorlák a Vulkánháznál Fotók: Benkő Sándor

Milyen érdekes, nem? Kemenesalja neves költője meg a híres vers akaratlanul meghatározza a tájhoz való viszonyt, amelynek alapgesztusa a búcsúzás. Bár az Ezt is elviszem magammal-dal eredetijének zárszava meg úgyis az Ady-versből visz magával egy darabkát a zsebében: a föl-földobott, mindig visszahulló követ.

A születésnapi képeskönyv – Celldömölk 40, szerkesztette: Tulok Gabriella, kiadta a városi önkormányzat – méretesebb, mint egy zsebbe süllyeszthető, mindig visszahulló kő. Olyasmi, amit könnyen elvihet magával a Kemenesaljától búcsúzó. Egyúttal olyasmi is, ami visszahív.

Belvárosi mintázatok

Benkő Sándor fotóriporter az utóbbi időben szinte összenőtt Celldömölkkel. Búcsúzott, nézelődött, visszatért – és megint elölről. És még az emblematikus, jól ismert épületeknek, tereknek is azt az arcát képes most megmutatni, amelyet talán a celliek sem ismernek.

Ahogyan a belvárosi Mária-templom és a kandeláber összehajol: mint anya és gyermek. Ahogyan a Vulkánház szigorú-szép geometriája a zöld gyepen is visszaköszön. Ahogyan a falomb árnyékot vet az új városháza hófehér falára. ahogyan a tulipánoknak a vaskerítés mintázatában nyíló virágcsokor, az ablakok sorának az erkélykorlát rácsozata felel. Ahogyan az Árpád-kori romtemplom hasadékaiban fölharsan a diadalmas zöld, miközben az égen átúszik egy kósza felhő: vattacukor vagy inkább fehér léghajó. Ahogyan a Ság hegy lábánál napraforgók állnak aranyló díszsorfalat. Ahogyan a kráterbe vezető lépcsősor egy finom kanyarban eltűnik a szemünk elől, pont ezzel hívogat. Ahogyan az alsósági katolikus templomnál Kresznerics Ferenc – bronzba öntve – finoman a szívére teszi a kezét. (Akadémikus szótáríró a 18-19. században Ságon? Micsoda gondolat. Csehov tollára való.) Ahogyan a vasútállomásról a végtelenbe indulnak a párhuzamosok. (Ez a zárókép: búcsú – és invitálás egyszerre.A képeskönyvnek – a lapozásának – önkéntelen ritmusa van: virágok, kapuk, árnyékok – mindennapi, különös mintázatok.

Berzsenyi Dániel különben még nem ilyennek látta a Ság hegyet: amikor ő búcsúzott, a bazaltbányászatnak nem volt se híre, se hamva, a Ság teteje olyannak tűnhetett, mint egy bőségesen megterített asztal. A kráter sem volt sehol, ez az eleven földtani múzeum – amely persze benne van a könyvben. Ezt is elvisszük magunkkal, ha indulunk, de hát úgyis visszatérünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!