Legenda

2020.01.25. 13:00

Cecília a zene nyelvén szól Istenhez a rábatöttösi templomban

Ha fellapozzuk az útikalauzokat, akkor Rábatöttösnél mindegyik azokra a falképekre hívja fel a figyelmünket, amelyeket özvegy Senyey Antalné Inkey Petronella megbízásából festettek, és Cecília legendáját mutatják be. Az oltárképről általában nem szólnak, vagy ha igen, éppen csak megemlítik.

Orbán Róbert

A rábatöttösi templom oltárképe, Francesco Knébel festménye

Fotó: Orbán Róbert

A freskók esetében indokolt a kiemelt figyelem, mert azokat az egész Közép-Európában ismert Dorffmeister István készítette. Az oltáron látható festmény majd egy évszázaddal későbbi, alkotója pedig – használjuk most nevének magyar változatát! – Knébel Ferenc. Akadhat, aki felkapja a fejét, s azt mondja, hohó, őt ismerjük. Ő a Knébel Fényirda és a Knébel fotósdinasztia megalapítója, 1835-ben Rábatöttöshöz közel, Ikerváron született. Feljegyezték róla, hogy fiatalkorában a festészettel barátkozott, aztán gyógyszerészetet tanult, végül mégis a képkészítést választotta, fotográfus lett.

A rábatöttösi templom oltárképe, Francesco Knébel festménye
Fotó: Orbán Róbert

Nos, nem! Álljunk meg, mert tévúton járunk! A töttösi kép készítője valóban Knébel, de ő csak névrokona a mi Knébelünknek. A készítő Rómában élt, hírben, tehetségben Dorffmeistertől sem maradt el, de ő már egy kicsit más kor, és a földrajzi környezet sem ugyanaz. A legtöbb helyen „római festőként” említik, s így tulajdonképpen kikerülik azt, hogy nemzetiségéről is nyilatkozzanak. Rómában Francesco volt a neve, szülőhazájában viszont Françoisnak szólították, Svájc egyik francia kantonjából, Vaudból származott. 1809-ben született arisztokrata családban, s alig múlt húszéves, amikor már Itália az otthona. Azok közé a művészek közé tartozott, akiknek képeit igen jó áron vették.

A 19. században népszerűvé vált tájképfestészetnek volt az egyik mestere. Az antik világ iránt rajongott. A töttösi kép kicsit kivételnek számít, itt a táj csak a háttérben, kulisszaként jelenik meg. A vidéknek itt része maga az ábrázolt személy. Cecília, a szent szűz és mártír az antik világ szépségét testesíti meg.

Cecília nem tartozik a legismertebb szentjeink közé. Eredetileg azoknak a segítőszenteknek az egyike volt, akihez a betegségek és a testi bajok elkerülése érdekében fohászkodtak. A 3. században élt. Állhatatosságáért és a hit terjesztéséért halt vértanúhalált. Kultusza sajátos utat járt be. Miután túlélte, hogy a bakó hármat sújtott rá, szétosztotta minden vagyonát, csak azután halt meg. Élettörténete több középkori kódexbe bekerült, így magyar nyelven is megvan az 1525 körül összeállított Érdy-kódexben. Itt még ezt olvashatjuk róla: „éjjel nappal zenétlen imádkozván ajánlja vala az ő szeplőtelen tisztaságát Krisztus Jézusnak”.

Bár megmaradt az eredeti „feladata” is (bajelhárító szent), a barokk kor kezdetén már mint zene és a zenészek patrónusát tartották számon. (Van olyan vélemény is, amely szerint a szentek legendájának egyik mondatát félrefordították, s amiatt került kapcsolatba a zenével.)

Tisztelete elterjedésében szerepe volt annak is, hogy földi maradványait az 1500-as években teljesen épen, romlatlanul találták meg. Csodálták szépségét. Stefano Maderno 1600 körül olyan szobrot készített róla, amelyen az arca nem is látszik, mert annak szépsége leírhatatlan.

A Szent Cecília templom szentélye
Fotó: Orbán Róbert

Cecíliát ma már sok helyen a művészek és a művészetek pártfogójának tekintik. Ő az a szent, aki a zene nyelvén imádkozik, a zene nyelvén szólítja meg az Istent, beszélget vele. Általában valamilyen hangszerrel ábrázolják, Rábatöttösön hárfán játszik.

Hogyan került Francesco Knébel festménye Rómából egy Vas megyei faluba? A képet a felirata szerint Nyúl István és felesége Trifusz Mária 1866-ben készíttették. Ennek értelmezésébe valószínűleg az is belefér, hogy nem készíttették, hanem esetleg egy kész művet vásároltak meg. A Szent Cecília templom akkor és most is a rumi plébániához tartozott. Bizonyára az egyháziak és a világiak között is akadtak olyanok, akik segítették az ügylet lebonyolítását. A közelebbiekről semmit nem tudunk. Nyúl István nemes volt, de gazdaemberként a két keze munkájával kereste a kenyeret. Nem csak az oltárkép adományozása kapcsolódik a nevéhez. Az 1900-as évek elején a családja készíttette a temető bejáratánál álló Mária-szobrot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!