2020.01.25. 13:00
Cecília a zene nyelvén szól Istenhez a rábatöttösi templomban
Ha fellapozzuk az útikalauzokat, akkor Rábatöttösnél mindegyik azokra a falképekre hívja fel a figyelmünket, amelyeket özvegy Senyey Antalné Inkey Petronella megbízásából festettek, és Cecília legendáját mutatják be. Az oltárképről általában nem szólnak, vagy ha igen, éppen csak megemlítik.
A rábatöttösi templom oltárképe, Francesco Knébel festménye
Fotó: Orbán Róbert
A freskók esetében indokolt a kiemelt figyelem, mert azokat az egész Közép-Európában ismert Dorffmeister István készítette. Az oltáron látható festmény majd egy évszázaddal későbbi, alkotója pedig – használjuk most nevének magyar változatát! – Knébel Ferenc. Akadhat, aki felkapja a fejét, s azt mondja, hohó, őt ismerjük. Ő a Knébel Fényirda és a Knébel fotósdinasztia megalapítója, 1835-ben Rábatöttöshöz közel, Ikerváron született. Feljegyezték róla, hogy fiatalkorában a festészettel barátkozott, aztán gyógyszerészetet tanult, végül mégis a képkészítést választotta, fotográfus lett.
Nos, nem! Álljunk meg, mert tévúton járunk! A töttösi kép készítője valóban Knébel, de ő csak névrokona a mi Knébelünknek. A készítő Rómában élt, hírben, tehetségben Dorffmeistertől sem maradt el, de ő már egy kicsit más kor, és a földrajzi környezet sem ugyanaz. A legtöbb helyen „római festőként” említik, s így tulajdonképpen kikerülik azt, hogy nemzetiségéről is nyilatkozzanak. Rómában Francesco volt a neve, szülőhazájában viszont Françoisnak szólították, Svájc egyik francia kantonjából, Vaudból származott. 1809-ben született arisztokrata családban, s alig múlt húszéves, amikor már Itália az otthona. Azok közé a művészek közé tartozott, akiknek képeit igen jó áron vették.
A 19. században népszerűvé vált tájképfestészetnek volt az egyik mestere. Az antik világ iránt rajongott. A töttösi kép kicsit kivételnek számít, itt a táj csak a háttérben, kulisszaként jelenik meg. A vidéknek itt része maga az ábrázolt személy. Cecília, a szent szűz és mártír az antik világ szépségét testesíti meg.
Cecília nem tartozik a legismertebb szentjeink közé. Eredetileg azoknak a segítőszenteknek az egyike volt, akihez a betegségek és a testi bajok elkerülése érdekében fohászkodtak. A 3. században élt. Állhatatosságáért és a hit terjesztéséért halt vértanúhalált. Kultusza sajátos utat járt be. Miután túlélte, hogy a bakó hármat sújtott rá, szétosztotta minden vagyonát, csak azután halt meg. Élettörténete több középkori kódexbe bekerült, így magyar nyelven is megvan az 1525 körül összeállított Érdy-kódexben. Itt még ezt olvashatjuk róla: „éjjel nappal zenétlen imádkozván ajánlja vala az ő szeplőtelen tisztaságát Krisztus Jézusnak”.
Bár megmaradt az eredeti „feladata” is (bajelhárító szent), a barokk kor kezdetén már mint zene és a zenészek patrónusát tartották számon. (Van olyan vélemény is, amely szerint a szentek legendájának egyik mondatát félrefordították, s amiatt került kapcsolatba a zenével.)
Tisztelete elterjedésében szerepe volt annak is, hogy földi maradványait az 1500-as években teljesen épen, romlatlanul találták meg. Csodálták szépségét. Stefano Maderno 1600 körül olyan szobrot készített róla, amelyen az arca nem is látszik, mert annak szépsége leírhatatlan.
Cecíliát ma már sok helyen a művészek és a művészetek pártfogójának tekintik. Ő az a szent, aki a zene nyelvén imádkozik, a zene nyelvén szólítja meg az Istent, beszélget vele. Általában valamilyen hangszerrel ábrázolják, Rábatöttösön hárfán játszik.
Hogyan került Francesco Knébel festménye Rómából egy Vas megyei faluba? A képet a felirata szerint Nyúl István és felesége Trifusz Mária 1866-ben készíttették. Ennek értelmezésébe valószínűleg az is belefér, hogy nem készíttették, hanem esetleg egy kész művet vásároltak meg. A Szent Cecília templom akkor és most is a rumi plébániához tartozott. Bizonyára az egyháziak és a világiak között is akadtak olyanok, akik segítették az ügylet lebonyolítását. A közelebbiekről semmit nem tudunk. Nyúl István nemes volt, de gazdaemberként a két keze munkájával kereste a kenyeret. Nem csak az oltárkép adományozása kapcsolódik a nevéhez. Az 1900-as évek elején a családja készíttette a temető bejáratánál álló Mária-szobrot is.