Johannes Aquila, a regedei képíró

Még a babilóniai időkben történt: volt két szerelmes, akiket szüleik tiltottak egymástól. Szomszédok voltak, de csak a kerítés résén át beszélhettek egymással. Egyik alkalommal megállapodtak, hogy este az őröket kijátszva kiszöknek a házból és egy eperfa melletti forrásnál találkoznak majd. Thisbe ért oda előbb, de amikor meglátta, hogy szomját oltani egy oroszlán is a forráshoz közeledik, elszaladt, csak a kendőjét hagyta ott. A fenevad, miután ivott a forrásból, szétmarcangolta a kendőt és otthagyta.

Amikor Pyramus a helyszínre érkezett, a véres kendőt látva azt hitte, hogy az oroszlán megölte Thisbét. Bánatában öngyilkosságot követett el a fehér gyümölcsöt termő fa alatt. „Annak a fának most, vérrel telehintve, / gyümölcse elfeketül, s a gyökér, melyhez lehatolt a sötét vér, / bíborosult színnel tarkázza a fenti gyümölcsöt” – olvashatjuk Devecseri Gábor fordításában. Amikor Thisbe egy idő után visszamerészkedett a forráshoz, Pyramust holtan találta. Elkeseredésében ő maga is a kardjába dőlt.

Johannes Aquila, a regedei képíró szeretett mesélni. Nemcsak a Biblia történeteit meg a szentek legendáit ismerte, hanem a régi görög és római írók műveit is. Sőt még a mi vitéz királyunknak, Lászlónak a históriáját is megfestette. Önálló alkotó volt, aki, ha szükségét látta, elidőzött a megfestett történet egy-egy epizódjánál, kiemelt egy fontosabbnak gondolt részletet, esetleg újra visszatért egy-egy eseményhez.

Az egyik érdekes munkája az előbb idézett Pyramus-legenda általa megfestett változata. Ez a mű különös helyen, Regedében az egykori Pistor-kaszárnyában látható. A képnek helyet adó boltozatos szoba az udvarról nyílik. Eredetileg földszinti terem volt, de az utca és az udvar szintje az évszázadok alatt feltöltődött, így ma, ha látni akarjuk a freskókat, akkor le kell mennünk a pincébe. (A kulcsot a közeli turisztikai irodában kérhetjük el, zseblámpát is adnak.)

A szobánál alig nagyobb helyiségben a képnek csak a töredékei, foszlányai maradtak fenn. Ha időt szánunk rá, össze tudjuk rakni a részleteket. Látjuk a fát, amelyik az egyik pillanatban még fehér, de a másikban már vörössé változik, s látjuk a kardjába dőlő Thisbét is.

A Pistor-kaszárnya eredetileg az Ottersbach család lakóháza volt, később egy ideig valóban laktanyaként használták, ekkor kapta ma is használatos nevét. Aquila freskóit 1951-ben fedezték fel az alagsorban.

Magáról az alkotóról a nevén kívül, keveset tudunk, pedig nem rejtőzködött. Öntudatos volt, már-már büszke. Írott, szalagra festett szövegben közli, hogy ő Johannes Aquila radkersburgi festő. Az „Aquila” – mai kifejezéssel élve – valószínűleg alkotói név volt. Önarcképet készített magáról, és mesterjegyes címerét is ismerhetjük. A Stájer­országhoz tartozó Regedén (németül Radkersburg) élt, nemcsak festőként dolgozott, hanem építész is volt. Öt olyan település van, ahol munkái ma is láthatók. Közülük három (Velemér, Mártonhely és Bántornya) a történelmi Magyarországhoz tartozott, kettő (Fürstenfeld és Radkersburg) pedig Ausztriához.

Aquila az 1300-as évek utolsó negyedében és az 1400-as évek elején dolgozott, legalábbis ismert művei ebben az időszakban születtek. A kérdés, hogy az időszak régen volt-e vagy sem, szinte értelmetlennek tűnik. Ezzel együtt azt is megfigyelhetjük, hogy Aquila tevékenységét nálunk egy kicsit a korábbi időszakhoz tartozónak gondolják. Nagyon sok olyan, egyébként pontos adatokat tartalmazó prospektussal, kalauzzal találkozhatunk, ahol például Velemér Árpád-kori freskóiról írnak.

Aquila idejében már jó háromnegyed évszázada túl vagyunk az Árpád-koron. Lassan-lassan már a reneszánsz időszaka következik. Regede városa, amely mindössze három kilométerre van a történelmi magyar határtól, sajátos helyzetben van. Itt vezet el az Itáliába vivő „nagy út”, erre járnak a kereskedők és a katonák, itt lehet tudni azt is, hogy Olaszhonban mit kedvel éppen a művészetpártoló közönség.