A kissároslaki nagy szilfa

A terület egykor Kissároslak határához tartozott, a falu csak 1936-ban vált Egyházasrádóc részévé. A XIX. században még erdők, rétek, legelők váltották itt egymást. A határ egy részét még ma is Avasnak hívják. Ez a szó régi, öreg, elaggott erdőt jelent, pedig ez a terület már régóta szántó. Az erdő itt lassanként eltűnt, emlékét ma már csak az említett földrajzi név őrzi.

Az avas kifejezést erdőre vonatkozóan ma már csak nagyon ritkán használják, de a szó mégsem teljesen ismeretlen előttünk, gondoljunk csak az avas szalonnára, avas zsírra. A mi szilfánk az út szélén, annak a rétnek (ma már szántónak) a közelében áll, amelyet régen „Avas mellékének” neveztek.

A szil nem tartozik a gyakori fafajok közzé, annak, hogy ma ritkán akad az utunkba, a XX. század első felében megjelent szilfavész az egyik okozója. Az is természetes, hogy a fát másként látják az erdészek és a dendrológusok, és másként azok a laikusok, akik a vénic szilt sem nagyon tudják megkülönböztetni a mezei sziltől. E sorok írója is az utóbbiak közé tartozik.

A szil már évezredek óta hozzátartozik a világ kultúrtörténetéhez. A görög mitológia szerint a szil az elesett hősök fája. A halál, a fájdalom és a szomorúság szimbóluma, de egyben összekötő kapocs az élők és a holtak világa között. Orfeusz egy szilfa alatt siratta szerelmét, Euridikét. A római sírkertekben is gyakori volt. A szil és a gyász azóta is összekapcsolódik. 1933-ban például újsághírek számoltak be arról, hogy az elhunyt XI. Pius pápát hármas (ciprus-bronz-szil) koporsóban temették el.

Az ógermán teremtésmítosz szerint az istenek a tengerparton egy kőris és egy szil kiszáradt rönkjére bukkantak. Emberalakká formálták őket, majd életet leheltek beléjük. A kőrisből lettek a férfiak, a szilből a nők. A magyar regösénekeknek is vannak olyan változatai, amelyek a szilfát említik. Az alábbi sorokat például Nemesládonyban jegyezték föl: „Becsiszegünk-csoszogunk, szilfa a bocskorunk, cserfa a köntösünk…”

Több adat is van arra, hogy a fa kérgét valóban felhasználták tárolóedények és bocskorok készítésérére. Időben nagyot ugorva, a fát

emlegetve sokaknak talán eszébe jut a Nobel-díjas Eugene O’Neill Vágy a szilfák alatt című 1924-ben megjelent drámája vagy annak filmfeldolgozása. A mi provinciánkról se feledkezzünk meg. Öreg szilfa árnyékában a címe Bárdosi Németh János első verseskötetének. 1926-ban adták ki: „Kis életem közös e / Vén fával, mely itt ragyog / S eget ver a lombjával.”

Európa egyik neves szilje a németországi Pfifflingsheiben állt. A helyi legenda szerint Luther Márton is prédikált alatta. Ez aligha igaz, mert valószínűleg „csak” az 1500-as években ültették. A Luther-fa 1870-ig állt, akkor kiszáradt, de törzsét ma is őrzik. A kissároslaki fa nem ennyire híres. Ennek ellenére mégis az európai történelem egyik neves személyiségének emlékét idézi fel.

Nem túlságosan messze attól a helytől, ahol áll, vezetett el a Sabáriától Salla (Zalalövő) felé vezető régi római út. Bár még apró gyermek volt, Szent Márton is erre haladt el, amikor szülei Pannóniából Itáliába költöztek. A francia hagyomány szerint felnőttként szilfából készült vándorbotot vitt magával hosszú útjaira. A szilt több helyen Szent Márton fájaként tartják számon.