A világ tengerein hajózott, 110 országban járt, fogott cápát, szedett korallt, most egy kőszegi büfét vezet

- Akkoriban nagy dolog volt - emlékszik vissza a ma 56 éves férfi - hiszen boncoltunk, mikroszkopikus vizsgálatokat végeztünk. Ezután a katonai műszaki főiskolára kerültem, de később elhagytam a főiskolát, ezért le kellett töltenem sorállományban a kötelező katonai időt. Utána dolgoznom kellett, Székesfehérvárra, majd Budapestre kerültem az Egyesült Izzóba, mint operátor. Elvégeztem a vegyipari szakközépiskolát is, technológus lettem. Van találmányom is, egy olyan égő, amelynek nagy volt a teljesítménye, de alacsony a fogyasztása. Ez azonban nem lett szabadalmaztatva, a süllyesztőbe került. Később magkimarással is foglalkoztam. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a wolframszál közül a molibdént el kell távolítani - ennyi volt a pályafutásom gyakorlatilag az Egyesült Izzóban.

A férfi életében eddig semmi olyasmi nem történt a biológia osztályba történő beiratkozáson kívül, amely a tenger felé irányította volna érdeklődését, ekkor találkozott Orosz Dalmával, az akkori egyetlen magyar tengerésznővel. Nagy név volt, ő hajózta be az új magyar tengerjáró hajókat, köztük a Vörösmartyt. Talán furcsának tűnhet, hogy Magyarországnak, amelynek nincs tengerpartja, komoly érdekeltsége volt akkoriban a tengeri teherhajózásban. A Mahartnak külön üzletága foglalkozott ezzel a tevékenységgel, több hajónk is járta az óceánokat.

- Orosz Dalma egyszer megkérdezte tőlem, hogy volna-e kedvem hajózni. Ez 1976-ban volt, azonnal mondtam, hogy rendben van. A felvételi nem volt egyszerű, több száz tesztet kellett kitöltenem, és megfeleltem az egészségügyi vizsgán is, egyetlen probléma volt csak, hogy nem rendelkeztem egyéves folyamatos munkaviszonnyal. Ezt pótolni kellett. Közben megnősültem, megszületett a fiam, 1979. április másodikán felvételiztem, 19-én már Bejrútban voltam.

- Tanuló matrózként kezdtem, mint mindenki. Egy év után lehetett matrózvizsgát tenni. Akkor olaszul és angolul is kellett tudni, ismerni kellett a kötözési módokat, meg egyéb olyan dolgokat, amelyek nélkülözhetetlenek a fedélzeten. A vizsga után matróz lettem. Huszonnégy hónap folyamatos hajózás után tehet az ember kormányos matrózvizsgát. Itt az összes szakkifejezést tudni kell olaszul, angolul.

Balázs Csaba végül fedélzetmester lett. Mikor kérdem, mit csinál egy fedélzetmester, röviden így válaszol:

- Gyakorlatilag mindent. Az ő felelőssége minden, ami a fedélzeten történik, irányítja a rakodási, rakománypakolási munkálatokat, a személyzetet. Tudnia kell kormányozni, intézkednie kell vihar, vészhelyzet idején. Huszonkét évig hajóztam összesen, közben egy alkalommal családi okokból itthon maradtam, a Kőszeg nevű folyami hajón dolgoztam, mint szakács és fedélzetmester. Aztán ismét visszakerültem a tengerre.

- Összesen száztíz országban jártam, gyakorlatilag rövidebb lenne a felsorolás, ha elmondanám, mely államokban nem voltam, mintha arról beszélnék, hogy hol voltam. Többször is megkerültem közben a Földet, a Horn-fokot, és a Jóreménység-fokot. Körülbelül 250 városban jártam, beszélek olaszul, spanyolul, portugálul, oroszul, angolul. Szeretem a tenger élővilágát, fogtam cápát húshoroggal - sajnos, preparálni nem sikerült. Sokat szedtünk korallt is. Szudán és Áden között Husszein, a jordán király kastélyának közelében rendelt el rendszerint a kapitány mentőcsónak-gyakorlatot. A tenger ott tükörsima, azt szokták mondani a tengerészek, ha ilyen lenne mindenütt a víz, anyánk is mindig hajózott volna. A Cápa-sziget közelében letettük a mentőcsónakot, térdig érő vízben szedtük a korallokat - akkor még lehetett. A felszerelés következő: gumicsizma, derékszíj, kalapács, pajszer. Így a súly is megvan, meg a szükséges eszközök is. A víz alatt megpróbáljuk lebányászni a korallt, ami nem más, mint polipok elmeszesedett maradványa. Egyszer egy sziklafalnál az egyik srác a víz alatt volt, és igen sok volt felette a buborék. Mondom magamban, megnézem, nehogy valami baj legyen. Lemerültem, láttam, hogy a srácnak egy hatalmas korallt sikerült letörnie, a súly már vitte a fenék irányába. Elvettem tőle a korallt, akkor már engem húzott lefelé a meredek sziklafalnál. Öt-hat méter mélységben voltam, már kezdem érezni azt a köd előttem, köd utánam állapotot, ami a víz alatt rájön az emberre. Nem sok kellett, hogy nem vitt le a súly, de végül elengedtem a korallt.

Az évek alatt Balázs Csaba komoly gyűjteményre tett szert, amely ma lakását is díszíti. Korallok, halak, kagylók - minden méretben.

- Egy alkalommal Szandokán városában a parton bóklásztam a száradó parton, miután a tenger már visszahúzódott. Faágak álltak ki a partból, kezdtem kihúzogatni ezeket. Kihúztam két rákot, olyan farkuk volt, mint a tőr. Nem tudtuk, mi az, az egyiket elajándékoztam egy tisztnek. Később egy katalógus alapján kiderült, hogy atlanti tőrfarkú ősrák körülbelül hárommillió éves kövületét találtam meg.

A matrózélet után Balázs Csaba visszakerült Révfülöpre, de úgy döntöttek feleségével, hogy Kőszegen alapítanak vállalkozást. Azóta a vasi kisvárosban élnek.

OLDALTÖRÉS: Elhajózni jó messzire...

Elhajózni jó messzire... (jegyzet)

Elhajózni jó messzire... (jegyzet)

Elhajózni jó messzire... (jegyzet)

Nincs férfi, aki ne gondolt volna egyszer legalább komolyan arra, hogy egyszer matróz lesz. Elhajózni messze a szárazföldi gondoktól, a szülőfalutól – amely ugyan kedves, de terhes is tud lenni. Elhajózni jó messze a kötöttségektől, a nyomasztó gondoktól, a felelősségtől. Ki a végtelen tengerre, ahol nem kell arról gondoskodni, hogy mindig tele legyen a szenes pince, ahol sosem hozzák az áramszámlát. Ahol nem kell közlekedési eszközre sem szállni, nincsenek parkolási gondok, nem kell havat lapátolni, kerítést építeni, iparosokkal vitatkozni, nem húzzák le az ember autóját a parkolóban, nincsenek parkolóőrök, de még rendőrök sem. Az élelmezés sem nagy gond, hiszen a tengerben mindig van hal. Utazásra sem kell külön félre tenni, mert a hajó szebbnél szebb tájak felé visz. A tengeri élet számos előnye között nem elhanyagolandó, hogy valójában nemigen lehet pénzt költeni: ételt-italt kap az ember a hajón, a fizetés szinte teljes egészében megmarad, csak a kikötőkben tud költeni a matróz, de ez egyáltalán nem kötelező. A tengeri életnek számos előnye van a szárazföldi léttel szemben, de mégsem elsősorban nem ezért irigylik a tengerészt, hanem mert bejárhatta világot. Olyan földrészekre, szigetekre jut el, amelyekre egyszerű szárazföldi halandó sosem. Búvárkodhat a kristálytiszta vízben, olyan egzotikus ételeket ehet, olyan levegőt szívhat, amilyet mi sosem. De a szolgálat letelik egyszer és a tengerésznek ott kell hagynia a hajót. Az öreg tengerésznek tehát vissza kell jönnie közénk a szárazföldre. De ez már nem fogja őt megváltoztatni. Ő már mindig tengerész marad.