Egy történelmi barátság - Batthyány Lajos és Liszt Ferenc

Micsoda találkozás lehetett! Liszt akkor már Európa-szerte ünnepelt művész volt. Az árvízkatasztrófa, a nagy pesti árvíz sújtotta ország megsegítése miatt érkezett vissza szülőhazájába. 16 év után először.

December 18-án reggel betoppant szállására a délceg termetű, vonzó egyéniségű gróf Batthyány Lajos, mert személyesen akart megismerkedni vele. Azonnal meg is hívta magához Lisztet, még aznap ebédet adott a tiszteletére. Egy-két hét múlva, amikor 1840 januárjában Liszt visszafelé indult Pestről, ugyancsak Batthyány volt az, aki Pozsonyban hitvesével, a társaság ünnepelt szépségével, a közkedvelt Zichy Antóniával nagyszabású táncestélyt rendezve búcsúztatta. A hölgyek körében mindig nagy népszerűséget kivívó Liszt ajándékba, emlékül aranyserleget kapott Batthyány, Széchenyi és Károlyi grófnéktól.

Liszt akkor úgy ment tovább, hogy nagyszerű magyar férfiakkal ismerkedett meg. Barátokkal, akik mindent tudtak és el is mondtak neki a haza állapotáról. A későbbi Batthány kormány miniszterei közül ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Esterházy Pállal.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Micsoda találkozás lehetett! Liszt akkor már Európa-szerte ünnepelt művész volt. Az árvízkatasztrófa, a nagy pesti árvíz sújtotta ország megsegítése miatt érkezett vissza szülőhazájába. 16 év után először.

December 18-án reggel betoppant szállására a délceg termetű, vonzó egyéniségű gróf Batthyány Lajos, mert személyesen akart megismerkedni vele. Azonnal meg is hívta magához Lisztet, még aznap ebédet adott a tiszteletére. Egy-két hét múlva, amikor 1840 januárjában Liszt visszafelé indult Pestről, ugyancsak Batthyány volt az, aki Pozsonyban hitvesével, a társaság ünnepelt szépségével, a közkedvelt Zichy Antóniával nagyszabású táncestélyt rendezve búcsúztatta. A hölgyek körében mindig nagy népszerűséget kivívó Liszt ajándékba, emlékül aranyserleget kapott Batthyány, Széchenyi és Károlyi grófnéktól.

Liszt akkor úgy ment tovább, hogy nagyszerű magyar férfiakkal ismerkedett meg. Barátokkal, akik mindent tudtak és el is mondtak neki a haza állapotáról. A későbbi Batthány kormány miniszterei közül ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Esterházy Pállal.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

December 18-án reggel betoppant szállására a délceg termetű, vonzó egyéniségű gróf Batthyány Lajos, mert személyesen akart megismerkedni vele. Azonnal meg is hívta magához Lisztet, még aznap ebédet adott a tiszteletére. Egy-két hét múlva, amikor 1840 januárjában Liszt visszafelé indult Pestről, ugyancsak Batthyány volt az, aki Pozsonyban hitvesével, a társaság ünnepelt szépségével, a közkedvelt Zichy Antóniával nagyszabású táncestélyt rendezve búcsúztatta. A hölgyek körében mindig nagy népszerűséget kivívó Liszt ajándékba, emlékül aranyserleget kapott Batthyány, Széchenyi és Károlyi grófnéktól.

Liszt akkor úgy ment tovább, hogy nagyszerű magyar férfiakkal ismerkedett meg. Barátokkal, akik mindent tudtak és el is mondtak neki a haza állapotáról. A későbbi Batthány kormány miniszterei közül ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Esterházy Pállal.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

December 18-án reggel betoppant szállására a délceg termetű, vonzó egyéniségű gróf Batthyány Lajos, mert személyesen akart megismerkedni vele. Azonnal meg is hívta magához Lisztet, még aznap ebédet adott a tiszteletére. Egy-két hét múlva, amikor 1840 januárjában Liszt visszafelé indult Pestről, ugyancsak Batthyány volt az, aki Pozsonyban hitvesével, a társaság ünnepelt szépségével, a közkedvelt Zichy Antóniával nagyszabású táncestélyt rendezve búcsúztatta. A hölgyek körében mindig nagy népszerűséget kivívó Liszt ajándékba, emlékül aranyserleget kapott Batthyány, Széchenyi és Károlyi grófnéktól.

Liszt akkor úgy ment tovább, hogy nagyszerű magyar férfiakkal ismerkedett meg. Barátokkal, akik mindent tudtak és el is mondtak neki a haza állapotáról. A későbbi Batthány kormány miniszterei közül ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Esterházy Pállal.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Liszt akkor úgy ment tovább, hogy nagyszerű magyar férfiakkal ismerkedett meg. Barátokkal, akik mindent tudtak és el is mondtak neki a haza állapotáról. A későbbi Batthány kormány miniszterei közül ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Esterházy Pállal.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Liszt akkor úgy ment tovább, hogy nagyszerű magyar férfiakkal ismerkedett meg. Barátokkal, akik mindent tudtak és el is mondtak neki a haza állapotáról. A későbbi Batthány kormány miniszterei közül ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, Deák Ferenccel, Eötvös Józseffel, Esterházy Pállal.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Batthyány Lajos ekkor többekkel együtt kérelmet intézett a belügyminiszterhez, amelyben nemesi címet kértek a haza nagy fiának. A miniszter nem teljesítette ezt a kérelmet, merthogy Liszt a magyar koronázóvárosban, Pozsonyban a rebellis Rákóczi-indulót is eljátszotta. Ez pedig akkoriban nagy bűnnek számított.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Az 1838-as pesti árvíz híre ébresztette fel a gyerekkorától fogva külföldön élő, francia kultúrán nevelkedett Lisztben a magyart. Az 1839-40 fordulóján, első hazalátogatásakor tapasztalt heves fogadtatás arra öszönözte, hogy magyar stílusú kompozíciókkal válaszoljon. A verbunkos-elemeket idővel beépítette az európai műzenében gyökerező saját stílusába, az európai kultúra szerves részévé tette, s ezzel a magyar romantika régi vágyát váltotta valóra.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

Batthyány Lajos az elkövetkezendő években is igyekezett ott lenni Liszt Ferenc valamennyi magyarországi koncertjén.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi nagyon józan, bámulatosan tevékeny és gyakorlatias zsenivel megáldott ember volt, aki tudatában volt kora és hazája igényeinek. Mérhetetlenül nagy szolgálatot tett Magyarországnak, ahol jogosan örvendett páratlan népszerűségnek mindaddig, amíg Kossuth felül nem kerekedett a locsogásával, és az egész nemzetet tévútra nem vezette. Sajnos e pillanatig még mindig ezen járunk, s nemigen látom hogy a patriotizmus e forró lázából bármi jó eredmény születhetne, mert ez csak szelet vet, s majd vihart arat.

Ezek után nem csoda, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek előrehaladtával egyre jobban aggasztotta őt a vereség és a megtorlás réme. A szabadságharc leveréséhez közel felvázolt utolsó szimfónia-koncepció szerint Liszt csak transzcendes megoldást látott: az igazságszolgáltatás, tehát az elnyomók büntetése és az elnyomottak felmentése nem az ember, jelen esetben a forradalmárok dolga, hanem Istené.

Bad Eilsenben volt, amikor eljutott hozzá a tizenhárom aradi honvéd főtiszt és a tíz esztendeje megismert és megszeretett gróf Batthyány Lajos kivégzésének híre.

- Batthyány Lajosnak, az aradi vértanúknak és a szabadságharc hőseinek állít emléket a megrendítő Funerailles 1849 című gyászzenéjével - magyarázza dr. Radics Éva.

A Funérailles-t Liszt kizárólag magyar műként emlegette. Ezt azért fontos tisztázni, mert többen értelmezték úgy a művet, hogy azzal az ugyancsak 1849 októberében elhunyt, általa nagyrabecsült pályatársnak, Chopin-nek állít emléket.

A lengyelekkel amúgy Liszt több okból is rokonszenvezett. Az egyik okot lengyel származású élettársa, Carolyne Sayn-Wittgenstein szolgáltatta. A másik ok 1830-as párizsi éveihez kötődik. Akkoriban sok lengyel emigráns érkezett Párizsba, köztük több barátra is akadt.

- Az 1850-es években egyre jobban kötődik a magyar eseményekhez, a magyar sorshoz. A csillogó, pompás hangvételt a nemzethez való kapcsolódás bensőséges hangja váltja föl: műveiben a magyar elemek nem felszínes külsőségek többé, hanem egyéni stílusának szerves alkotóelemei - közli dr. Radics Éva, Liszt kiváló ismerője. Liszt Ferenc élete végén, 1885-ben Magyar történelmi arcképek címmel nagyszerű emléket állított Széchenyi Istvánnak, Eötvös Józsefnek, Vörösmarty Mihálynak, Teleki Lászlónak, Deák Ferencnek, Petőfi Sándornak és Mosonyi Mihálynak. Batthyánynak nem. Mert őt már a Funérailles-lal elsiratta.

Budapesten, a ferences templom kriptájában volt a kivégzett miniszterelnök titkos nyughelye évtizedeken keresztül. Halála után Liszt is ott szeretett volna nyugodni.

1846. október 23-án pécsi hangversenyén a hallgatóság soraiban is ott ült Batthyány Lajos, mellette Perczel Mór, s a későbbi szabadságharc több vezére.

Széchenyi naplójából tudjuk, hogy Liszt az 1846-os hazalátogatása idején többször vendégeskedett nála és Batthyány Lajosnál is. Széchenyivel a kölcsönös rokonszenv alapja gondolkodásuk hasonlósága volt. Liszt is minden tőle telhető módon támogatta a magyar kultúrát. Jótékony célú koncertjeivel számos kulturális intézményünk, korabeli egyesületünk megalapítását, fejlesztését segítette elő, így például a Magyar Nemzeti Színházat, a Nemzeti Konzervatóriumot.

Liszt Széchenyi Istvánt a példaképének tekintette. Az 1830-as párizsi forradalomból levont tanulságként ő is a lassú haladás, építkezés, a refermok híve volt. A szabadságharc, a haladás eszméjéhez ugyan egész életében hű maradt, de - látván a forradalom hiábavaló véráldozatát - idővel eltávolodott a fennálló rend radikális megváltoztatásának gondolatától. A diplomáciai erőfeszítéseket, a reformokat tartotta célravezetőnek, szorgalmazta az egyes társadalmi rétegek szolidaritását.

1848 tavasza már nem lelkesedéssel, hanem aggodalommal töltötte el.

A magyar ügyekkel kapcsolatos véleményét jól tükrözi Széchenyi István halálakor, 1860-ból való levele: Széchenyi