Íme, a homo faber

Ahhoz a harmincas években induló fiatal nemzedékhez szokás sorolni, akiket megérintett ugyan a húszas évek avantgárdja, azonban európai műveltségük, műveltségeszményük távol tartotta őket a világnézetileg elkötelezett irányzatoktól. Talán ne vágjunk az irodalomtörténészek elé, az ő dolguk lesz pontosabban kijelölni az egyes írók helyét, miután szerencsésen kihaltak, s nem szólhatnak bele ezek után a divatos teóriák kiagyalóinak dolgába.

Egy tisztességes életművel a tarsolyában, a szűk szakmán túl alig ismerten, csupán két megjelent kötet birtokában távozott, s lett az életmű nagyságrendje és olvasottságát tekintve a magyar irodalom terra incognitája. Ki - ha nem irtóztatja a hivatalosokat halálra BBC-s és a Szabad Európa rádióbeli szerepléseivel - biztos haza is jöhetett volna 1962 után, hiszen a direkt politizálás távol állt tőle. De a köztörténet megteremtette és táplálta benne a nemes furort (haragot), éppúgy, mint szarkazmusát, mit a rendszeren és azok haszonélvezőin koptatott, ilyformán lehetetlenné tette - talán önvédelemből is - az akkori hatalommal való megbékélést.

Persze ez az alkotó sajátja volt. Ami a Horthy-rendszerben a háborúellenes, németellenes szereplésbe vitte, s majd a szociáldemokratákkal és gazdáikkal szembefordította, egyfajta sajátos sznob, piperkőc magamutogatás és valami öntudatlan plebejus dac, vagy kisebbrendűségi érzés, ösztönös távolságtartás a már meglévő hierarchiáktól. Félelem az alárendelődéstől? A zseniség csököttsége? Az, amely erotomániával is jár? Kompenzáció?

Határ Győző homo faber volt. Szerzett zenét, játszott hegedűn, rajzolt, s építész volt, elvégezte a Műegyetemet. Az irodalomnál többre tartotta a históriát, és főleg a filozófiát. Igazi filosz volt, aki fordította Rabelais-t, aki imádta Voltaire-t, Rousseau-t, és imádva a franciákat, mégis Angliában fogott talajt.

Mi lett volna, ha itthon marad? A tűrt kategóriában, Weöres, Pilinszky, Mándy, Szentkuthy stb. társaként? Nem tudható, valószínűleg 1968 után lett volna eltávolítva, vagy ment volna el magától. A mélytengeri halak keszonbetegsége, ha feljönnek a felszínre, szétrobbannak. A híg Kádár-rendszer ritka állóvize, az egészséges nyomás hiánya tönkretette volna. Így, Londonban, kiépítette tündöklő magányát, büszke volt, lehetett, ismeretlen, olvasatlan saját kezével (l.: homo faber), Molnár József és Piroska közreműködésével elkészített és hazaküldözgetett aranykönyveivel hódított. Lehet, hogy az is kocsma volt, de az ittenin - túllépett. Még megérte, hogy a mostani állam a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján is kitüntette Őt, noha 56-ban semmit sem tett a saját megítélése szerint. Piroskája itthagyta, és ő gyorsan utánament. I

Balf érintésével távozott, némi túlzással Vas megyén keresztül jött vissza. Az akkori Életünk című folyóirat ebben oroszlánrészt vállalt. Mert bár jó barátai, írótársai sosem felejtették el, számosan tisztelegtek művei előtt, nem volt jelentősebb itthoni publikációja. Az akkori Életünk, mely először nyitott az ún. lojális emigráció, főként a Magyar Műhely neoavantgárd köre felé, integrálva őket a magyar irodalom eleven áramába, s ezáltal nem csak őket ölelve vissza, hanem legitimálva magát a neoavantgárd-irányzatot, s azokat a fiatalokat, akik eme irányzatok nyelvmegújító vívmányait felhasználva teremtették meg - tehetségük mértéke szerint - egyéni arculatukat, irodalmi rangjukat.

Határ Győző először 1985-ben az Életünkben jelent meg drámájával - Patkánykirály -, s lett több műfajban állandó szerző, amikor a neoavantgárd frissítő árama elvégezte a munkáját.

Az akkori Életünk kezdeményezőként vállalt szerepet egyik főműve, a Golgheloghi című színpadi játék megjelentetésében, mely fő feltétele volt, hogy Károlyi Amy kérésére Weöres Sándor temetésére hazajöjjön, s búcsúbeszédet tartson. 1990-ben az akkori Életünk terjesztette elő Hamvas Béla társaságában Kossuth-díjra, melyet 1991-ben meg is kapott Hamvas Bélával (posztumusz) egyetemben. Az Életünk Könyvek sorozatban jelent meg egyebek mellett az Őrző könyve, a Köpönyeg-sors - és a Kabdebó Lóránt által 1988-ban készített beszélgetés, az eddigi legteljesebb önéletrajzi vallomás három kötete. A megye irodalomkedvelő közönsége többször is találkozhatott vele Sárváron és Szombathelyen, Kőszegen is járt, találkozott Bartha László festőművésszel és feleségével Kőszegen, Konkoly István püspök vendége volt Szombathelyen, az Életünk nívódíjasa, Csokits János és Monoszlóy Dezső nyugati írók társaságában.

Most új a feladat. Szembenézni a művekkel. Lőrinczy Huba Márai Sándor életművének feldolgozásával országos tekintélyt szerzett magának és Szombathelynek, és a főiskolának. Most fiatalok kutatják Weöres Sándor életművét, s publikálják tanulmányaikat. Szép lehetőség Határ Győző műveinek kutatása, melynek feltétele az elfogulatlanság és az empátia. Maga mondta, midőn 1988-ban az őt faggató irodalomtörténész nehezményezte némely jeles pályatársáról alkotott véleményét: ...Locsikám... Ilyen sommás, ilyen gorombának tetsző értékítéletekre csak akkor leszel képes (és jogosult), ha túl az írói férfikor delén, önimádatod már önutálattá változott, és képes vagy ellenségesen méregetni írásaidat. Félresikerült opuszaid látása kikerget a mélyből, és még ami meglehetős-maradandó, még az a könyved is, ha az elképzelt Felhő feletti Eszménynek alatta marad, hát, az az önvád olyan kimeríthetetlen forrása, hogy a kínok kínját állod, valahányszor rátéved tekinteted.