Kém vagy csak egy vonzó luxusprostituált?

- Mit gondol, miért elég a mítoszhoz, hogy egy hastáncosnőről az megy át a köztudatba, hogy kém volt? Miért olyan izgalmas jelenség ez?

- Mert az emberek fantáziáját mindig is mozgatta a rendkívüli. Máig megfigyelhető, hogy milyen sikeres sablonfigurává érett az idők során az erotikusan vonzó, gyönyörű nő, aki ugyanakkor veszedelmesen forgatja a fegyvert, éles esze van és nem rest a bájait is bevetni, ha a szükség úgy kívánja. Ez a fajta végzet asszonya figura különösen a film, a mozi elterjedésével a mozgóképnek köszönhetően vált népszerűvé. Jellemző, hogy például Mata Harit eljátszotta Asta Nielsen, Greta Garbo, Marlene Dietrich, Jeanne Moreau és Sylvia Kristel is.

- Mi a valódi sztori? Milyen ügyben kémkedett vagy próbált kémkedni Mata Hari?

- Mata Hari élete viszonylag későn vált olyanná, ami mítosszá nemesedhetett . Férje volt és gyerekei, majd egyik gyermeke halála és a válás után - az általa választott pályához mérten- idősen, majd 30 évesen lett táncosnő (és luxusprostituált), még később keveredett kémügyekbe. Az első világháború idején a francia titkosszolgálat mint német kémet fogta el, és innentől nekik dolgozott - más választása aligha volt. Kisebb feladatokat látott el, például el kellett juttatnia a megfelelő helyre egy francia ügynökök nevét tartalmazó listát a megszállt Belgiumba, majd Spanyolországban ténykedett, ahol a német tengerészeti és katonai attasékkal került kapcsolatba (ilyenbe is, olyanba is), de a németek nem akartak szolgálataiért nagy összeget fizetni, 5000 frankkal jutalmazták. Ezt a csekket találták meg nála a franciák, ez volt a bizonyíték , hogy a németeknek dolgozott. Mata Hari végig állította, hogy szexuális szolgáltatásaiért kapta az összeget. Ügynöki tevékenysége tehát nem volt sikeres, a legendák mesteri kéme nem létezett.

- Hogyan derül ki, hogy a pere csak koncepciós per volt?

- 2001 végén a Mata Hari Alapítvány és szülővárosa, Leeuwarden kérte a francia igazságügyi hatóságoktól az 1917. évi ítélet felülvizsgálatát. A döntés 2002 őszén született meg, e szerint a perben elítélt Mata Hari ártatlan volt. Persze az, hogy tételesen koncepciós per volt, nem bizonyítható, de Hahner Péter helyesen mutatott rá arra: nem kétséges, hogy ma már a bizonyítékok alapján egy semleges bíróság nem találná bűnösnek.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- 2001 végén a Mata Hari Alapítvány és szülővárosa, Leeuwarden kérte a francia igazságügyi hatóságoktól az 1917. évi ítélet felülvizsgálatát. A döntés 2002 őszén született meg, e szerint a perben elítélt Mata Hari ártatlan volt. Persze az, hogy tételesen koncepciós per volt, nem bizonyítható, de Hahner Péter helyesen mutatott rá arra: nem kétséges, hogy ma már a bizonyítékok alapján egy semleges bíróság nem találná bűnösnek.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- 2001 végén a Mata Hari Alapítvány és szülővárosa, Leeuwarden kérte a francia igazságügyi hatóságoktól az 1917. évi ítélet felülvizsgálatát. A döntés 2002 őszén született meg, e szerint a perben elítélt Mata Hari ártatlan volt. Persze az, hogy tételesen koncepciós per volt, nem bizonyítható, de Hahner Péter helyesen mutatott rá arra: nem kétséges, hogy ma már a bizonyítékok alapján egy semleges bíróság nem találná bűnösnek.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- 2001 végén a Mata Hari Alapítvány és szülővárosa, Leeuwarden kérte a francia igazságügyi hatóságoktól az 1917. évi ítélet felülvizsgálatát. A döntés 2002 őszén született meg, e szerint a perben elítélt Mata Hari ártatlan volt. Persze az, hogy tételesen koncepciós per volt, nem bizonyítható, de Hahner Péter helyesen mutatott rá arra: nem kétséges, hogy ma már a bizonyítékok alapján egy semleges bíróság nem találná bűnösnek.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- 2001 végén a Mata Hari Alapítvány és szülővárosa, Leeuwarden kérte a francia igazságügyi hatóságoktól az 1917. évi ítélet felülvizsgálatát. A döntés 2002 őszén született meg, e szerint a perben elítélt Mata Hari ártatlan volt. Persze az, hogy tételesen koncepciós per volt, nem bizonyítható, de Hahner Péter helyesen mutatott rá arra: nem kétséges, hogy ma már a bizonyítékok alapján egy semleges bíróság nem találná bűnösnek.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A személye vajon azért alkalmas példastatuálásra, mert szeretünk borzongani a világ rettenetességén: így tönkretenni egy gyönyörű nőt ? Ez egy remek kommunikációs fogás a tömeg felé?

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A világháború vége felé a francia állam nem engedhette meg, hogy egy kém hírébe keveredett ember megússzon egy ellene indított pert. Főleg nem egy olyan közismert személyiség, mint Mata Hari. A nő tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy vele példát lehessen statuálni. Összességében nem véletlen, hogy Kronstein Gábor 1985-ben ekképp fogalmazott a História hasábjain: Annyi valószínű, hogy a mítosznál szegényesebb és kiábrándítóbb a valóság. Mata Hari - mint sok más kalandor - hazardőr természet volt. Túlságosan bízott magában akkor is, amikor hozzá képest túl hatalmas erőkkel kezdett játszani. Ezek az erők végül is elsodorták. Abból viszont, aki a könnyelműen felidézett veszedelmek áldozata lesz, aligha válhat tragikus figura. Mata Hari halála így nélkülöz minden mélyebb tanulságot, legföljebb azon tűnődhetünk, milyen kevés értékkel beéri az utókor, ha mítoszt akar teremteni a maga kedvére.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- A történelem szereti a históriamondás szempontjából megragadni a gyönyörű nők borzongató eseteit? (Nekem például Lucrezia Borgia vagy Báthory Erzsébet jut hirtelen eszembe). Bizonyára vannak példái a világ- és a magyar történelemből, amikor egy neves nőszeméllyel kapcsolatban így merül fel a kérdés: szörnyeteg vagy áldozat?

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.

- Nem a történelem szereti, hanem a nagyközönség. John Ford mutatott rá, hogy a legenda, a mítosz - természetéből adódóan - mindig színesebb, mint a valóság. Egy személyiségében és fizikai valójában is izgalmas nő alakja pedig igencsak piacképes figura. Példákat persze hosszan lehetne sorolni, de a kérdés, hogy szörnyeget vagy áldozat, legtöbbször már a mítosz része, ekképp az utókor kreációja. De remek példa erre Kleopátra, az említett Lucrezia Borgia, Báthory Erzsébet, és persze vannak, akiket inkább csak egyiknek tekintenek, ilyen például a bizánci Theodóra császárné vagy Messalina Rómából vagy a magyar történelemből Gertrúd királyné: utóbbi kettő ugyebár szintén gyilkosság áldozata lett.