Társak a tolmácskabinban

– Ha gyors közvélemény-kutatást tartanál, sokan azt mondanák: a szinkrontolmács az az ember, aki a Forma–1- es közvetítések utáni interjúk alatt mondja a magáét. Akinek meg tolmácsra van szüksége, gyakran úgy áll hozzánk: szükségem van valakire, aki profi. Mintha a profi a szinkrontolmács szinonimája lenne – dr. Szabó Csilla és Gyurácz Zoltán – mindketten angolnyelv-tanárok, tolmácsok és szakfordítók és profik, naná – jókat mosolyognak a feltételezéseken. A hé-ten egy esztergomi gyermekvédelmi konferencián dolgoztak: hangszigetelt kabinban múlatták az időt fejhallgatóval a fülükön. Valójában komoly agymunkát végeztek, szinkrontolmácsoltak: az előadók által elmondottakat az üzenet elhangzásával szinte azonos időben közvetítették idegen nyelvre.

Csilla és Zoli a félreértések elkerülése végett rögtön tisztázzák a háromfajta konferenciatolmácsolás – a szinkron, a hosszú szakaszos követő és a susotázs (franciául chouchotage), azaz fülbesúgás – közötti különbséget. Az utóbbi a legnehezebb műfaj, az ügyfél mellett ülve halkan kell tolmácsolni a hallottakat, a többi résztvevő számára hangosan az ügyfél mondandóját. A követő tolmácsolásnál jobbára az előadó mellett állnak, mondatonként, szakaszonként fordítanak és jegyzeteket készítenek. A szinkrontolmácsolás pedig a már említett kabinból történik tolmácsberendezésen keresztül. Ketten ülnek az üvegfal mögött, egymást váltják bizonyos időközönként, hogy megfelelő minőségben tudjanak dolgozni. Nem kis igénybevétel ez az agynak, azt mondják: 25–30 percig lehet igényesen tolmácsolni szimultán módban és rengeteg dologra kell figyelni egyszerre. Fel kell dolgozni és értelmezni kell a bejövő információt, meg kell találni a megfelelőjét azon a nyelven, amelyre fordítanak, közben nézni kell a prezentációt is. Lehet trenírozni az agyat, de fél óra után nagyon elfárad. Csilla úgy magyarázza: dolgozik mindkét agyfélteke, a bal felel a bejövő információért és annak feldolgozásáért. A kimenetet pedig, tehát, hogy mi jön ki a tolmács száján, a jobb agyfélteke figyeli. Ez az a képesség, amely egy idő után elszáll, azaz a tolmács nem tudja garantálni, hogy az jön ki a száján, amire gondolt.

Jó, hogy ketten vannak: segítik egymást. Amíg az egyikük tolmácsol, a másik jegyzeteli neki a felsorolásokat, a számokat, ha kell, felír egy-egy kulcsszót, amellyel a másiknak esetleg problémája akad.

– Magabiztos, anyanyelvi szintű vagy azt megközelítő nyelvtudás kell, hogy tolmács válhasson belőled és olyan beszélőkéd kell, hogy legyen az anyanyelveden és a célnyelven is, amivel gördülékenyen, összeszedetten és logikusan tudsz fogalmazni – állítja Zoli. Hozzátéve, hogy a tolmács sohasem szóról szóra fordít. Üzeneteket kap, levetkőzteti róla a sallangot, megfogja a lényeget és azt építi fel újra egy másik nyelven.

– Hogy erre képes legyél, műveltség, tájékozottság kell. Egy EU-s tolmács például nem engedheti meg magának, hogy ne a témához kapcsolódó hírekkel kezdje a napját. Bármelyik konferencián előjöhet a politika, a gazdaság, nevek, földrajzi kifejezések, intézmények, rövidítések – szinten kell tartani a tájékozottságot – mondja. A stressztűrés és a szakmai magabiztosság is elengedhetetlenek, pont a stressz miatt. – Jön az információ, és muszáj nekimenni, még akkor is, ha gondot okoz egy mondat, hiszen közben megy a szöveg. Empátiára is szükség van, hogy összehangolódhassunk az emberrel, akinek a mondandóját tolmácsoljuk. A nyelvi leleményesség sem árt, hiszen nem csak tolmácsipari szakmunkát végzünk. Nagy fegyelmezettséget kíván a dolog: el nem hangzott információt nem mondhatunk, ilyen értelemben nem lehetünk kreatívak, nem közölhetjük a véleményünket, nem kacsinthatunk össze egyik féllel sem. Sokszor üzleti titkokat hallunk, ezeket természetesen nem adhatjuk tovább – részletezi Zoli.

Nehézségek akadnak bőven: a magyar piac elvárása, hogy a tolmács tökéletesen tolmácsoljon az idegen nyelvre is. A helyzet viszont az, hogy már az értésnek is lehetnek nyelvi és fizikai akadályai. Sokan gyorsan, akcentussal beszélnek, esetleg rossz kiejtéssel; megírt beszédet olvasnak fel géppuskatempóban, verseket idéznek, vicceket mesélnek – ügyet sem vetve arra, hogy az idegen ajkúak mindezt hogyan fogják követni.

Előfordul, hogy a kabinban rossz a hangtechnika, vagy nem a mikrofonba beszél az előadó, olyankor kopognak a technikusnak. És kellemetlen az is, amikor nem tudnak felkészülni egy témakörben, amelyben amúgy nem jártasak, mert nem kapnak anyagot. És ha már felkészülés: sokszor noszogatni kell a szervezőket – elkérik a prezentációk diáit, készítenek előre szószedetet – ez közös érdek a jó teljesítményért.

Csilla és Zoli legtöbbször magyarról angolra dolgoznak. Ha vegyes a célközönség, néha nehéz bemérni, hogy inkább közérthetőek legyenek vagy elegáns kifejezéseket használjanak. Az anyanyelvűek kritikusak tudnak lenni, de hálásak is egyben.

Sztorikból kifogyhatatlanok: Zoli egyszer egy EU-s tolmáccsal dolgozott együtt a tolmácskabinban. Van egy pultjuk, azon a tolmácsberendezések. Miközben dolgoztak, ahogy szokás, rátámaszkodtak a pultra. Egyszer csak a pult a tolmácsberendezéssel, a jegyzetekkel és az odakészített vízzel együtt eltűnt. Négy kis csavar tartotta, nem csoda, hogy leszakadt, az egyik tolmácsberendezés úszta csak meg. Azt középre tették, és aki éppen dolgozott, afelé húzták. Ez persze befolyásolta a tolmácsolás minőségét, nem tudtak egymásnak segíteni, bármennyire is akartak. Csillát egyszer egy bicikliskonferencián érte meglepetés: felállt egy ember, és angol helyett szlovákul kezdett beszélni: „Biciklováty ci nyebiciklováty?”. Gyorsan kerítettek egy szlovák biciklist, aki tudott angolul, abból dolgoztak „vissza”, magyarra.

Még egyikük sem került olyan helyzetbe, hogy feladja az adott munkát és menekülőre fogja. Olyanra már volt példa, hogy átvették egymástól a fülhallgatót, mert a másik semmit sem értett az elő-adó akcentusa miatt vagy elvesztette a fonalat. Csilla egyszer egy bőr üléshuzatokat gyártó multinál tolmácsolt amerikaiaknak egy auditon – az egész napos ottlét alatt többször úgy érezte, mintha a Marson lenne.

Csilla ma a BME Tolmács- és Fordítóközpontjának képzésvezetője. Húsz évvel ezelőtt az ELTE-n szisztematikusan tanulta a szinkrontolmácsolást. A mesterének tartja őt Zoli, aki a szombathelyi angol-magyar szak után négy éve szerzett az NYME szak-irányú továbbképzésén szakfordító-tolmácsi diplomát. Ott tanította őt mostani „kabintársa”. Aztán, ahogy a képzés véget ért, hívta dolgozni, bedobta a mélyvízbe a fiatalembert, aki élesben rengeteg dolgot megtanult tőle.

– Általában a tolmácsok zenélnek is – ezt figyelték meg. Ők sem kivételek: Csilla korábban a Szombathelyi Régizene Együttesben zenélt, Zoli a szombathelyi Tom Kondor Band gitárosa.

Hívják őket szakmai konferenciákra, multikhoz, a bíróságra, a bv-intézetbe. Tolmácsoltak már textilbiennálén, fúvószenekari rendezvényen, gyártósor mellett. Igazi kihívás minden alkalom, azt állítják. Nehezen emésztik meg, hogy bárki felveheti a tevékenyégi körébe a tolmácsolást, fordítást, hiszen a szakmát nagyon komolyan meg kell tanulni, ezt vallják ők is és a profi tolmácsok mindegyike.