Harcosok az Arénában

Védőeszköz kevés használható, szuszpenzorból és fogvédőből áll a készlet. A rutinrókák pozícióba kerülve a koponyát kalapálják, vagyis az utóbbi ér valamit, amíg ki nem verik egy vehemensebb sallerrel.

További kiegészítő elemek: a hangulatot fokozó ritmusszekció, azaz távol-keleti ütősegyüttes, továbbá szmokingos szpíker (ifj. Bartók Zoltán).

Az errefele tájidegen küzdősport inkább a fővárosban és környékén, illetve a keleti országrészben népszerű. Ezzel együtt Horváth Győzőnek, a Sukothai Team Thai Box Egyesület helyi szakosztálya edzőjének sikerült a Nemzetközi Ketrecharc Bajnokság egyik fordulóját elhoznia az Aréna Savariába. (A sorozat szervezői ajándékkal ismerték el a munkáját.) A harcosokat elkísérték a szurkolóik, de a helyi közönség szép számmal vevő volt az újdonságra. Persze, nem árt tudni, hogy az alap-sportkínálat inkább a hagyományos elemeket (futball, kosárlabda, atlétika) tartalmazza. Vagyis szabadfogású harcot szervezett keretek között eleddig csak lokális derbiken lehetett látni. Másképpen: a fájterek kemény magján kívül kevés szakértő ült a lelátókon.

Így például az első osztrák-magyar összecsapás elején laikusoknak követhetetlen földharcba bogozódott a két könnyűsúlyú versenyző, és semmi sem utalt arra, hogy legalább egy kicsit törleszthetünk Aradért.

De aztán a dunaújvárosi ifjú lendületesen integrálta ellenfelét a padózatba, és ez mindenkinek tetszett, mert labancot akkor is jó lenyomni, ha történetsen Delgado Salgadónak hívják. Utóbb az is kiderült, hogy nem elég tekintélyes méretűnek lenni ebben a sportágban, mert jön egy másfél méternél valamivel nagyobb, pitbull jellegű fiatalember, derékmagasságban ráfog a Góliátra, ráül a mellére, és addig üti, amíg az mozog.

Egy biztató kiállású magyar ifjú ígéretesen beállt, hogy megfaragja hízékonynak ható lengyel ellenfelét, mire az rárontott, hanyatt lökte, mint rohamrendőr a forradalmárt, és másfél perces túlkapást hajott végre rajta, fittyet hányva az évszázados barátságnak.

A szünet után megjött a Jeges, vagyis a szombathelyi reménység, Tovmajszán Jegise, a hozzáértők esélyesként üdvözölték, ám ő is alsó pozícióba került - múlt hétfő óta tudjuk, hogy ez általában nem jelent jót (utcai) harc közben. Mire azonban az első aláírások összegyűltek a példátlan brutalitás ellen, a Jeges egy alulról indított fojtással jelezte, hogyha akárná, elintézhetné a meccset meg a csehet ámdámcsutka-ügyileg - lehetett ismét örülni.

A keményebb meccsek a végére maradtak. Czene mozdulata a Fejrúgások magazinjának címplapjára kívánkozott. Egy másik magyar addig térdelte a cseh ellenfele állkapcsát, valamint arckoponyáját, amíg a közönség fergeteges tűzbe nem jött - a K. O. közelében szédelgő-tántorgó harcos edzője a komplett törülközőkészletet behajigálta a ketrecbe.

Gulyás (különösebben sokat nem kellene sminkelni ahhoz, hogy tökéletes Shrek legyen) szintén egy csehországi bajnokot bontott le. A legnagyobb névnek számító Sárközi Róbert különösen ütés- és rúgásálló harcost kapott ki, így aztán a teljes arzenált bemutathatta rajta, végül aztán ellentmondást nem tűrően belesikálta s ketrec aljába az addigra módfelett lestrapált Poborskyt. Így ért véget az este.

A közönség valószínűleg úgy lehetett ezzel az egésszel, hogy oké, hogy vadászkürt, de a fene tudja, miként kellene szólnia.