Hírek

2007.07.02. 02:28

Közösségi mikrobusz a rászorultak számára

Szentgotthárd (szp) - Speciálisan átalakított közösségi mikrobuszt kapott a Városi Gondozási Központ Támogató Szolgálata. A járművet az Idősek Hónapja egyik rendezvényén adták át.

Szenkovits Péter

Az Idősek Klubjának kertjében, meghitt ünnepségen adta át a város nevében a speciálisan kialakított mikrobuszt Viniczay Tibor polgármester Fábián Bélánénak, a Városi Gondozási Központ intézményvezetőjének.

Immár két éve több intézmény működtetése a Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásába került. Így, többek között, a város két szociális intézménye is, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Városi Gondozási Központ. Két új alapszolgáltatást vezettek be, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, valamint a támogató szolgáltatást. Az előbbi - tavaly május végén - negyven darab készülék kihelyezésével kezdte meg működését a kistérségben. A folyamatosan jelentkező igények szükségessé teszik a rendszer bővítését, várhatóan hamarosan további húsz jelzőkészüléket is csatasorba állítanak .

A támogató szolgálat a fogyatékos személyek speciális önálló életvitelének megkönnyítése érdekében működtetett alapszolgáltatás. Ennek része a szállítás is. Mint azt Fábián Béláné intézményvezető elmondta: A szülők részéről nagy az érdeklődés és az igény a szállítás iránt, mivel helyi szinten speciális iskola nem működik, a legközelebbi korai fejlesztő központ Szombathelyen található. A szolgáltatás nagymértékben elősegíti a családok tehermentesítését.

A hatmillió forintba került, speciálisan átalakított mikrobusz ünnepélyes átvételekor az intézmény-vezetőnő Erik Frommot idézte: A felebaráti szeretet azon az élményen alapul, hogy mindannyian egyek vagyunk. A tehetség, az intelligencia és a tudásbeli különbség elhanyagolhatók a minden ember számára közös emberi lényeg azonosságához képest. Hogy ezt az élményt átélhessük, a felszíntől a lényegig kell hatolnunk. Ha a lényegig hatolok, észreveszem az azonosságukat, azt, hogy testvérek vagyunk.

Viniczay Tibor polgármester, a társulási tanács elnöke adta át a járművet egy nemzetiszínű szalag átvágásával, s néhány gondolatát is megosztotta az ünneplő sokasággal. Többek között kifejtette, hogy bajban ismerszik meg az ember. A közösségi busz beszerzéséhez szükséges összeg előteremtését munkatársai érdemének tulajdonította, akik többfelé is pályázatokat nyújtottak be, s pénzügyi átcsoportosításokat hajtottak végre. Akinek szüksége van rá, az ne szégyellje használni a buszt , erre biztatott a város első embere.

A közöségi kisbusz jelentős mértékben enyhít a rászoruló családok terhein

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik