2009.06.23. 16:30
A vasfüggöny története a fultoni beszédtől az 1989-es bontásig - 20 éve szűnt meg a műszaki zár a határon
Budapest - 20 évvel ezelőtt szűnt meg a vasfüggöny Magyarország nyugati határán: a két rendszert elválasztó elektromos és műszaki zár elbontása 1989. május 2-án kezdődött, felszámolásával az eszmék, gondolatok és az emberek szabad mozgását évtizedekig akadályozó válaszvonal szűnt meg. A határnyitásra emlékezve június 26-án az ausztriai St. Margarethenben Sólyom László államfő részvételével ünnepséget rendeznek, 27-én pedig az Országgyűlésben külföldi állam- és kormányfők, házelnökök részvételével tartanak emlékülést.
A vasfüggöny fogalma Winston Churchill brit politikustól származik, először a Truman amerikai elnökkel folytatott levélváltásában használta, majd 1946. március 5-i fultoni beszédében. A kezdetben képletes, majd fizikai valósággá vált elhatárolás Európa kettéosztottságának metaforája lett, s évtizedekig betöltötte azt a szerepet, amit Sztálin és kommunista vezetőtársai szántak neki: a szocialista tábor országainak hermetikus elzárását Európában szárazföldön, levegőben, vízen és az éterben.
Magyarországon a határok védelmére a második világháborút követően határvadász-, majd határőrszervezeteket állítottak fel, amelyek 1947-től a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Határőr Parancsnoksághoz tartoztak, 1950-től pedig az Államvédelmi Hatóság felügyelete alá kerültek. Nyugaton a magyar-osztrák határt, illetve délen az ellenségnek kikiáltott titói Jugoszláviával közös határszakaszt lezárták, s már 1949-ben megkezdődött a műszaki zár, a határ menti drótakadály és aknazár telepítése. Az osztrák határszakaszon 356, a jugoszláv részen 630 km hosszan egy- és kétsoros drótakadályt építettek, amelyet aknamezővel egészítettek ki.
A Sztálin halála utáni enyhülés és a megváltozott politikai körülmények miatt 1955 júniusában az építkezéseket befejezettnek nyilvánították, s a magyar kormány döntése alapján még az év októberében megkezdődött, 1956 őszére pedig gyakorlatilag befejeződött a határzárak eltávolítása, az aknák felszedése.
Az 1956-os forradalom leverése után megint kiéleződött a Nyugattal való viszony, ekkor már a lehetséges konfliktus iránya délről nyugatra, Ausztria felé helyeződött át. A kormány 1957 márciusában elrendelte a nyugati országhatár újbóli lezárását. A drótkerítés felhúzását és az újraaknásítást a műszaki csapatok 1957. áprilisától 1957. június 30-ig hajtották végre, ezzel ismét leereszkedett a vasfüggöny. A műszaki alakulatok 350 km kétsoros tüskésdrót kerítést húztak négy- illetve ötsoros aknamezővel, benne kb. 800 ezer db taposóaknával. Mivel a drótakadályok állapota idővel romlott, s az aknák is veszítettek működőképességükből az egész rendszert 1963-ra korszerűsítették, új típusú drótakadállyal és több mint egymillió aknával.
A vasfüggöny életének harmadik szakasza akkor kezdődött, amikor a határőrség országos parancsnokának és a Belügyminisztérium javaslatára az MSZMP Politikai Bizottsága 1965-ben jóváhagyta, hogy építsék meg a Szovjetunióban alkalmazott SZ-100-as elektromos jelzőrendszert (EJR), amelyet 1971-ig működésbe is helyeztek. Ehhez véglegesen el kellett távolítani az aknazárat és a drótakadályokat, megépíteni a jelzőkerítést, valamint a vadfogó kerítést. A rendszerszernek az volt a lényege, hogy ha a 24 voltos feszültség alatt álló kerítéshez valaki hozzáért, a rendszer riasztotta a legközelebbi határőrsöt.
A 80-as évek hazai és nemzetközi változásai nyomán egyre erőteljesebben vetődött fel, hogy nem eléggé hatékony, rendkívül költséges s nem utolsó sorban politikailag is indokolatlan az EJR fenntartása. Eközben mind több jelzés érkezett a Határőrség Országos Parancsnokságára a jelzőrendszerrel kapcsolatos gondokról, műszaki zavarokról. A Belügyminisztérium javaslatára az MSZMP Politikai Bizottsága 1989. február 28-án határozatot hozott a jelzőrendszer felszámolásáról.
1989. május 2-án Hegyeshalomban nemzetközi sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 350 kilométer hosszú magyar-osztrák határon megkezdődött az elektromos határzár felszámolása. Június 27-én a Horn Gyula magyar és Alois Mock az osztrák külügyminiszter Sopronnál személyesen is átvágta az vasfüggönyt: a világ számos országából érkezett újságírók előtt lezajlott demonstratív külügyminiszteri akció szimbolikus és egyben történelmi pillanat volt. A jelzőrendszer teljes lebontása 1990. december 31-ig fejeződött be.
A vasfüggöny fokozatos felszámolása nyomán átjárhatóvá vált határon 1989 nyarán naponta egyre több keletnémet állampolgár szökött át Ausztriába, majd onnan a Német Szövetségi Köztársaságba. Ezt a folyamatot tetézte a Fertő-tó mellett augusztus 19-én megrendezett "páneurópai piknik", amikor a rendezvény alkalmából ideiglenesen megnyitott határon kilencszáz NDK-állampolgár tódult át Ausztriába. Szeptember 11-től a Magyarországon tartózkodó és az NDK-ba hazatérni nem kívánó keletnémet állampolgároknak a magyar kormány engedélyezte a kiutazást olyan más országokba, amelyek hajlandóak voltak őket befogadni, vagy számukra átutazást biztosítani. Ezt követően mintegy 12 ezer NDK állampolgár ment Ausztrián keresztül a Német Szövetségi Köztársaságba.
A vasfüggöny lebontásának emlékére 1991. augusztus 24-én emlékoszlopot avattak a Hegyeshalom és Nickelsdorf közötti "senki földjén". A vasfüggöny nyomvonalán ma turistaút van. Az 1989-es eseménysorozatról évente megemlékeznek, a német kormány számos kitüntetéssel, állásfoglalással fejezte ki elismerését, háláját és megbecsülését a magyarok iránt. Helmut Kohl akkori német kancellár 1990 őszén elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a Brandenburgi kapu alatti föld magyar föld is, mivel a német újraegyesítés felé az első lépés a páneurópai pikniken történt.
