Hírek

2009.11.11. 03:27

Volt egyszer egy nagyszerű főiskola

A Honismereti Akadémia vendégeként Nagyházi Sándor, Pintér Pál, dr. Kristóf László, Takács József idézte föl a körmendi főiskolai éveket.

Treiber Mária

- Tágabbra nyílt a világ, olyan felkészült, jó szellemű szakembereket hozott össze az igazgató, hogy életem meghatározó élménye volt ez az iskola - mondta. Nem ismertek lehetetlent, a sokszor mostoha körülmények dacára, kitűnő elméleti és gyakorlati oktatást honosítottak meg. Közel kétezer diplomást bocsátott ki az intézmény, az itt végzett gépész-üzemmérnökök mindenütt megállták a helyüket.

Dr. Kristóf László arra is emlékszik, hogy kezdetben a főiskola nem volt szimpatikus a helyieknek. Nem tetszett, hogy átépítik a kastélyt kollégiummá (legalább valamennyire rendbe hozták), hogy a körmendi lányok körül idegen fiúk legyeskednek. Négyszáz fiatal érkezett a városba, és ez új helyzetet jelentett.
- Sok időt töltöttem a diákok között, mindenkit magáztam, de ha kértem valamit, önként jöttek segíteni. Évek múltán egy találkozón volt diákom mondta; azért jött pályát építeni, mert látta, hogy én is lapáttal a kézben érkeztem. Ha főiskola nem lett volna, ma sok minden hiányozna Körmendről - hallottuk.

Nagyházi Sándor Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen végzett. Körmenden a gépüzemelési tanszék anyagát ő állította össze, jegyzeteket írt. A mezőgazdaság lassan modernizálódott, a régi munkagépeket lecserélték, s belátták, nincs értelme olyat tanítani, ami már elavult. Fölvette a kapcsolatot az akkori gépgyártókkal, a gépeket forgalmazó Agrotröszttel, és állandóan konzultált a két másik hasonló jellegű főiskolával, a mezőtúrival és a nyíregyházival, hogy használható segédanyaguk legyen a diákoknak.

Takács József 1971-ben friss diplomásként érkezett Körmendre. - Gépészmérnökként végeztem Gödöllőn. Akkoriban még az volt a szokás, hogy a fiatal mérnökök kijártak valamelyik téeszhez. Szarvaskenden voltam gyakornok, egy-két beszélgetés után kötöttem ki a főiskolán. Kaptam egy szobát a kollégiumban, gyakorlatilag a diákok között éltem nevelőtanárként is. Alig pár évvel voltam idősebb náluk, de ez nem okozott semmilyen problémát, emlékezett. Szomorúság, bizonytalanság, bosszúság, tehetetlenség ezek az érzések járták át a tanári kart akkor, amikor a megszüntetésről értesültek. A bizonytalan légkör aztán megpecsételte az iskola sorsát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!