Hírek

2010.02.09. 13:30

Kisvárosi projektek - Plusz 200 millió forintos támogatás

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 200 millió forinttal megnövelné a kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések támogatására szolgáló keretet.

Erős D. Zoltán

Az elmúlt évben tizenheten pályáztak a Nyugat-dunántúli Operatív Program kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések keretének 380 millió forintos keretére. A befogadott és a szakmai elvárásoknak megfelelő pályázatok támogatási igénye 584 millió forint volt, ezért forrás hiányában öt pályázatot kénytelenek voltak tartalék listára helyezni.

Az első körben kedvezményezettek között három vasi kisváros volt. A celldömölki önkormányzat projektjében a városban lévő I. világháborús emlékmű felújításához, az orosz temető áthelyezéséhez, a József Attila utca általános iskolák előtti szakaszának felújítása, tér kialakítása, valamint buszmegállók építéshez nyert el 50 milliós támogatást.

Kőszegnek a Gyöngyös menti szabadidőpark fejlesztéséhez ítéltek meg hasonló nagyságrendű támogatást, s Szentgotthárd  is 50 millió forintos uniós forrást fordíthat a városközpontban lévő Szabadság tér komplex felújítására.

A szakmai értékelés során kiderült, hogy a benyújtott valamennyi projekt jó színvonalú volt, s  van területfejlesztési hatásuk is, ezért a Nyugat-dunántúli Regionális  Területfejlesztési Tanács javasolja a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságának a keret  200 millió forinttal való megemelését. Így lehetővé válik a tartaléklistán szereplő öt projekt, köztük a körmendi, a répcelaki, vasvári és a sárvári fejlesztés  támogatása. Benkő Sándor Sárvár a polgármesteri hivatal felújításához kaphat támogatást

Ezek is érdekelhetik