Hírek

2010.03.29. 11:37

Röghöz kötnék a rezidenseket

Többször nekifutott az egészségügyi kormányzat a szakorvos-képzés átalakításának. A legújabb rendelet már röghöz kötné a fiatalokat, vagyis négy évig nem vállalhatnának munkát külföldön. A Markusovszky kórház rezidensei nem feltétlenül mennének külföldre dolgozni.

Bajdó Bettina

A hazai orvosi egyetemeken az idén végző mintegy 700 hallgatónak több mint a fele írta alá azt a nyilatkozatot, amely szerint, ha nem változik az új  jogszabály, akkor lemondanak arról, hogy 2010-ben elkezdjék szakorvosi tanulmányaikat. Értelmezésük szerint ugyanis a jogszabály kilenc évre röghöz köti, határokon belüli munkavállalásra kényszeríti a fiatal orvosokat.

- A Markusovszky kórház a hetvenes évek elejétől oktatókórház - tudjuk meg dr. Horváth Boldizsártól, az intézmény tudományos és oktatási igazgatójától, aki hozzáteszi, hogy országosan ez volt az első olyan intézmény, amelyben fiatal orvosok gyakorlati oktatáson vehettek részt.
 
- A szakorvosi oktatás a rendszerváltás után átalakult - folytatja az igazgató. - A nyugati típusú rendszer honosodott meg nálunk, az egyetemről kikerült diplomások rezidensképzéssel kezdik a gyakorlati munkát, majd szakorvosi képzésben folytatják. Speciális a helyzet, hiszen a legoptimálisabb esetben is 11 év tanulás után válhat valaki önálló, munkavállaló orvossá. Hat év egyetemi képzés, és öt vagy öt és fél év szakorvosképzés után dolgozhat önállóan egy kolléga. Az újdonsült orvosok harmincegy-néhány éves korukban kerülnek csak be a rendszerbe, s onnantól kezdhetik el megalapozni az életüket. Nagyon sokat kell tanulni ezen a pályán ahhoz, hogy valakinek önálló keresete legyen. Közismert, hogy az orvosi bérek nagyon alacsonyak, s hogy tízszer kevesebbet keres egy hazai orvos, mint a nyugati kollégái. Ez az oka annak, hogy az orvosi pálya nem vonzó. Csak azok jönnek ide, akiknek az orvoslás még hivatás.
 
Az igazgató hozzáfűzi, hogy a képzési helyek különféle besorolást kapnak. Létezik A kategória, az ebbe a csoportba tartozó intézmények teljes képzést, míg a B kategóriába tartozók, csak részképzést folytathatnak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy bár a hallgató a kórházban sajátítja el a gyakorlati alapokat, szakvizsgáznia az oktató egyetemen kell. S létezik egy harmadik, C kategória is, ezekben a kórházakban nincsen képzés. A Markusovszky kórházban A és B kategória létezik.
 
- A kórházunk érdeke az, hogy minél több szakmában legyen rezidensképzés  - emeli ki az igazgató.  - Főleg azért, mert könnyebb orvosokat találnunk, hiszen vannak, akik úgy döntenek,  itt maradnak a gyakorlati évek után is. Másrészt pedig, mivel a vidéki kiskórházak nagy részében nincs lehetőség a képzésre, ezért onnan is jönnek hozzánk kollégák. Például legutóbb celldömölki orvosok dolgoztak a szülészet-nőgyógyászaton, hogy legyen szakvizsgájuk. A rezidensek egyébként nem dolgozhatnak felügyelet nélkül, nagyon szigorú szabályokhoz kötik a képzést.  Két szinten is nyomon követjük a munkájukat, felügyeli őket egy tutor és egy mentor is. A mentor az egyetem részéről meghatározza képzési irányt, s végigköveti az oktatás elvi részét. A tutor pedig közvetlenül az intézményben végezett munkáját kontrollálja.
 
Dr. Horváth Boldizsár nem ért teljesen egyet a kormány elképzelésével, hogy a szakorvos-jelölteket a vizsgáik után hazai munkára köteleznék. Hiszen más szakmában  - ügyvédeknél, mérnököknél -  sem köti röghöz a friss diplomásokat az állam. A szakember úgy véli, más módon kellene itthon tartani a fiatal orvosokat, például tisztességesen meg kellene fizetni őket.
  
- Az egészségügy minden területén szakemberhiánnyal küzdünk - hangsúlyozza az igazgató. - A diagnosztikai szakmákban jelentős a hiány, kevés a patológus, a laboratóriumi szakember, a radiológus és az aneszteziológus is. Ezekben a szakmákban nagyon kemény a munka, s nagyon kevés a pénz, megértem, hogy kevés az olyan orvos, aki ezeket a területeket választaná. A hiány egyre nagyobb sebészből, belgyógyászból és szülész-nőgyógyászból is. S bár kevesen vagyunk, mégis oktatjuk a fiatalokat is. Ez egy plusz feladat, plusz juttatás nélkül. Persze megtisztelő, hogy tőlünk tanul a jövő generációja, viszont az állam ezt a fontos küldetést semmilyen juttatással nem ismeri el.
 
Egy nevét nem vállaló rezidens másfél éve dolgozik a kórház sebészeti osztályán.
 
- Novemberben fejezem be a tanulmányaimnak ezt a részét, majd három éves szakorvosi képzésben kell részt vennem - meséli a fiatal orvos. - A hazai képzésnek vannak előnyei és hátrányai is, ám az biztos, hogy a magyar szakemberek a legképzettebbek Európában. Olyan gyakorlati tudásra teszünk szert a képzés évei alatt, mely egyedülálló Európában. Biztos vagyok benne, hogy más országokban jobbak a feltételek, modernebbek a műszerek, viszont az orvosok nem ennyire felkészültek. Ezért fogadják szívesen a hazai szakembereket.
 
A fiatal rezidens általában negyed nyolckor vizittel kezdi a napját, majd nyolckor eligazításon vesz rész, ezt követően a műtőbe vonul, ahol orvosi felügyelet mellett végzi a munkáját. Fél kettő körül kezd neki az osztályos teendőknek, s addig marad, amíg ezeknek nem jut a végére.


- Általában egy hónapban négy-öt 24 órás, és négy-öt behívásos ügyeletet vállalok  - teszi hozzá. - Az állam az ügyeletekből egyébként csupán egyet finanszíroz, a többit a kórház fizeti ki. Külön előny a számomra, hogy én egyedül vagyok rezidens a sebészeten, így a szakma minden területén szerezhetek gyakorlati tudást. Azon még nem gondolkodtam, hogy mi lesz, ha befejeződik a képzés.

Dr. Németh Levente szakorvos-jelölt a szülészet-nőgyógyászaton. Fél év múlva vizsgázhat, s tervei szerint a Szombathelyen Markusovszky kórházban folytatja a munkát.

- Erdélyből jöttem, Marosvásárhelyen jártam iskolába - mondja Levente -, viszont a gyakorlati tapasztalatot már itt szereztem a szombathelyi kórházban. Az intézményben nagyon jó a gyakorlati oktatás, rengeteget tanultam az idősebb kollégáktól. Sokat panaszkodnak más kórházakban tanuló fiatal orvosok, hogy kevés a teendő, itt nem ez a helyzet. Számos szülést vezettem, voltam bent műtéteken is, mindezt orvosi felügyelettel. Hallottam a fiataloktól, ha végeznek, inkább külföldön vállalnának munkát. Én az alacsony fizetés ellenére is szívesen maradnék itt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!