Hírek

2010.04.07. 02:27

Nem volt elég érdeklődő a Tinódi nyelvi előkészítőjére

A sárvári Tinódi gimnáziumban nem volt az elvárt mértékű az érdeklődés a nyelvi előkészítő ötosztályos képzés iránt, ezért ősztől helyette természettudományos osztályt indítanak.

Erős D. Zoltán

Az intézmény jelenleg három gimnáziumi és egy szakközépiskolai osztállyal működik. A szakközépiskolai képzésre megfelelő igény van, ezért a jövőben is jelenlegi formájában tervezik ezt folytatni. A gimnáziumi képzésben eddig két négy évfolyamos és egy öt évfolyamos - nyelvi előkészítő osztályba - történt beiskolázás. Ez utóbbi iránt azonban nem minden évben volt az elvárásoknak megfelelő érdeklődés. Az idei tanévre az angol és német csoportok közül csak az angolra tudtak gyerekeket felvenni. Az intézmény vezetése szerint a kevés jelentkező miatt ennek az osztálynak indítása nem indokolt. Ezt a képzést kívánják felváltani egy reál - természettudományos - osztály indításával. A tapasztalatok szerint a felsőfokú oktatási intézmények jó lehetőségeket kínálnak a természettudományos alapképzettségű diákok számára, s ez összhangban van a gazdaságban jelentkező szakemberigénnyel is.

A reál osztály indításához az intézményben rendelkezésre áll a szakmai háttér, ezért a struktúra módosítása nem jár többletkiadással.

A városi képviselő-testület egyetértett a javaslattal. Ennek jegyében a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolában a 2011- 2012. tanévtől felmenő rendszerben megszűnik az öt évfolyamos nyelvi előkészítő képzés, s az új tanévtől - felmenő rendszerben - természettudományos osztályt indítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!