Hírek

2010.07.21. 06:05

Nagyrákosi körséta: A Völgyhídi Vásár alatt a település környékén túrázhattak az érdeklődők

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársai szombaton a Völgyhídi Vásár ideje alatt nagyrákosi körsétára hívták az érdeklődőket.

Bajdó Bettina

A túra első állomása egy kovácsműhely volt, s a hozzá tartozó istállót, s melléképületet is megtekinthették a kerítésen túlról az érdeklődők. A túravezető az itteniek életmódjáról is beszélt a jelenlévőknek. Elmondta, hogy helyben nincs óvoda, iskola, a gyerekek Őriszentpéterre járnak. A településen ma körülbelül háromszázan élnek, s az birtokszerek is jellemzőek Nagyrákosra. A házakhoz hatalmas birtok is tartozik, a közelben kapás növényeket termesztenek, messzebb pedig szántók, földek találhatók. A túra során számos épületet megtekintettek a vállalkozó kedvűek, a katolikus templomot is megnézhették, melyről kiderült, hogy román eredetű, a 14. században gótikus stílusban, majd 1798-ban barokk stílusban átépítették. Borromei Szent Károlynak van szentelték. A templom rossz állapotban van, szeretnék, ha minél előbb régi pompájában tündökölhetne.

Nemcsak a településen, hanem a Balaton vízét tápláló Szala patak mentén is túráztak az érdeklődők. Megismerkedtek a kaszáló gyümölcsösök élővilágával, lepkékkel, rovarokkal, madarakkal, s az állattartás jellemzőivel is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!