Hírek

2011.06.29. 02:28

Közügy az ifjak helyzete

A képviselő-testület elfogadta Szentgotthárd Város Ifjúságpolitikai Koncepciója és Cselekvési Programja 2011-2015 elnevezésű programot. Ezúttal a terv általános célját vázoljuk fel.

Szenkovits Péter

Az ifjúsági feladatokat természetesen elsősorban az önkormányzat intézményeinek és szakembereinek a közreműködésével kell ellátni, azonban a civil szervezetek bekapcsolódása is kívánatos. A koncepció és ezzel együtt az önkormányzat ifjúságpolitikai törekvéseinek általános célja nem lehet más, mint hogy a települést vonzóbbá, komfortosabbá tegyük a fiatalok számára, amely egyben a város vonzerejét szélesebb körben is növelni fogja.

Az ifjúságpolitikai nézetrendszer törekvése: meghatározni az ifjúságpolitika helyi céljait, prioritásait, az önkormányzat felelősségvállalásának területeit, azokat az alapelveket, melyeket a szolgáltatások, tevékenységek fejlesztése során érvényesíteni kell. Az elsődleges célok kijelölésével hozzájárul a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználásához.

Szentgotthárd Város Önkormányzata az ifjúság helyzetének javítását, társadalmi integrációjának segítését helyi közügynek tekinti. Érdekelt abban, hogy a város népességmegtartó ereje növekedjen a fiatal és a fiatal felnőtt korosztályok körében.

Az önkormányzat az ifjúsági koncepció megalkotásával hozzá kíván járulni a Szentgotthárdon (és térségében) élő fiatalok önállóvá válásának segítéséhez, társadalmi integrációjuk megvalósításához. Lehetőségeivel és erőforrásaival támogatni kívánja a fiatalokat és közösségeiket abban, hogy képessé váljanak egyéni és közösségi szinten a társadalmi kihívásoknak megfelelni. Ezzel párhuzamosan célja a hátrányos helyzetű fiatalok életesélyeinek növelése, társadalmi reintegrációja (visszaállítása, helyreállítása) is.

Az önkormányzat célja, hogy közvetlenül, intézményein és más szervezetein keresztül, együttműködve a városban működő más szervezetekkel, intézményekkel, civil közösségekkel, szoros kapcsolatot fenntartva olyan társadalmi és gazdasági környezetet teremtsen, ahol a Szentgotthárdon élő, tanuló, dolgozó fiatalok - életkezdésük támogatásával, érdekérvényesítő képességük fejlesztésével, értelmes szabadidő eltöltésük feltételeinek megteremtésével - otthon érzik magukat, tudatos és felkészült állampolgárként hozzájárulnak a város, a régió, valamint az ország fejlődéséhez, megteremtve maguk és a társadalom számára a biztonságos jövőt.

A városvezetésnek a fiatalok közül (15-29 évesek) azok számára, akik tanköteles korban vannak, biztosítania kell, hogy minél több fiatal Szentgotthárdon tanulhasson, itt szerezhessen érettségit, illetve szakmát. Ez idő alatt olyan szolgáltatások megszervezésére van szükség, amit a mai viszonyok közepette jogosan igényel ez a korosztály.

Az érettségi után a tehetséges fiatalok elkerülnek a városból és egyetemen, főiskolán szereznek diplomát, illetve a megfelelő intézményekben szakképesítést. E képesítések megszerzését követően cél, hogy közülük minél többen térjenek vissza Szentgotthárdra. Az eltávozottakból akkor lesznek visszatérők, ha itt munkahelyet, illetve lakhatási lehetőséget találnak, továbbá minél több olyan szolgáltatást, ami a mindennapokban szükséges.

A tanulmányaik befejezése után Szentgotthárdon maradók dolgozni kezdenek, családot alapítanak. Rájuk majdnem ugyanazokat kell elmondanunk, mint az előző kategóriánál: itt munkahelyet, illetve lakhatási lehetőséget, gyermekeik részére intézményi szolgáltatásokat kell, hogy találjanak, továbbá minél több olyan szolgáltatást, ami a mindennapokhoz szükséges.

Az önkormányzat - mindezek megvalósítás kapcsán - célkitűzéseket határoz meg: A fiatalok közéletben történő részvételének segítése. (Az információ és a részvétel szétválaszthatatlan, ezért fontos megteremteni a fiatalokat érintő információkhoz való ingyenes, rugalmas, felhasználóbarát hozzáférés lehetőségét.)

A piacképes szakmai képzettség megszerzésének segítése, az egészséget és az életben való további boldogulást garantáló képességek és készségek erősítése.

A kulturált szabadidő eltöltés feltételeinek javítása, a szabadidős terek rendszeres karbantartása, a lehetőségekhez mérten folyamatos fejlesztése. Az egészséges életre motiválás. Az ifjúság társadalomba, közéletbe való beilleszkedésének támogatása. Szentgotthárd ifjúságmegtartó erejének folyamatos, hatékony növelése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!