Hírek

2013.01.29. 11:52

A megye átadja a városnak a velemi park tárgyait

Szombathely, Kőszeg, Velem - A velemi régészeti témaparkba készült berendezési tárgyakat a megye Kőszegnek adja ajándékba.

Némethy Mária

Az alpannonia projekt keretében augusztusban régészeti témaparkot avattak Velemben, ahol az 1980-as években Bándi Gábor vezetésével folytak nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredménnyel járó régészeti ásatások.  A  késő bronzkor és a vaskor időszakából került elő akkor a földből a  legtöbb leletanyag.

Így lett az alpannonia projekt egyik színhelye Velem. Vas Megye Önkormányzata sikeresen nyert pályázati pénzt egy régészeti témapark létrehozására ott, egy  késő bronzkori és vaskori falu felépítésére. A régészetileg feltárt házak, kemencék, műhelyek rekonstruált változatai lesznek ezek, amelyeket az ásatásokon előkerült alaprajzok elemzésével, tudományos folyamat eredményeként építenek  majd fel.

Fotó: Benkő Sándor

Az első ütemben két ház készült el,  ezeket avatták tavaly augusztusban. Egy késő bronzkori épületet a velemi 1975-ös ásatás, valamint egy késő vaskori földbe mélyített műhelyt a Sárvár határában 2004-ben előkerült kelta kézműves telep leletei alapján rekonstruáltak.

A bronzkori ház enyhén földbe mélyített,  nyeregtetős épület,  a kelta ház egy félig földbe mélyített ágasfás-szelemenes, földre támaszkodó tetőzettel rendelkező, hagyományos kerámiaégető kemencével ellátott műhely a Szent Vid lábánál. Mindkettőt a környékről - például Szombathelyről is  -  előkerült korabeli régészeti tárgyleletek kézzel készített másolatával rendezték be. Ezeket   az Aja-gur Hagyományőrző Egyesület tagjai  - akik a puskapor felfedezése előtti kultúrákkal foglalkoznak - készítették.  12 fával és fémmel dolgozó mesterember,  valamint  fazekas,  festőművész dolgozott hitelességre törekedve, leletek alapján a kiállítási tárgyakon. Például egy korabeli királylány diadémját, ékszereit örökítették meg rézből és bronzból, készítettek  harci eszközöket, valamint ládákat is.

A berendezési tárgyak ma a megyeházán vannak, mert őrizetlenül nem lehetett Velemben a házakban  hagyni azokat.

- A megyei önkormányzat mindet   ajándékba átadja Kőszegnek -  közölte Marton Ferenc  alelnök.

Básthy Béla   alpolgármester elmondta: a mintegy ötmillió forintnyi adománynak örülnek Kőszegen, de még nem döntöttek arról, hová kerüljön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!