Ötször kopogtatott a kaszás - Mészáros Tibor, a nagy túlélő

Második látásra azonban a beszélgetésből kiderül, hogy nem volt éppen zökkenőmentes eddigi élete. Valamilyen ok miatt jó hozzá az Isten. Eddig legalább öt esetben kopogtatott nála a kaszás, de ő nem hagyta magát. Huszonéves fiatal volt, amikor motorkerékpárjával beleszáguldott egy élelmiszer bolt falába. A sisakja is széttört, neki viszont egy csontja sem. Egy ideig eszméletlen volt, térde, keze lába fájt, használhatatlan volt. Csoda, hogy egyáltalán túlélte a balesetet. Másnapra viszont már annyira jól érezte magát, hogy az Omega koncertre barátai kilopták a kórházból, és biciklin eltolták a buliba, majd utána pertut is ittak a Kóborékkal.

Néhány évre rá, hasfájás miatt ment el az orvoshoz. A doki megállapította, hogy vakbélgyulladása van, meg kell operálni, amiről Tibor hallani sem akart. Hazament, de két hét múlva ismét az orvoshoz irányította a fájdalom. Megint csak nem akart kés alá feküdni, a harmadik alkalommal azonban „galád módon” akarata ellenére megmentették az életét. A műtét utáni ébredés után szomjúság gyötörte, de a nővérek eltanácsoltak tőle minden folyadékot, esetleg egy kis teát kaphatott volna, amit viszont Tibor utasított vissza. Végül a szomszéd ágyon fekvő ismerőse kínálta meg, borozgatni kezdtek - frissen operálva. Harmadnapra mindenkit hazaküldtek a kórteremből, mert a féktelen jókedvű betegek még dalolásba is fogtak.

A következő végzetesnek látszó betegsége egy vérmérgezésszerű kór volt, ami teljesen tönkretette a nyirokmirigyét. Persze orvoshoz ekkor se ment, de az ikervári búcsúkor már annyira rosszul lett, hogy olyan hidegrázást kapott, egy éppen ott lévő ápoló azt mondta neki, ha meg akarja érni a másnapot, azonnal kórházba kell vinni. Akkor kapott valami csoda gyógyszert, amitől egy hét alatt teljesen tünetmentes lett. Ezt is megúszta.

Lábon hordta ki a vakbélgyulladást, kiheverte az agyhártyagyulladást, túlélte a gyomorrákot (Fotó: Benkő Sándor)

A következő esetnél magas láz miatt ment orvoshoz, ők tüdőgyulladásra, mellhártyagyulladásra gyanakodtak. Semmi gyógymód nem használt neki, minden kijött belőle. Amikor már az őszibarack is, akkor a felesége úgy döntött, nincs tovább, indulás a kórházba. A második barackot már a szirénázó mentőben hányta ki. Elkapta rendesen az agyhártyagyulladás, amit, mint kiderült kullancscsípés okozott. Sokáig volt élet-halál között, infúziókat kapott. A kezelőorvosa a feleségének azt mondta, ha valami csoda folytán túlélné, akkor valami visszamaradása lesz. Tibor nevetve meséli, hogy néhány nagyon kellemetlen hónap után azt is megúszta és szerinte nincs semmi baja, nem maradt vissza más, mint az élete.

A következő szerencsétlen esete az volt, amikor egy vasajtó súlyosan megsebezte a szeme retináját. Nem akart sehogy sem gyógyulni. Nagyon elkeserítették, hogy be kell varrni a szemét egy évig, csak utána tud meggyógyulni. A sors rácáfolt erre. „Sikerült beszereznie” egy fertőzést. Egy hónapig egyik szemével sem látott, de láss csodát, mire a fertőzés elmúlt, mindkét szeme meggyógyult. Később elkezdett zsibbadni a jobb lába, egy idő után már bottal is alig tudott járni. Orvoshoz került, aki azt mondta, hogy gerincsérve van, amit másnap már meg is operálnának. Nem is kellett több Tibornak, kikerekedtek a szemei és pillanatok múlva már kintről mutatta a hátát a kórháznak. Elmenekült, és a sokk hatására észre se vette, hogy mire hazaért, bot nélkül járt, azóta se fáj a lába.

Egyik nyáron méheket vásárolt, méhészkedni kezdett. Az első napon megcsípte a halántékán egy méh. Néhány lépés után összecsuklott, elvesztette az eszméletét jött belőle minden mindenhonnan. Az orvos vénás injekciót adott neki. Azt mondta, hogy allergiás a méhcsípésre, azonnal hagyja abba a méhészkedést. A méhei azóta is megvannak, több százszor meg is csípték, úgy néz ki, hogy abból is sikeresen kijött.

A következő esete szintén rosszulléttel kezdődött. Nem tudott se enni, se inni. Bement az orvoshoz, aki mondta, hogy súlyos hasnyálmirigy gyulladása van, ha nem veti magát azonnal a kezelés alá, a másnapot se fogja megélni. Ennek ellenére hazament, ám annyira rosszul lett, hogy komolyan vette az orvos utasításait. Becsomagolt, odaadta a feleségnek a dugipénzt, mert úgy érezte, már úgyse lesz rá szüksége.

Több mint egy hétig a kórházban nem kapott se enni, se inni. Valamiféle kézzelfogható étel, ital annyira hiányzott neki, hogy amikor már végképp nem bírta, a folyosón a kávéautomatához zarándokolt. Átölelte és szagolgatta a belőle áradó kellemes illatokat. Kibírta azt a kritikus 11 napot, azóta is kellemesen emlékszik vissza a kávéautomatára. Két hét után saját felelősségére hazament, mert várta a munkája, a csónakázó tó. Rengeteg volt a teendő.

Tibor elmondta, hogy óránként öt-öt percre elájult. Volt segítsége a tónál, akiknek meghagyta, csak akkor hívjanak hozzá mentőt, ha fél óra múlva se nyeri vissza az eszméletét. Szépen végigcsinálta a szezont és magától helyrejött. Kontrollra, vérvételre kellett visszajárnia, egyre jobbak lettek az eredményei. Egyszer csak azt mondta neki a körzeti orvos, hogy „fogyott Tibor”.  Gondolta, hogy nem is baj, mert a cukorbetegsége miatt úgyis fogynia kellett. Az orvosnak gyanús volt ez a fajta súlycsökkenés, ezért elküldte gyomortükrözésre. Nagy kínnal lenyelte a csövet, de az eredmény csak nem jött meg. Hetek múlva, amikor az eredmény megszületett, az ismerős orvos azt mondta, hogy van egy jó híre, meg egy rossz.

A jó az, közölte az orvos vele, hogy nem kell operálni. A rossz hír a gyomorrák volt, amire Tiborból kitört a nevetés, a felesége pedig összeesett. Egy specialistát ajánlott neki, aki elmondta Tibornak, ha abbahagyja az ivást, a cigarettázást, és betartja az előírt kezeléseket, akkor meggyógyulhat, ám ha nem, akkor készülhet a legrosszabbra. Néha szédült, meg kettős látása volt, de tisztességgel végigcsinálta a kemoterápiát.

Aztán jött a tél, menteni kellett a csónakot a Rábán. Kicsörlőzte a csónakot, piszokul elfáradt, aztán, ahogy szokta, összeesett és elvesztette az eszméletét. Amikor kinyitotta a szemét, arra gondolt, ha itt most belepi a hó, tavaszig meg se találják. Összeszedte minden erejét, átszállt a másik csónakba, átevezett a túlpartra, majd hazaballagott. A kemoterápia végére tünetmentes lett, meggyógyult, azóta húsz kilót hízott, jól érzi magát, erőt ad neki a szabad levegő, a csónakázó tó. Meg valami, ami megmagyarázhatatlan.