Hírek

2013.02.01. 11:25

Vasi vietnámi veteránokat is fogadtak a fővárosban

Körmend - A budapesti vietnámi nagykövetségen nemrég fogadást adtak nyugalmazott magyar tiszteknek. Bemutattak egy kétnyelvű könyvet is.

Kozma Gábor/Vas Népe

- Mint egy film, úgy peregtek akkor az események. Éjjel hozták a parancsot, s már utaztunk is Ferihegyre. Az eligazítás után gépre szálltunk, majd több landolás  után Saigonban  kötöttünk ki. Hát így indult -  emlékezik vissza 1973 szeptember 26-ra és az azt követő napokra dr. Déri Miklós  nyugalmazott katonai ügyész. Aki  270  társával egyetemben, egy nemzetközi megállapodás alapján, Dél-Vietnámban teljesített szolgálatot. Jelesül a fogolycseréket  szervezte-felügyelte-bonyolította.

Déri Miklós veterán

A magyar kontingens  kiutazását az a 1973 szeptember 27-én életbe lépett párizsi békeszerződés tette lehetővé, amely gyakorlatilag lezárta a több éves véres háborút. Amelyet a hatalmas és korszerű haditechnika bevetése okán modernnek is tituláltak.  A magyarok mellett lengyelek, indonézek, kanadaiak vettek részt a béke fenntartásában, amely korántsem volt veszélytelen. A magyar egység  életkora  43-65 év között mozgott. Számos újságírót is kiküldtek, főleg angol nyelvi tudásuk  miatt.  A többi között  a Vas Népe akkori  munkatársát,  Farkas Lászlót is.

- Nyolcan voltunk vasiak a csapatban. Regényeket lehetne írni az ott átélt eseményekről - mondta el a ma is aktív,   83 éves egykori főtiszt. Aki azóta is barátságot ápol a vietnámiakkal. A budapesti nagykövetségen nemrég ennek szellemében mutatták be azt a kétnyelvű könyvet,  amely a közös emlékeket  szedi csokorba,  sok  fotóval. Mint ismert, a két  ország között a szocialista időszakban élénk kereskedelem folyt, ez a rendszerváltás   után leült. Azóta ismét nyíltak lehetőségek,  hiszen a csaknem 100 milliós ország jelentősen megreformálta gazdaságát. Magyar  részről vannak  ígéretek az együttműködés bővítésére,  ám   tettek ezt még  nem igazán követték. Pedig a nagy távolság ellenére  is sok szálon működhetnénk együtt. A többi között ez is elhangzott a nagykövetségi fogadáson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!