Hírek

2013.04.24. 14:21

Egy nap Mediawave Szombathelyen

A 23. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét felvezetéseképpen április 24-én Szombathelyen voltak programok.

Kozma Gábor

Úgy tűnik, a szervezők számára ma is kedves az előző két szombathelyi fényírós fesztivál, mert egy napot idén is kaptunk. Igaz, ez  főleg a lelkes egyetemistáknak köszönhető, akik vállalták a rendhagyó programok szervezését szinte fillérekből, bevetve tehetségüket és lelkesedésüket. A legnagyobb durranás a stílusteremtő New Language együttes koncertje volt, amelyet egy helyi lakos, dr. Czeglédy Csaba magánemberként támogatott. A szombathelyi Mediawave programnak találóan a Napfelfordulás címet adták. A szervezők nagyobb részvételre számítottak mind az intézmény, mind a város részéről,  de  csalódniuk azért  nem  kellett:  sokan keresték fel az alkalmilag berendezett termeket a Berzsenyi téri épületben. A legtöbben a Vámpír szobát látogatták, ahol egy igazi koporsó  állt és  piros italok,  ételek sora csábított  a bűnre. De láthattunk vámpír naplót, megnézhettünk a  vonatkozó videókat,  sikeres filmeket.

- A vámpíromság mindig is divat volt, a jelenlegi fiatalok a mostani vonalat követik - mondta el egy csinos lány, Tamás Anita,  aki stílszerűen vörös-feketébe öltözött. - Azt hiszem,  az egésznek nem az a lényege, hogy  vámpír-e valaki, hanem a romantika, az érzelem - jelentette ki.

A Termékenység szobában is sokan élhették át a fogantatást, stilizált környezetben. A lényeg a születés nagyszerűségének játékos felmutatása volt.

A nap végén  Hartyándi Jenő főszervező összegzett: - Nem a méret  a lényeg;   ha szellemes, egy kisfesztivál is lehet nagy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!