Anyák napja: Horváth Meggie-t kérdeztük

- Hatgyermekes nagycsaládban nőtt fel. Mennyire volt meghatározó számára ez a családi minta?

- Máig megfizethetetlen ajándék számomra, hogy gyermekként sohasem voltam egyedül. Örömben és problémában mindig számíthattam, s máig számíthatok öt testvéremre. Úgy gondolom, édesanyámék nem úgy tervezték, hogy hat gyermeknek adnak életet. De ha már így hozta számukra a sors, elfogadták a helyzetet és a legtöbbet próbálták megadni. Az én életemben ugyanígy volt, nem terveztem el előre, hogy három gyermekes édesanya leszek.

- Fiatalon, 18 és fél évesen lett anyuka. Hogyan birkózott meg a korai anyaszereppel, miközben karrierjét is egyengette?

- A varázsszó: a család. Az ő segítségük nélkül nem tudtam volna esténként fellépésekre menni. Három gyermekem van: Eszter nagylányom és Jocó nagyfiam mellett a második házasságomból született Beni, a most már hétéves Benjámin. Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy a férjem nemcsak a mindennapokban, hanem a gondolataimban is partnerként állt, s áll mellettem. Felkarolta az általam választott utat, ösztönzött a karrieremben. Aki azt gondolja, hogy az éneklés abból áll, hogy szép ruhában, sminkben kiállok a színpadra, nagyon messze jár az igazságtól. Ez egy nagyon kemény, megpróbáltatásokkal teli szakma, rengeteg próbával a háttérben. Örülök annak, hogy a családomra, a testvéreimre, az anyukámra mindig számíthattam, amikor esténként koncertre kellett mennem, amit persze komoly magánéleti tervezés előzött meg.

Horváth Meggie hatgyermekes nagy családban nőtt fel, maga is három gyermeket nevel, de nagyon örül, hogy fiatalon már unokája is van

- Sokan állítják, hogy az embert édesanyaként a nap 24 órájában nyomasztja a szülői felelősség súlya, míg nagymamaként már sokkal nyugodtabban, felszabadultabban áll a gyerekneveléshez.

- Részben valóban így van, mert nem egy háztartásban élek az unokámmal. Így nem kell állandóan figyelnem, mennyit evett, ivott, mikor kell pelenkát cserélni. Másrészt viszont, nagymamaként az unokám, az egyéves Emília folyamatosan részese a mindennapjaimnak. Számos helyzetben, ha például esik az eső, akkor is ott motoszkál a fejemben, vajon hazaértek-e, nem áztak-e meg. Emellett igaz az is, hogy édesanyaként máig van bennem egy fokú lelkiismeret-furdalás amiatt, hogyha sietnem kell koncertre, s a kisfiamat nem tudtam hosszan átölelni, puszilgatni. De tudom azt is, hogy akkor vagyok boldog, ha teszem a dolgom.

- Egy színpadon létező embert, főként egy szép nőt megviselhet, ha korán, 40 évesen lesz nagymama. Ön ezt hogyan élte meg?

- Nagyon természetesen, a rám jellemző nyitottsággal. Nem is gondoltam ebbe bele. Egyáltalán nem éreztem semmi negatívumot a nagymama szereppel kapcsolatban. Boldogan fogadtam az új helyzetet.

- Van a családban olyan, aki örökölte az Ön zene iránti szeretetét?

- A kisfiam gyakran van ott a próbáimon. Örülök, hogy már itt is együtt tudunk lenni. Én személy szerint édesanyaként nagyon jónak tartom, hogyha egy gyermek életét betölti, s meghatározza a zene. Beni a próbákon dobol, élvezi a ritmust. Nem minden gyermeknek adatik ez meg az életében. A nagyobb gyermekeimben is van művész hajlam. A lányom gitározott, a fiam hozzám hasonlóan dalszöveget kezdett írni, de jelenleg úgy gondolom, nem határozza majd meg az életüket a színpad. Ha mégis ezt a nehéz szakmát választanák, bár félteném őket, nyitott lennék, s elfogadnám a döntésüket.

Horváth Meggie először hétévesen állt pódium elé, egy kedves Nadányi Zoltán verssel, amely 14 versszakból állt, s kislányként lenyűgözte a közönséget, megnyerte vele a versenyt. Azóta a színpad az élete, a varázsszó számára a család. S ha már anyák napja, varázsszó és Nadányi Zoltán, akkor: „Tudok egy varázsszót, ha én azt kimondom, egyszerre elmúlik minden bajom, gondom."