Szerző delfinnel, félárnyékban

Alkalmi összetartások ürügyén vesszük célba a Balaton Gyöngyszemét, ahogyan az árnyas-kanyargós út szélén álló üdvözlőtábla nevezi Szigligetet. Az egykori Esterházy-kastély íves kapuja előtt elhaladva legalább egy tucatszor mondtuk már, hogy idén megnézzük az Alkotóházat.

Zenész férjemnek sorolom, ki mindenki írt itt, mit és mikor e falak között. Meg hogy van itt egy bizonyos 17-es szoba, a híres fali freskóval – olvastam róla, és mindig fontosabb volt a kikötő, a strand, a barátok, andalgás, iddogálás, ejtő. Az épület – mely éppen idén 60 éve működik alkotóházként – körül nagy mostanában a purparlé, bementünk hát.

Rekkenő hőség, délidő, a hűvös portán belépő, eligazítás, irány az arborétum! Pátzay Törülköző aktja, kultikus terasz, sziklakert, sorolom. A gyerek türelmetlen, strandolni akar, hol van a Balaton már? Halkan röhögünk, mert a faliújságra kiírták, hogy hiányos öltözékben nem illendő mutatkozni. És bár ez a ház vendégeire vonatkozik, rögtön magunkra vesszük. De Disney-nek hála, a lányom csak olyan ruhát hord, ami jön utána, szalagos kalappal, úgyhogy ez pipa, indulhatunk.

Hát persze, hogy szombathelyiekkel találkozunk, Stekovics Gáspár képzőművész, fotográfus és S. Horváth Ildikó grafikus lesülve, barátságosan invitál minket a pénteki tárlatra. A két művész közös tárlatának meghívóját láttuk már, ígértük, ott leszünk. Stekovics művészportréit kiállították a Weöres Sándor Színházban, de a MŰPÁ-ban is.

Íróportréit több on-line folyóirat, kiadó rendszeresen használja. Az ő lencséjén keresztül ismertem meg az idős Petrovics Emil tekintetét, és Várady Szabolcsét is, szemüveg nélkül félárnyékban. De a szivartól szfumátós Radnóti-portré volt mindig a kedvencem.

Megtudjuk, ma érkeznek az írók, Esterházy Pétert, Háy Jánost várjuk, mondják a hölgyek a portán segítőkészen, de itt lesz Csaplár Vilmos is. Az Arcok és rézkarcok Szigligetről-kiállítást Radnóti Sándor nyitja meg majd. Gyors lábakon járnak itt a hírek, de csak kullognak a magyar irodalom színe-java mögött, mert amikor a parton bodzaszörpöt szopogatok a családdal, mellénk ül le Háy János, aki jól láthatóan korábban megrendelte a főtt kukoricát, és talán már fürdött is egyet.

Feltűnt Csaplár Vilmos egy strandszékkel, felfújható gumidelfinnel, talán unokával, lányával, Radnóti Sándor bársony köpenyben. A kikötőben Konrád György. Hát mit tagadjam, a strandon zavartan nyitottam ki az Egyszerű történet vessző száz oldalt, mert bár gyakran preparálok regényt sárga ragasztócsíkokkal, ceruzával jegyzetelgetve (buszon, ágyban) még soha nem készültem úgy konferenciára, hogy elsétálhat mellettem a szerző bármelyik pillanatban. Fürdőnadrágban. Pláne.

Gáspárékkal beszélgetünk a képekről, csodásak, ismerem őket, mióta a festés mellett képírással is foglalkozik. Volt már vele több interjúm, de ezt a lelkesedést rég láttam a szemében, ahogyan beszél a Szigligethez fűződő szenvedélyről, modelljeiről, el is felejtkezem mindenről, amit otthon hagytam. Ildikó légies és meggondolkodtató rézkarcait az alkotók szövegei ihlették, máskor azok személyisége.

Csokonai Lilinek nem Gryllus Dorka-szeme van, de tekergőző hattyúk fogják körbe, és úszik a haja a képen. Egyszer készítettem vele rézkarcot a tévében, hihetetlenül nehéz technika, nekem elhihetik! Késő délután feltűnik Esterházy Péter. Megvárom, míg felfrissül a Balatonban. Nem úszik, kicsit sétál a vízben, ruganyos léptekkel, derűsen, nehéz nem észrevenni hófehér hajával, szemüvegben. Aztán állva beszélget, olvas valami újságot. Megszólítom, barátságos, szívesen dedikál, kérdezgetem, válaszol, a szövegről természetesen. Ebben a szürreális képben mi mást tehetne: költészet és valóság veszélyes dolgok.

Elfogódott vagyok, ez nyilvánvaló. Pénteken megnyitó, a modellek közül sokan jelen vannak. Valóságosan. Eljött az említettek mellett még Komoróczy Géza, Dőry Virág, Kelecsényi László, a falakon személyesen Gáspárnak dedikált képekről köszönnek vissza a megismételhetetlen pillanatok. Gondolat van bennük, mondja Radnóti, meg a szigligeti terasz „egyenrangú, szabad beszélgetései, amelyekre már akkor nosztalgiával gondol az ember, amikor az még javában tart”.