Hírek

2013.08.22. 17:11

Tűzoltószertárt avattak

Tűzoltószertárt avattak a falunapon Rum és Zsennye községek Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 125. évfordulóján.

Merklin Tímea

A Rumi Tűzoltó Egylet 1888. július 10-én alakult. 1945 után egyesült a zsennyei, majd a gutatöttösi egyesületekkel. 1997-ben két részre szakadtak: Rum és Zsennye együtt maradt, Rábatöttös új egyesületet alapított.

Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és V. Németh Zsolt államtitkár is részt vett a tűzoltószertár avatóünnepségén (Fotó: Szendi Péter)

Az elődök egy, később két kocsifecskendővel látták el feladatukat. A templom melletti kis épületben tárolták a szereket. A motorizáció lehetővé tette az egyre gyorsabb vonulást, vásároltak kismotorfecskendőt, tartályos tűzoltóautót, vonulást segítő ZUK kisteherautót. Birtokukban volt egy Ikarus víztartályos gépjármű, majd egy NDK gyártmányú IFA víztartályos tehergépjármű lépett szolgálatba. Mindezek szükségessé tették egy nagyobb szertár építését a 60-as évek végén. A viharok tépte szertár rászolgált a felújításra. A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesülethez benyújtott Leader pályázat adott lehetőséget a teljes felújításra. A csaknem hatmillió forint azonban nem lett elég, támogatást kértek Rum és Zsennye önkormányzataitól. A tűzoltóegyesület tagsága, a lakosság, vállalkozók és a helyi termelőszövetkezet is nagy értékű társadalmi munkát végzett. Új tető készült, kicserélték a nyílás-zárókat, korszerű garázskaput építettek, komfortos klubtermet alakítottak ki, valamint melegítőkonyhát, mosdót. A tűzoltó egyesület tagsága és más önkéntesek hozzájárulása is segítette a munkák befejezését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!