Hírek

2013.11.13. 11:25

Büntetőjogilag vajon beszámítható-e?

Szombathely - Bizonyításkiegészítés végett elnapolta a tárgyalást a Szombathelyi Törvényszék az emberöléssel is vádolt suzukis ámokfutó ügyében. Szerdán szakértőket is meghallgatott a bíróság.

Simon Erzsébet

Igazságügyi orvos szakértők ismertették a szakvéleményüket szerdán a szombathelyi Törvényszéken a 2010. júniusában erőszakos halált halt Cs. Viktóriával kapcsolatban. Az ügyészség az elhunyt lány barátját, a nemescsói S. L.-t vádolja emberöléssel. A szakértők egyértelműsítették, hogy a fiatal lány halála erőszakos okból történt, s amiatt következett be, mert a nyakát közepes erővel megszorították, aminek fulladás lett a következménye. Voltak a lányon rúgástól, ütéstől, vagy ütődéstől keletkezhetett sérülések is, azok azonban nem voltak olyan súlyosak, hogy adott esetben nyolc napon belül ne gyógyultak volna meg. Dr. Varga Roland bíró az iratismertetések során az igazságügyi műszaki szakértő véleményét is felolvasta. S. L.-t ugyanis nemcsak emberöléssel, hanem hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntettével is vádolják. Őt üldözték a rendőrök Szombathelytől Kislődig, ahol a 8-as főúton szalagkorlátnak ütközött. A vádlott Suzukijának vizsgálata során a szakértő semmi olyat nem talált, ami műszaki hibára utalt volna. S. L. nem használta a biztonsági övet, kirepült a kocsiból, s súlyosan megsérült. Ezzel kapcsolatban tett a védője, dr. Tóth László bizonyítási indítványt. Orvos és pszichiáter együttes véleményét kérte, mert a korábbi megállapítások ellentmondásosak a tekintetben, hogy védence agysérülése befolyásolja-e a beszámítási képességét. Javasolta még egy rendőrnyomozó meghallgatását, s csatlakozott dr. Hegedüsné dr. Katona Rozália ügyész indítványához, aki további tanúk bíróság elé idézését kérte, a többi között az elhunyt lány nagymamáját, munkatársait. A bíróság helyt adva az indítványoknak - elnapolta a tárgyalást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!