Hírek

2014.06.16. 09:15

Életünket átszövi az agresszió

Szentgotthárd - Nem könnyű a mai világban gyermeket nevelni, új módszerek, új látásmód, új eszközök kellenek. Napjainkat átszövi a frusztráció, mely agresszióhoz vezet, ez pedig gyermekeinket is fokozottan érintheti.

Bajdó Bettina

Gyermekeinket érő agressziócímmel az Életfa Baráti Kör kerekasztal beszélgetést szervezett a jelenségről, valamint a megelőzés és védekezés módjairól a Színházban az Egészségfejlesztési programterv során. A beszélgetés során dr. Lazáryné Illés Mária gyermek és felnőtt pszichológus érdekfeszítő előadást tartott, melynek aktualitása jelentős, hiszen a nyár elején a gyereket nevelő családoknál lezárul egy év, ilyenkor kicsit kifújják magukat, összegeznek.

Ahogy a pszichológus is fogalmaz, manapság a szülők nehéz helyzetben vannak. Az információs korban, a fogyasztói társadalomban a kutatók is csak óvatos becsléseket végeznek arra nézve, hogy a 21. századnak milyen hatásai lesznek a felnövekvő generációra. Egy biztos: új megközelítésre, új motivációkra, új kreativitásra lesz szükség. A gyerekeket nevelő szülők – akár az agresszió területén – a jól bevált sémákkal már nem biztos, hogy elboldogulnak. Új sémák, új módszerek és új eszközök kellenek.

– Az emberlét minden korban nehéz, sokféle frusztráció éri a gyerekeket – folytatja a pszichológus. – Kevesebben tudják, hogy agresszió frusztráció nélkül nem létezik. Előbb van a frusztráció, a valamitől való megvonás, és ez a hiányállapot okozza az agressziót. Ez fordulhat kifelé, amikor a gyerek megüti, megharapja vagy megrúgja a társát, de fordulhat befelé is, amikor depressziós, étvágytalan, szomorú, kedvelten, szótlan lesz vagy elkezd betegségekbe menekülni.

Ha velünk is születnek agresszív ösztönök, a környezet, a nevelés sokat tehet azért, hogy ezeket az impulzusokat csökkentse. A szakember szerint borzasztóan nagy felelőssége van ebben a nevelésnek. Mielőtt azonban meg akarunk változtatni egy gyereket, gondolkodjunk el azon, hogy nem magunkban akarjuk-e megváltoztatni azt.

– A pályát 43 éve kezdtem, előfordult, hogy súlyosan megvert, szülők által bántalmazott gyerekek kerültek hozzám – teszi hozzá dr. Lazáryné Illés Mária. – Örömmel láttam, hogy idővel csökkent ezeknek az eseteknek a száma. Az elmúlt tíz évben azonban újra előtérbe kerültek a gyermekbántalmazások. Jó családból származó, jó anyagi körülmények között élők gyerekek jönnek olyan verésnyomokkal, olyan fizikai bántalmazási nyomokkal, amin el kell, hogy gondolkodjunk. Ennyire agresszívvá váltak a szülők, hogy visszatért a gyerekverés? Öt-hatéves kisgyerekek az anonim vizsgálatok során a szimbólumok nyelvén elmondják, hogy gyakran otthon hideg vizes zuhany alá állítják őket a szülők, vagy a sarokban kell térdepelniük. A kamaszok pedig arról beszélnek, hogy gyakori az a „gyermekverési" mód, amikor hetekig nem szól hozzájuk a szülők. Megvonja a kommunikációt tőlük, nem is gondolva arra, hogy ez egy súlyos büntetés, a verbális agresszió negatív párja. Sajnos ritkán gondolkodunk el azon, mielőtt ráütünk a gyerek fenekére, hogy magunkban kellene megváltoztatni valamit, s nem a gyereket bántani.

A szakember szerint a túlzott elvárások is az agresszió egyik megnyilvánulási formái. Manapság divatos az óvodás korú gyermekeket különórákra járatni. Bizonyára nem gondolnak arra a szülők, hogy ez túlzott elvárás, durva agresszió a gyerek felé. A haszna nagyon csekély, viszont az agressziós része jelentős. A gyermek ugyanis az óvodai órák után leginkább a szüleivel szeretné tölteni az időt, ám szembesül vele, hogy további kötelezettség vár még rá. A gyerekek sokszor azért is agresszívak, mert a szülők nem várják meg, hogy betöltsék azt az életkort, amikor alkalmasak lennének egy újabb dolog elsajátítására. Ettől frusztrálttá válnak, hiszen genetikailag arra vannak kódolva, hogy saját tempójukban, saját fantáziájuk által ismerjék meg a világot.

Eltűnnek a lelki támasztékok

A szakember szerint egyre inkább eltűnnek azok a támasztékok a családban, melyek a gyermek lelki biztonságát évezredeken át szolgálták. Ezáltal valamitől megfosztjuk a gyereket, frusztráljuk, s ez agressziót szül, mely többféleképpen megnyilvánulhat. A legegyszerűbb példa, hogy sok család esetében megszűntek a közös vasárnapi ebédek, a közös vacsorák, eltorzultak a közös ünnepek. Ezek hiányától is szenvednek a gyerekek. Bár nagyon nehéz a mai világban gyereket nevelni, de ha agresszív mentes légkörben tesszük ezt, akkor egy biztos, hogy szeretet és gondoskodást kapunk tőlük életünk végéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!