Hírek

2014.11.18. 09:10

30 éve írta a Vas Népe: Településfejlesztési feladatok 1984-ben

Körkép - Társadalmi vitára bocsátotta a Minisztertanács a településfejlesztés hosszú távú feladatairól szóló javaslatot, amelyet a kormány október 11-i ülésén megtárgyalt.

Kelemen Attila

A terület- és településfejlesztés feladatairól 1985. tavaszán az országgyűlés dönt majd, addig a Hazafias Népfront szervezésében nyilvános fórumokon mérlegelik a javaslatokat, a tennivalókat, a módosítás irányait.

Körmend változó arca: Dózsa György út régi és új házai. Fotó: VN-archív

Az országos településfejlesztési feladatterv mellett elkészült Vas megye településhálózat-fejlesztési terve is. A Hazafias Népfront Vas megyei Bizottsága két helyen rendez vitát a koncepciókról. A szombathelyi vitafórumot pénteken hívták össze, a körmendire hétfőn kerül sor. A szombathelyi tanácskozást nagy érdeklődés kísérte.

A megye vezetői, lakosai előtt nem volt ismeretlen, hogy az 1971-es településfejlesztési terv végrehajtása során nemcsak eredmények születtek, de új aránytalanságok, feszültségek is keletkeztek.

A tervezettnél és a vártnál ugyanis (1970-80 között) gyorsabban nőtt Szombathely lakossága, a községek 70 százalékában viszont nem volt természetes szaporodás. A megyeszékhelyen és még tíz nagyobb településen (Sárvár, Körmend, Kőszeg, Celldömölk, Szentgotthárd, Vasvár, Répcelak, Csepreg, Jánosháza, Őriszentpéter) ha nem is azonos mértékű, de lényeges fejlődés volt. Az 53 alsófokú minősítésű falura fejlesztési pénzből kevés jutott (11-13 százalék). Az akkor szerepkör nélkülinek minősített aprófalvak hátrányos helyzete nőtt.

Az új településfejlesztési terv Vas megyében 11 mikrokörzetet jelöl ki, egy-egy város, vagy városiasodó nagyközség körül. Meghatározza az alsófokú központokat, amelyekben biztosítani kell a környező falvak alapfokú ellátását is, (egészséges ivóvizet, villamosenergiát, napi bevásárlási lehetőséget, közlekedési, hírközlési kapcsolatot, alapfokú egészségügyi, oktatási, kulturális ellátást.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!