Hírek

2014.11.04. 12:59

A baloldali ellenzék szerint több csontváz van a szekrényben Szombathelyen

A baloldali ellenzéki szövetség szerint több csontváz van még a szekrényben a szombathelyi városházán, ezek a következő években sorra előkerülnek majd, és erre vonatkozott Czeglédy Csaba frakcióvezető kijelentése, hogy "egyenként fogunk kicsontozni benneteket". Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője emiatt szólította fel bocsánatkérésre a baloldalt a szombathelyi közgyűlés hétfői ülésén.

Hende Csaba akkor úgy fogalmazott: a politikai közbeszéd soha nem látott mélységbe süllyedt, és szóvá tette, hogy a frakcióvezető nem vonta vissza kijelentését, Ipkovich György képviselő, korábbi szocialista polgármester pedig nem határolódott el tőle. Horváth Attila, az Éljen Szombathely! - MSZP - DK - Együtt szombathelyi közgyűlési frakciójának tagja keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy "több csontváz is van még a szekrényben a szombathelyi városházán", és ezek "ki fognak borulni onnan".

A baloldal nem fogja engedni, hogy a következő öt évben egyetlen forint közpénzt is kilopjanak a város kasszájából - mondta. Hozzátette: Hende Csaba a választási kampányban nyilvánosan megkérdőjelezte Ipkovich György polgármesterjelölt tisztességét, sértő kijelentéseket tett, és akkor nem aggódott a politikai közbeszédért.

Szólt arról is, hogy a közgyűlésben egyfős többséggel rendelkező Fidesz-KDNP részéről eddig semmiben nem tapasztaltak együttműködési készséget, valamennyi javaslatukat és az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli közgyűlést napirendjét is leszavazták, a közgyűlés bizottságaiban pedig aránytalanul kevés helyet biztosítottak nekik. Lendvai Ferenc, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője ugyancsak sajtótájékoztatót tartott kedden, amelyen hangsúlyozta: a jövőben is meg kívánják adni a tiszteletet a közgyűlés minden tagjának, és ezt elvárják az ellenzéktől is. Olyan szervezeti és működési szabályzatot, olyan bizottsági struktúrát hoztak létre, amely az eredményes munkavégzést szolgálja - mondta.

Hozzáfűzte: valamennyi bizottságban helyet kapott a baloldal képviselője, továbbá a Jobbik és a Pro Savaria is képviseltetheti magát, de az irányítás a bizottságokban is azok joga és felelőssége, akik a választóktól a legtöbb szavazatot kapták. Balassa Péter a Jobbik egyetlen képviselője - szintén sajtótájékoztatón - azt hangsúlyozta: pártja "nyugodt, tiszta erő" akar lenni a közgyűlésben, szerinte ugyanis nem lehet "hentespolitizálással" célt érni.

A Jobbikot nem köti frakciófegyelem, ezért úgy fog szavazni, ahogyan az a szombathelyiek érdekében áll, ha törvénytelenségeket tapasztal, kemény hangon fog kritizálni és ha kell, feljelentéseket is fog tenni - mondta. Komoly eredmények tekinti, hogy a Jobbiknak nyolc delegáltja van az öt bizottságban, így mindenhol ott lesznek, ahol munkát lehet végezni - jelentette ki. Molnár Miklós (Pro Savaria) alpolgármester a sajtótájékoztatóján azt emelte ki, hogy a kialakult erőviszonyok miatt Szombathelyen nem lehet fontos döntést hozni a civil szervezet nélkül, ami komoly lehetőség arra, hogy a Pro Savaria választási programját végrehajtsák. Ennek legmarkánsabb része a gazdaságfejlesztés, amelyet száz százalékban végig kívánnak vinni - közölte.

Ezek is érdekelhetik