Hírek

2014.11.17. 12:28

Finn vendégek köszöntője - Az ünnepen finn operaénekesek léptek fel, felszólalt a díszpolgár

Körmend – A város idei ünnepén finn vendégek is köszöntötték a helyieket. Martti Issakainen díszpolgár rövid beszédet is mondott a főtéren.

Kozma Gábor

A város októberi ünnepnapjához kapcsolódó rendezvénysorozat néhány év alatt nagyrendezvény lett, idén több ezren ünnepeltek. A IV. Béla által 1244-ben adományozott városi kiváltságlevél 770. évfordulójához kötődő rendezvény egyik rangos eseményeként kitüntetéseket adtak át a Szabadság téri színpadon. Előbb Bebes István polgármester beszélt a város fejlődéséről és az itt élők tevékeny munkájáról, majd a finnországi testvérvárosból, Heinävesiből érkezett delegáció vezetője, Martti Issakainen köszöntötte a körmendieket. Társaságában volt Leena Vlasoff, aki a finnországi Heinevesiben titkárként intézi a testvérvárosi ügyeket. Valamennyien méltatták a kitüntetetteket, köztük Sodics Lászlóné Tóth Rózsa tanítónőt, Molnár Csaba pedagógust. Egy civil szervezetet, jelesül a Körmendi Várkertért Egyesületet is elismerték, ők a Molnár Lajos ornitológusról elnevezett, magas erkölcsiségű díjat vehették át.

Martti Issakainen, Bebes István és Leena Vlasoff az ünnepen. Fotó: Jámbori Tamás

Bebes István méltatása után a város díszpolgára, Martti Issakainen, a Finn-Magyar Társaság heinevesi csoportjának elnöke szólt a körmendiekhez. Mint mondta, a kapcsolatok szépen fejlődnek, és mindig örömmel jönnek a Rába-parti városba. Utalt a szoros barátságokra, a rendszeres utazásokra, a kulturális és turisztikai cserékre. Mint jelezte, az utóbbiak fejlesztése a közeljövő feladata. Gratulált a kitüntetetteknek éppen úgy, mint Körmend polgárainak: – Önök egy szép és nagyszerű várost építenek. Mi ehhez hozzáadjuk a magunk polgári értékeit, és legnagyszerűbb tőkénket, a barátságot – fogalmazott a finn elnök. Társa, Leena Vlasoff szintén gyakori vendég a városban, és mint mondta, mindig lenyűgözi a többnapos rendezvénysorozat. – Nálunk jóval szerényebb a város ünnepe.

Jobbára egy emlékülés és közös vacsora jellemzi. Meglehet, más a vérmérsékletünk, de az biztos, hogy nagyon tetszik az itteni mozgalmasság. Rengeteg fotót készítettünk, ezeket otthon majd bemutatjuk – hallottuk. A körmendieket pedig a két operaénekes, Eilamaria Leskinen és Juha Kotilainen előadása nyűgözte le. Egész Európában fellépnek, Körmenden is nagyon jól érezték magukat. Eddig hivatalosan csak Budapesten voltak, az itteni családias hangulatú találkozás ismeretlen volt számukra. Örültek, és büszkék voltak arra, hogy műsorukkal és koncertfelajánlásukkal hozzájárultak a város programjaihoz. Amint azt Bán Miklóstól, a helyi magyar-finn egyesület vezetőjétől megtudtuk, további tervei között szerepel idegenforgalmi bemutatók rendezése. – Célunk, hogy bemutathassuk honfitársainknak: északra is érdemes elmenni nyaralni, kirándulni. Ráadásul Finnországban igazi, még érintetlen természeti szépségekkel találkozhatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!