Hírek

2015.03.06. 19:20

Egy nap, ami csakis a hölgyeké

Március 8-án a nőket ünnepeljük. Leggyakoribb ajándék a virág és a csoki. A szervezett vállalati nőnap már a múlté.

Budai Dávid

A mostani vasárnap ezúttal mindenestül a nőké, minden hölgy számíthat arra, hogy családja férfitagjai felköszöntik. Kocsis Vandánál legalábbis minden évben így van. Ilyenkor előfordul, hogy tíz szál virág is kap. Elmondása szerint nem volt még olyan év, hogy családja férfitagjai elfelejtették volna az ünnepet, bár mint elmondta, ő akkor sem sértődne meg, ha így lenne, de nem tagadja, jólesik a figyelmesség.Legtöbbször ugyan virágot kap, de ha valaki étcsokival állítana be vasárnap hozzá, annak is nagyon örülne. Emlékei szerint iskolásként is mindig megköszöntötték a fiúk, nem volt olyan év, hogy ne kaptak volna a lányok a srácoktól valami apróságot nőnapon.

Minden bizonnyal ez ma sincs másképp, mivel már pénteken is sok nőt lehetett látni virággal a kézben.

Molnár Józsefné szerint is él a hagyomány, de közel sem annyira, mint régen. Húsz évvel ezelőtt a vállalatok rendszeresen több száz megrendeléssel látták el nőnapkor, azonban ez már régen nincs így – mondta huszonöt éves virágboltos tapasztalattal a háta mögött. Régen a szegfű vitt mindent, manapság viszont nem lehet kiemelni egyetlen virágfajtát sem. A szegfűt és a gerberát ma is keresik, de nem ritka, hogy orchideát vagy cserepes virágot visznek.

Gyakorlatias férfiszemmel nézve a nőnapot nem lehet elfelejteni úgy, mint egy névnapot, viszont itt minden nőismerősnek kell vinni valamit, nincs mese. Molnár Józsefné elmondta: ilyenkor bizony a virágboltban szedik össze a férfiak, hogy hány „nőjük” van, aztán az ismeretségi foktól függően visznek drágább vagy olcsóbb virágot. Általánosságban viszont elmondható, hogy egyre kevesebb fogy mindenből.

A ma már nosztalgikusnak tekinthető vállalati nőnapok ideje ugyan lejárt, de az ünnepet Magyarországon 1948 óta minden évben megtartják. A nőnap azonban jóval régebbi. 158 évvel ezelőtt, 1857. március 8-án New Yorkban negyvenezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentésért. Erre emlékezve 1910 augusztusában, Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára elhatározták, hogy nemzetközi nőnapot tartanak.

A nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja ez, amit az ENSZ is a világnapok közt tart számon. A nőnap eredetileg munkásmozgalmi eredetű, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával volt kapcsolatos. Mára már minden politikai színezetét elveszítette, és megmaradt a nők ünnepének, akiknek ilyenkor virágot ajándékozunk.

Persze nem csak azt, akár nőnapi mignonnal is kedveskedhetünk nekik, tudtam meg Führ Szilviától, aki egy szombathelyi pékségben dolgozik. A limitált kiadású barackos sütemény igen népszerű a vásárlók körében. Egy ajándékboltban pedig Palotai Anett elmondta, hogy az apró csokoládékat, sőt, a kis üveges pálinkákat is keresik ilyenkor a vásárlók, akik nem ritkán előre elkészített nőnapi csomagot vesznek. Sok férfi ezen a napon kéri meg párja kezét, abból a megfontolásból, hogy ez a nap még emlékezetesebb maradjon, ne csak a párjuk, de az ő számukra is. A nőnap persze ettől függetlenül csak a nőké marad, amit meg is érdemelnek. Felmérések szerint, a nők azzal, hogy kiharcolták maguknak a munkához való jogot, aránytalan terhet vettek magukra, hiszen a házimunkát és a gyereknevelést sok családban még ma is egyedül a nők végzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!