Pál Feri szupersztár szombathelyi performansza

Zsúfolásig megtelt a Bartók Terem csütörtökön este hétkor. Mindenki látni akarta Pál Ferit, – de írhatnánk így is: Pálferi, hiszen neve fogalommá vált az utóbbi években – aki a Nyitott Akadémia szervezésében A magánytól az összetartozásig címmel tartott előadást. Bevallom, Pál Ferit nem így képzeltem, azt hittem, alacsonyabb. Azt ugyan sejtettem, hogy szenvedélyes előadó, de álmomban sem gondoltam volna, hogy azzal az energiával tartja meg másfélórás előadását, amivel elkezdte. Igaz, mielőtt harmincévesen római katolikus pappá szentelték volna, 1987 és 1989 között válogatott atléta volt, sőt 1987-ben felnőtt magyar magasugró bajnok is lett.

Amikor azt írom, zsúfolásig, akkor azt úgy kell érteni, hogy a színpadon is volt vagy harminc szék, és volt két üres is a színpad közepén. Egyből arra gondoltam: egy alkalmas pillanatban Pál Feri kihív majd valakit a közönség soraiból. Éppen azt fürkésztem, hogy vajon kit fog majd választani, amikor egyszer csak berobbant a színpadra. Megjelenését taps, majd Pál Feri kérdő tekintete követte, hogy vajon mit keres ott a két szék. Azóta sem tudom, hogy így volt rendezve, vagy tévedés volt, mindenesetre a két szék főszerepet kapott az előadásban. Pál Feri ide-oda ült, elváltoztatott hangon, hol nőt, hol férfit alakított, hirtelen fölpattant, majd szédületes sebességgel újra leült. Amikor nem ült éppen, akkor pedig járkált körbe-körbe, szünet nélkül. Közben pedig beszélt.

Pál Feri zseniális előadó, és legalább ennyire jó színész is. Soha nem hittem volna, hogy létezik olyan katolikus pap, aki az evolúcióra hivatkozik, és aki szent péteres viccet mesél. Valamint azt sem, hogy egy pap olyan meggyőződéssel tud beszélni a párkapcsolatok természetéről, mint Pál Feri. Igaz, két évtizede pap, és kétszer annyi esküvő van már a háta mögött, mint ahányan csütörtök este hallgattuk.

Szerintem úgy ötszázan lehettünk, és kivétel nélkül magunkra ismertünk, amikor Pál Feri parodizálta a szerelmeseket, a házasokat vagy éppen saját magát. Pál Feri tényleg egy nagy egyéniség, és tényleg tudja, hogy mi fán teremnek az emberi kapcsolatok. Az atya lebilincselő, olykor performanszba hajló párterápiás előadása olyan jól sikerült, hogy csak sajnálni tudtuk magunkat, amikor vége lett.