Isten veled kedves jó Gecsa! - Borsos Gézától búcsúznak a vasi táncosok és népművelők

Ő volt az, aki mesterünk, Pesovár Ernő által színpadra álmodott nemzeti romantika táncos stílusát a legtökéletesebben tudta megjeleníteni. Áradt táncából a 19. század patetikus szelleme. Utánozhatatlan volt. Halálhírét meghallva filmről idéztem meg alakját. A belga televízió 1968-ban készített felvételt Horváth János: Verbunkfantázia Ruzicska zenéjére című koreográfiájáról, amelyet öccsével, Péterrel és Balázs Attilával adott elő. Ma is ámul az ember Géza fantasztikus technikai tudásán, precizitásán, eleganciáján és átszellemültségén.

Fotó: www.sarvaranno.hu

Az 1960-as évek elején Kőszegen, középiskolás diákként kezdett táncolni az Ungaresca Táncegyüttes elődjében, a Jurisics Táncegyüttesben. Miután a közösség átkerült Szombathelyre, sokakkal együtt követte az együttest. A Szombathelyi Tanítóképző népművelés-könyvtáros szakára felvételizett, hogy tovább tudjon táncolni. Nagy szerencsémre Géza itt évfolyam- és csoporttársam volt, és tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy egy elkeseredett pillanatomban nem adtam fel a táncegyüttesi létet, és egész életem az Ungaresca Táncegyüttes szelleme határozta meg. Ha kellett, éjfélkor kirángatott a kollégiumban az ágyamból, hogy kiigazítsa táncos botladozásaimat, mert nem lehet felkészületlenül próbára menni.

A diploma megszerzése után négy évvel, 1971-ben népművelőként Sárvárra került, azonnal táncos közösséget keresett és talált a Tinódi Lantos Sebestyén Gimnáziumban, majd a Városi Művelődési Központban. Táncosainak legjobbjai, a kor akkori gyakorlatának megfelelően, az Ungaresca Táncegyüttes tánckarát gazdagították.

Megszállott táncos volt, de nem fanatikus. Soha nem akart mindenáron kitűnni, első lenni, másokat letaposni. Nem óhajtott babérokat. Ennek ellenére, ha színpadra lépett és megmozdult, megtöltötte a színpadot, mindenki felfigyelt rá. 1968-ban Zalaegerszegen, 1971-ben Szolnokon szólótáncosi díjjal jutalmazták, 1974-ben Békéscsabán, az országban az elsők között lett Aranysarkantyús táncossá.

Nemcsak a táncszeretete volt határtalan. Rendkívül gazdag zenei tehetséggel is megáldotta a sors. Rövid tanulás után hangszerek szólaltak meg kezében. Valami hihetetlen belső hallással rendelkezett, úgy komponált és hangszerelt koreográfiákhoz zenéket a Regös Együttesnek és az Ungaresca Táncegyüttesnek, mintha tanulta volna azt. Egy-egy darabjára a kor néptánchoz közeli zeneszerzői is felfigyeltek. Nagy kár hogy korán kezdődő betegsége megtörte ezt az alkotói aktivitást.

Amikor korábban meglátogattam a kórházban, még szellemileg friss állapotban volt. Mindenkiről; hajdani táncosokról, volt évfolyamtársakról tudni akart. Amikor a táncról beszélt, szeme megélénkült, élni kezdett. Hamiskás mosollyal idézte fel mennyit csetlettem, botlottam gyakorlás közben, amíg végre táncnak lehetett nevezni azt, amit csinálok.

Kedves jó Gecsa! Hosszú volt a szenvedésed, nem ezt érdemelted. Gonosz volt veled a sors. Korán elvette tőled nejed, Gyöngyit, majd Te következtél. Mindez, sajnos visszafordíthatatlan, bármennyire fáj, bele kell törődnünk. Az eliziumi mezőkön vár már feleséged és sok táncos barátod. Ott talán könnyebb lesz neked. Búcsúzom tőled Vas megye táncosai, népművelői és hajdani évfolyamtársaid nevében.

Isten áldjon! Nyugodj békében!

Antal László