Hírek

2015.09.08. 12:36

Újabb fizetős útszakaszok a kamionoknak Vasban is

Újabb szakaszokon kell fizetni a kamionoknak október, illetve november elsejétől országszerte, így Vas megyében is. A szakember szerint ezt a díjemelést a fuvarozóknak kell lenyelniük.

Budai Dávid

A nemzeti fejlesztési miniszter módosította a teherautók által fizetendő e-útdíjról szóló rendeletet, a pontosításokat és újabb szakaszok díjasítását tartalmazó jogszabály a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg, és 15 nap múlva lép hatályba. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlése szerint a jogszabály pontosítja a teherautók után fizetett díjköteles útszakaszok listáját, valamint tartalmazza az idén átadott és átadandó útszakaszok díjasítását is. A nyáron átadott szakaszok esetében, például az M43 országhatárig tartó szakaszán vagy az M85 korábban átadott részein októbertől kell fizetni a teherautók után. A később átadandó gyorsforgalmi vagy főúti díjköteles szakaszokon november elsejétől kell fizetniük a fuvarozóknak – közölte az NFM.

Most összegyűjtöttük az összes olyan útszakaszt ahol változások lesznek, Vas megye is érintett. A Magyar Közlönyben megjelent, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által aláírt módosítás szerint, október elsejétől fizetési kötelezettség terheli a kamionokat az M3-as autópályát Miskolccal összekötő M30-as gyorsforgalmi út egy újabb hatszáz méteres szakaszán. Az M6-os autópályából leágazó M60-as harminc kilométer hosszú Pécsig tartó szakaszán is újabb másfél kilométeres szakasz lett díjköteles. A 122 kilométer hosszú 55-ös számú, Szegedtől Bátaszékig tartó főúton összesen újabb hat és fél kilométeren kell majd fizetni. A 62-es számú főút Dunaújvárostól Székesfehérvárig tart, hossza 47 km, itt összesen újabb kilenc kilométeres szakasz lesz fizetős, valamint a Miskolcot elkerülő 306-os út, több mint 4,5 kilométeres szakaszán kell majd útdíjat fizetni. Ami pedig a Vas megyeieket közelebbről érintheti, az az M85-ös autóút, itt újabb hat kilométeres szakaszon kell majd fizetni október elsejétől.

November elsejétől aztán, a Kecskemétet elkerülő 445-ös számú főút tíz kilométeres szakaszán is fizetni kell. Az M85-ösön szintén újabb tíz kilométeres szakaszt vonnak az e-útdíj hatálya alá. Az M86-oson, pedig 14 kilométeres szakasszal bővül a kamionokat sújtó fizetési kötelezettség november elsejétől.

2013. július 1-jétől hazánkban is bevezették a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszert, amely a magyar úthálózat kijelölt, összesen 6500 km hosszú szakaszaira vonatkozik. A megtett úttal arányos díjfizetés mértéke függ a használatba vett út kategóriájától (autópálya, autóút és főút), a gépjármű kategóriájától (J2, J3, J4) és környezetvédelmi besorolásától is. Egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora és milyen állapotú kocsival megyünk, mivel óriásiak lehetnek a különbségek. A díj mértékét az európai uniós követelményeknek megfelelően határozták meg, eszerint például egy J2-es (3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjármű két tengellyel), legkedvezőbb környezetvédelmi osztályba tartozó tehergépkocsival 44,54 forintba kerül egy kilométer, addig egy J4-es (3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjármű négy vagy több tengellyel) legrosszabb környezetvédelmi osztályba tartozó tehergépkocsival már több mint háromszor annyiba: 136,56 forintba.

Megkérdeztük Szele Lászlót, egy szombathelyi szállítmányozási cég irodavezetőjét, hogy mit szól ahhoz, hogy újabb szakaszokon kell fizetniük a tehergépkocsiknak. Megtudtuk, az, hogy újabb tíz kilométeres szakaszokon kell fizetni, semmit nem számít. Hozzátette, ettől függetlenül a szállítmányozással foglalkozó cégeknek az a jó, ha egyszerre emelnek sokat, mert akkor az áremelkedést el tudják fogadtatni a megrendelőikkel, a sok apró árváltozás terhét azonban nekik kell viselni. Példaként említette, ha a gázolaj ára egyik napról a másikra kétszáz forintot emelkedne, akkor a megrendelők kérdés nélkül elfogadnák az áremelést, viszont azt, hogy például péntektől négy forinttal emelkedik a gázolaj, nincs kire áthárítani. Az e-útdíj bevezetése előtt a kamionok éves útdíja körülbelül 220 ezer forint volt egy évben, a kilométer arányos rendszer bevezetése óta azonban már egymillió forint körüli ez az összeg. A csaknem ötszörös költségnövekedést könnyen el tudták fogadtatni, így azt tovább is tudták hárítani a megrendelőkre, a mostani változás azonban nem von majd áremelkedést maga után.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!