Megkóstoltuk a lótücsköt - A szombathelyi Németh Gergő szárított rovarokban utazik

Ön enne sáskát, szöcskét vagy tücsköt? Ha a válasza nem, akkor jobb, ha hozzászoktatja magát a gondolathoz, hogy valószínűleg a jövő fő táplálékforrására mond nemet. Persze ma még nem tartunk ott, hogy a menzákon lisztbogaras rizzsel adják a tekintélyes méretű szágópálma-zsizsiket, de már eljutottunk oda, hogy az ínyencek Magyarországon is belekóstolhatnak a rovarélménybe. Magyarországon először és egyelőre egyedüliként egy szombathelyi fiatalember vágott bele a rovarbizniszbe és nagyon úgy néz ki, hogy a marhapörköltön edzett magyar gyomor sem idegenkedik az ízeltlábúaktól.

Németh Gergelynek korábban egyébként nem sok köze volt a rovarokhoz, talán annyi különböztette meg rovarszempontból az átlagembertől, hogy nem futott hanyatt-homlok világgá, ha egy sáskával kellett farkasszemet néznie. A közgazdászként végzett fiatalember a diploma megszerzése után elhelyezkedett egy multinacionális cégnél és miközben dolgozott, arról álmodozott, hogy egyszer majd saját vállalkozást indít. Valami különlegeset, amiben Magyarországon ő lehet az első. Egyszer aztán éppen fürdés közben hasított belé a gondolat, hogy a siker ízeltlábakon érkezik, pedig akkor még az álmában elfogyasztott pókokon kívül nem is evett rovarokat. Egy héttel később aztán egy Thaiföldről érkezett barátja segítségével elvesztette "rovarszüzességét", így megkezdődhetett a „gasztrovar"- hadművelet. Mint megtudtuk, csak az előkészítés és a szervezés két évig tartott, ám az idei húsvéti ajándék már a szárított rovarok uralta webáruház volt.

Gergő beszélgetésünk alatt többször is biztat, hogy kóstoljam meg az egyik szimpatikusnak tűnő lótücsköt, de bevallom, erre a cikk írásának pillanatáig nem sikerült rászánnom magam. Papírkutya vagyok, vállalom, de mentségemre legyen mondva, hisztérikusan félek mindentől, aminek négynél több lába van. Szerencsére nem minden kollégám van ezzel így. Volt, aki élvezettel választotta ki a legnagyobb lótücsköt. Hamm. A mennyei manna már el is tűnt a gyomorban. Neki ízlett, én pedig hamuszürke arccal gépeltem tovább.

A rovarevéssel pedig nem ártana megbarátkozni nekünk, magyaroknak sem. A világ népessége egyre nő, a rendelkezésre álló táplálék viszont egyre fogy. Ezért sokak szerint a rovarok lehetnek a megmentőink. Ráadásul a rovartenyésztésnek kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a szarvasmarha-tenyésztésnek. Egy kilogramm rovar ugyanis jóval kevesebb takarmányt eszik meg, mint amennyit egy tehén elropogtat azért az egy kiló húsért, amit minden undor nélkül nap mint nap kérünk a hentestől. Azt sokan tudják, hogy a rovarevés a Távol-Keleten és Afrikában már a mindennapi táplálkozás része, egyrészt finom csemege, másrészt az egyik legfontosabb fehérjeforrás. Európa több országában sem kapják már fel a fejüket az emberek, ha a szöcskechips szóba kerül. Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában már igazán nem számít különlegességnek a rovar a tányéron.

Magyarországon viszont nagyon is. Gergő elmondta: éppen ezért nálunk elsősorban a bulik fényét emelik a szárított rovarok. Legénybúcsúkon egyre gyakrabban kell a férjjelöltnek vándorsáskát ennie, és az sem ritka, hogy a menyasszonyt kell kiváltani egy kis tücsökvacsorával. Persze felmerül a kérdés, hogy amennyiben nem bátorságpróbáról van szó, miért enne valaki önszántából rovarokat? Gergő több érvet is felsorakoztat. Míg évekkel ezelőtt a kínai konyhát és a sushit elutasították az emberek, addig ma már bevett szokás pálcikával dobozból enni a nyers halat. Minden csak szokás és szoktatás kérdése, külföldön nem véletlenül hódítanak egyre jobban a rovarok. Arról nem is beszélve, hogy míg a vízben élő ízeltlábúakra, vagyis a rákokra ínyencségként tekintünk, addig szárazföldi barátaira viszolyogva nézünk. Azért itt akad némi ellentmondás, beláthatjuk. Ráadásul nagyon kevés olyan dolog van, ami anyagilag elérhető a számunkra, és még nem próbáltuk. A rovarevés ilyen lehet. És ha már az anyagiak szóba kerültek, tudnunk kell, hogy egy marék szöcske nem olcsó. Ennek oka, hogy ezek a kedves kis rovarok Thaiföldön születnek és bizony hosszú utat kell megtenniük, mielőtt lábacskáik a magyar nyelveket simogathatnák. Más szempontból vizsgálva a kérdést viszont egy öt-hattagú társaság estéjét egy zacskó bogármix igencsak fel tudja dobni, ezért pedig nem nagy ár beáldozni fejenként egy korsó sör árát.

Adja magát a kérdés, hogy mikor lehet már jól belakmározni a hamisítatlan, magyar születésű gabonabogarakból. Gergő elmondta: a cél mindenképpen az, hogy a rovarok itthon lássák meg a napvilágot a jövőben. A kutatások szerint egyébként évente fél kiló rovart és fél tucat pókot eszünk meg tudtunk nélkül, akkor miért ne tennénk ez tudatosan is? Szerinte öt-hat éven belül kiderül, hogy mennyire terjed el a rovarfogyasztás hazánkban, mindenesetre a jelek biztatóak. A fővárosban már léteznek olyan helyek, ahol a sósmogyoró helyett fehércsokis szöcske a sörkorcsolya. A világon legalább 1900 különböző fajtájú rovar végzi emberi gyomrokban, ebből a hatalmas kínálatból nyolcat már Magyarországon is végigkóstolhatunk. Végezetül megtudtam, hogy Gergő a krumplistésztát utálja, de egy roppanós vándorsáskára mindig kapható.