Hírek

2016.03.10. 14:05

Válsághelyzet és a pártok félelmei – Menekültügy Vas megyében (frissítve)

Körmend, Szentgotthárd – Migrációs válsághelyzet érvényes az egész országra – Vas megyében eddig is volt.

Bakos Ágnes

Az MSZP attól tart, hogy Ausztria lezárhatja a határait, és akkor a vasi ideiglenes befogadóállomásokon rekedhetnek menekültek. A Jobbik szerint is, ha hoznak illegális migránsokat a (leendő) vasi táborokba, akkor tovább maradnak, mint ősszel. A BÁH 48 álláshelyet hirdet Körmendre és Szentgotthárdra összesen.

Migrációs válsághelyzetet hirdetett a kormány az egész ország területére – Vas megyében eddig is érvényben volt, már 2015. szeptember 15-étől és lejárt volna március 18-án, fél évvel a kihirdetése után.

Az országos kiterjesztés oka elsősorban az, hogy Szlovénia, Horvátország és Szerbia is rendkívüli intézkedéseket vezetett be határán. Ezen országok már a schengeni elvárásoknak megfelelően engedik be a határaihoz érkezőket: a belépőknek érvényes útlevéllel és vízummal kell rendelkezniük. Az pedig nem tudható, hogy ez milyen reakciókat vált ki azokból a menekültekből, illegális migránsokból, akik már ezekben az országokban tartózkodnak.

A válsághelyzet elrendelése azt (is) jelenti, hogy a határ mellé rendőröket, katonákat vezényelnek – ezt tavaly ősszel tapasztalhattuk Vas megyében is.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a kormány jogellenesen és értelmetlenül hirdeti ki a migrációs válsághelyzetet az ország egész területére, ezért a döntés haladéktalan visszavonására szólította fel a kabinetet. A civil szervezet emlékeztet, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet akkor hirdethetné ki a kormány, ha az előző hónapban napi átlagban legalább 500 menedékkérelmet nyújtottak volna be, vagy naponta 750 menekültet fognának el.

Ilyen nagy nyomás nincs az országon. A rendőrségi napi jelentések szerint eddig, márciusban 1003 személyt fogtak el tiltott határátlépés miatt, és 12 embercsempész ellen indult büntetőeljárás. Dr. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a vasi napi jelentéseket: Vas megyében nem fogtak el illegális migránsokat márciusban.

Két hete jelölte ki a kormány Körmendet és Szentgotthárdot ideiglenes befogadópontnak. Azóta Körmenden felállították a sátrakat, Szentgotthárdon még semmi nem történt.

Az MSZP és a Jobbik képviselői is bejárták a körmendi tábor sátrait.

Mögöttes szándékot lát az MSZP a körmendi és a tervezett szentgotthárdi táborépítés mögött – erről is szó volt a párt körmendi lakossági fórumán, számolt be Bán Miklós, körmendi MSZP-s önkormányzati képviselő. A párt szerint, ha a táborban elszállásolják azokat, akik Magyarországon menekültkérelmet adnak be, akkor a tábornak nem a nyugati határszélen van a helye, hanem az ország déli határánál. A mögöttes szándék az MSZP szerint az lehet, hogy a menekültek pár óra itt tartózkodás után átsétáljanak Ausztriába – ahogy ez szeptemberben is történt. Ha viszont ez a cél, akkor ezt kellene mondani – az MSZP szerint. Attól tartanak, ha itt szállásolnak el menekülteket, és Ausztria esetleg lezárja a határait, akkor a vasi sátrakban várakozók itt rekednek. Bán Miklós hozzátette, hogy nincs még kész a körmendi tábor, például a kiszolgáló helyiségek sincsenek meg.

– Tovább maradnának a menekültek, mint ősszel – ezt mondta Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője. Csütörtök délelőtt járt a körmendi menekülttábor sátrainál, mint mondta, igyekszik utánamenni annak, mi történik, hol tart a befogadóállomás kialakítása. Azt ismét hangsúlyozta, hogy Körmenden és Szentgotthárdon is minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ne jöjjenek menekültek.

– Azt látni kell, hogy 48 álláshelyet meghirdetett a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a két vasi táborba – mondta Bana Tibor. A Vas Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának honlapján 24-24 álláshelyet hirdet a BÁH. Keresnek hivatásos sofőrt, pénzügyi ügyintézőt, szociális munkást és gondnokot.

A Jobbik polgári engedetlenségi akciót hirdet a táborépítés megakadályozására. Attól (is) tartanak, hogy az őszi helyzethez képest tovább maradnak az ide szállítandó menekültek, hiszen az osztrákok nem fogják korlátlan számban beengedni őket.

Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel kérdés-választ váltott Bana Tibor a napokban a parlamentben.

Lázár szerint Magyarországon kivételesen biztonságos a helyzet, köszönhetően a kormány menekültpolitikájának. Hiszen hazánkban néhány száz migráns tartózkodik, miközben a többi európai országban ezrek. Szentgotthárddal és Körmenddel kapcsolatban azt mondta: – Magyarország egyetlen bevándorló pontot sem létesít, hanem őrzött átmeneti szállásokat tartanak fenn, ahol ideiglenesen helyezik el a menekülteket. A vasi városokban tapasztalható félelemről beszélt kérdésében Bana Tibor - Lázár János emlékeztetett, hogy nem voltak napokig menekültek sem Szentgotthárdon, sem Körmenden, az Ausztriába tartó illegális migránsok nem befolyásolták a helyiek életét. Az érintett önkormányzatokkal tárgyalnak, együttműködnek és teljesítik a kéréseiket – ismertette Lázár a kormány álláspontját. Azt mondta, egyetértenek a helyi választópolgárokkal abban, hogy bevándorlási tábor ne legyen, csak az ideiglenes, átmeneti szállások.

 

A szerdán tett sajtónyilatkozattal egy időben egy újabb rémhírkeltéssel és hazugsággal kellett szembesülni minden józanul gondolkodó polgártársunknak.

Valótlanság az, hogy a nagyfai tábor esetleges megszüntetése esetén az ott elszállásolt migránsokat a Kormány Szentgotthárd mellé telepítené. Erről a város semmilyen információt nem kapott, a Belügyminisztérium illetékesei egyértelműen valótlanságnak minősítették ezt az állítást.

Nyomatékosan kérek minden felelősségteljesen gondolkodó szentgotthárdi polgárt, ne üljön föl az egyértelműen kicsinyes politikai ambíciókat dédelgető rémhírkeltőknek.

Őszintén hiszem, hogy a hét eleji uniós csúcs gyökeres változást fog hozni a Magyarországot is érintő migrációs válság kezelésében. Ha a déli és keleti határainkra csak ellenőrzött formában érkezhetnek a hazájukat elhagyni kényszerülők, ha az embercsempészeknek nemzetközi összefogással megálljt lehet parancsolni, akkor a nyugati határ mellett létesítendő esetleges átadópontokra sem lesz szükség.

Szentgotthárd sok száz éves történelme bizonyította, hogy az itt élő emberek a nyugalmat, a békés egymás mellett élést részesítik előnyben és kivetik maguk közül a lázítókat és a békétlenségre buzdítókat.

Kérem ehhez megértő támogatásukat!

Huszár Gábor

polgármester

Sajtónyilatkozat

A keddi napon a Katasztrófavédelem munkatársai felállították a kormány által létesített sátortábort a Rendészeti Szakközépiskola területén. A Belügyminisztériumi területen felhúzott táborban 55 darab ötfős, fűthető sátor került felállításra, így az maximum 300 ember befogadására lesz alkalmas. Túlzóak tehát azok a sajtóban megjelent információk, amelyek óriási méretű táborról szólnak.

Világosan látható, hogy az Európai Unió migrációs politikája megbukott. Ez pedig arra készteti Magyarországot, hogy a saját kezünkbe vegyük az irányítást.

Habár a kormány által meghozott jogi, fizikai és élőerős intézkedések jelentősen lecsökkentették a hazánk területére belépő illegális bevándorlók létszámát, fel kell készülnünk arra az eshetőségre, hogy újabb migrációs hullám éri el a déli határainkat. Éppen ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy átmeneti őrzött szállásokat létesít az ország több pontján, ahol ideiglenesen kerülnek elhelyezésre a magyar határt illegálisan átlépők. Ezek azonban sem jogilag, sem idegenrendészetileg nem minősülnek menekülttábornak. Arra, hogy mi célt szolgálnak ezek az őrzött átmeneti szállások, arra jó példa a tavalyi, Keleti-Pályaudvarnál történtek. Ahol a hatóságok összegyűjtötték az embereket, majd az osztrák határátkelőhöz szállították őket. Körmend jelenleg csak tartalék helyszínként szerepel, éppen ezért reméljük, hogy nem lesz szükség a szállás megnyitására. Amennyiben erre mégis sor kerülne, Körmend városa felkészülten várja a migránsokat. Megtesszük azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek szavatolják az itt élők biztonságát és amelyek szükségesek ahhoz, hogy a körmendiek a lehető legkevesebbet érzékeljenek a tábor működéséből. Mint már korábbi nyilatkozatainkban is említettük, négy előzetes intézkedést kérvényeztünk az illetékes szerveknél: Kértük a fokozott rendőri jelenlétet az ideiglenes őrzött szálláshely megnyitása esetén, a rendőrségen keresztül pedig kérvényeztem a Magyar Honvédség 40 fős kontingensének szükség szerinti Körmendre vezénylését. Jeleztem továbbá, hogy szükséges a térfigyelő-rendszer kibővítése, valamint a köztisztasági feladatok hatékonyabb ellátása céljából a közmunkaprogram kiszélesítése.

A város vezetése, az illetékes rendvédelmi szervekkel együttműködve tehát felkészült arra, hogy fenntartsa a rendet a városban, ha a szükség úgy hozza. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy amint azt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hét eleji felszólalásában is jelezte: Magyarország nem kíván menekülttáborokat létesíteni egyetlen magyar településen sem. Ugyanakkor olyan őrzött, ideiglenes szálláshelyekre szükség lehet, ahol biztosított a migránsok néhány perces, esetleg néhány órás tartózkodása.

Elszomorító ugyanakkor, hogy vannak olyan politikai szervezetek, amelyeknek nem az itt élő lakosok a fontosak, hanem kizárólag a saját politikai érdekeiket kívánják képviselni. A Bana Tibor vezette Jobbik ugyanis minden alkalmat megragad arra, hogy félelmet keltsen a város lakóiban. Értelmes, megvalósítható, konstruktív javaslatok megfogalmazása helyett, olyan lépéseket eszközölnek, amelyeknek célja a káosz és a félelem erősítése. A körmendi Jobbik újra megmutatta az igazi arcát. Az utóbbi időben a „cukikampánnyal" leplezett szélsőséges nézeteik újra előtérbe kerültek. Minden egyes lépésükkel újra és újra bebizonyítják, hogy az ő céljuk nem a körmendi emberek képviselete, hanem a hatalom és az ahhoz köthető források megszerzése. Szerencsére a körmendiek már többször bebizonyították, hogy nem kérnek a gyűlölet politikájából. Biztos vagyok benne, hogy most sem fognak felülni a provokációnak.

Bebes István, Körmend Város Polgármestere

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!