Hírek

2016.09.09. 12:35

Hamarosan már csak rossz emlék lesz a Metro körüli közlekedési káosz

Szombathely- Befejezéséhez közeledik a 87-es főút szombathelyi bevezető szakaszának, valamint az elkerülőút egy részének a korszerűsítése. A munkálatokról pénteken délelőtt a helyszínen tájékozódott dr. Puskás Tivadar polgármester, valamint Koczka Tibor alpolgármester.

Szombathelyi Médiaközpont

A kivitelezési munka két szakaszra bontható, erről Horváth László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója tájékoztatta a városi vezetőket. A Söptei úti körforgalom és a Metro körforgalom között egyrétegű, öt centiméter vastag burkolatmegerősítés történt, míg a Metro körforgalom, valamint a 89-es főút körforgalma között kétrétegű, kétszer öt centiméteres aszfaltszőnyeget építettek be.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

Ez utóbbi szakaszon az alsó réteg alá egy textil aszfalterősítő réteg is került. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere arról beszélt, hogy országosan 69 milliárd forintból 444 kilométernyi főút és 119 kilométernyi mellékút újul meg. Ennek része a szombathelyi 2,5 kilométernyi szakasz rekonstrukciója.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

A polgármester elmondta, hogy a Metro körforgalom és a Söptei úti körforgalom között remélhetőleg egy éven belül elkészül az a kerékpárút és járda, amely az erre járók közlekedését teszi biztonságosabbá. A terület képviselője, Koczka Tibor alpolgármester szerint az útépítés miatt megéri türelmesnek lenni.

Fotó: Szombathelyi Médiaközpont

Rövidesen elkészül az útszakasz, amely tovább csökkenti a belső területek forgalmat, így ez a városrész megmarad Szombathely nyugodt, üde zöld pontjának. A kivitelező az aszfaltozási munkák végén tart. Ezt követi majd a burkolatfestés, a KRESZ- és útbaigazító táblarendszer teljes cseréje. A munka tervezett befejezési határideje október 23-a.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!