2016.11.29. 18:19
Képzés indul Körmenden a leendő határvadászoknak
Körmend - Országszerte 326, ebből a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában 34 leendő határvadász kezdte meg az oktatási programot november végén. Júniusban állnak majd munkába a határokon.
Gördülő rendszerben, ütemezetten indulnak a képzések, most a második etap tanulói kezdték a kurzust. A toborzás szeptember 1-jén indult, a cél 3 ezer új határvadász. A meghirdetés óta országszerte 2361-en jelentkeztek. Az első képzést november 4-én kezdték, akkor Körmendre 23 diák érkezett, most 38-an vettek egyenruhát. Hivatalosan őr-járőrtárs rész-szakképesítést szereznek, körülbelül fél év alatt. Vagyis a most iskolapadba ült diákok 2017. május végén fejezik be a képzést, és júniusban lesznek hivatásos állományú rendőrök, méghozzá a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában.
Járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre. A képzés első két hónapja után kezdődik az egy év próbaidejük, de addig is munkaviszonyban állnak a rendőrséggel, és persze fizetést is kapnak a leendő határvédők. Kedden a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolával együtt nyolc helyszínen kezdődött őr-járőrtárs kurzus: Budapesten, Debrecenben, Kiskunhalason, Miskolcon, Nyírbátorban, Szegeden és Orosházán. A toborzás folyik: online és különböző rendezvényeken személyes tájékoztatással. Idén már nem lesz több képzési kör, majd a sikeres pályázatok függvényében jövő év elején indulhatnak újabb tanulmányi kurzusok - Körmenden is.