Hírek

2017.03.31. 19:30

Több fejlesztési pályázaton is indul a jánosházi önkormányzat

Jánosháza - Felújítanák a konyhát, ehhez több pályázati lehetőséget is kihasználna az önkormányzat. Szó volt még a temetőről, a piacról és a leendő bölcsődéről is a héten tartott testületi ülésen.

Bakos Ágnes

Már 2018. szeptember 1-jén bölcsődét nyitnának Jánosházán, ehhez az óvoda bővítését tervezik - hangzott el a csütörtökön tartott testületi ülésen. Szó volt a konyhafel-újításról is: egy pályázattal belülről, egy másik lehetőség kihasználásával pedig kívülről újítanák meg a konyhát. A testületi ülésen kívül beszámolunk a folyamatban lévő járdafelújításokról is a Jánosháza városoldalon.

Olvashat arról is, hogy megszépülhet a jánosházi zsidó temető. Utoljára 1987-ben temettek ide. A sírkertet az önkormányzat gondozza, a felújítást a Mazsihisz elnökségi tagja, Winkler Miksa szorgalmazza. A szó szerinti feltérképezés a napokban megtörtént, most következhet a sírkövek helyreállítása, aztán egy újabb etapban a kerítésfelújítás.

KÖSZÖNTÉS

Balhási Imréné köszöntésével kezdődött a március végi testületi ülés, hiszen a képviselő "Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért szociális tagozata" elismerést vehetett át a nemzeti ünnep alkalmából a megyei önkormányzattól. Virággal kedveskedtek a kitüntetettnek a képviselőtársai, Kiss András polgármester adta át a csokrot.

PIAC

Egyhangúlag elfogadták a piac fejlesztésére vonatkozó pályázat benyújtását a képviselők. A vidékfejlesztési programban van lehetőség a tervezésre - ismertette Bartos Róbert, a Jánosháza Fejlesztéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője. Fedett piacot terveznek, a kiírásban 50 millió forint igényelhető, önrészre is szükség lesz, hiszen 85 százalékos támogatással tudnak számolni. Az előzetes kalkulációk szerint a teljes piacrekonstrukció belefér az összegbe, ha nyer a pályázat.

MODERNIZÁLÁS

Két pályázati lehetőség is érinti a konyha felújítását és egy harmadik napirendi pontban is téma volt: határozatlan idejű szerződést köt az önkormányzat a konyha üzemeltetésére a Jánosháza Fejlesztéséért Nonprofit Kft.-vel.

Egy vidékfejlesztési és egy úgynevezett TOP-programban is remélnek forrást fejlesztésre. Modernizálnák a teljes felszerelést, és tervezik a teljes energetikai felújítást.

A fejlesztési terveket és azok várható költségeit is megvitatták csütörtöki ülésükön a képviselők Fotó: Bakos Ágnes

Abba nyílászárócsere, a front és a födém szigetelése is tartozik, valamint napenergiával állítanák elő a meleg vizet. Akkor lesz gazdaságos a konyha működése, ha le tudják szorítani a rezsiköltségeket, ehhez lenne nagy szükség a pályázati forrásra.

TEMETŐ

Elfogadták a képviselők a pénzügyi bizottság két módosító javaslatát a temetőről szóló rendelethez. Az egyik az, hogy nem kell bérleti díjat fizetni a ravatalozóért egyes urnás temetések esetében. Valamint ingyenes lesz a sírhely 14 éves kor alatt, vagyis ha gyermeket veszít el a család.

BÖLCSI

Ahol negyven háromévesnél fiatalabb gyermek él, vagy öt kisgyermekes család igényli, ott 2019. január 1-jétől kötelező bölcsődét működtetni - emlékeztetett a polgármester. Jánosháza megfelel a kritériumoknak, de előbbre hoznák a bölcsinyitást: 2018. szeptember 1-jére. Az óvodát építenék át: egy külön szoba épülne és kiegészítő helyiségek. Elhangzott: látszik pályázati kiírás, indulni fog az önkormányzat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!